Főkép Emberként nagy felelősség szakad a vállunkra. Függetlenül attól, hogy hiszünk-e a feltámadásban, a lélekvándorlásban, vagy más, a halandó életen túlmutató, a folytonosságot fenntartó létben, egy olyan testbe születtünk, amelyben minden egyes cselekedetünk hatással van énünkre.
És semmit sem lehet visszacsinálni, nem lehet több lehetőséget kipróbálni. Döntenünk kell.

Napjaink döntések sorozatából állnak, és mindennek középpontjában a saját testünk és lelkünk áll. Merre megyünk? Mit fogunk viselni? Ráérünk-e még elmenni a plázába munka után, vagy csak bevásárolni van már idő?

Pedig a képzelet révén sokszor eljátszadozunk a gondolattal, hogy mi mindent megtehetnénk, ha nem volnánk korlátozva egyetlen, olykor igen gyönge testünkre, ha lelkünk beleköltözhetne másokba is.
A Piramis együttes szavaival élve: „Ha volna két életem, nem fájna semmi sem. Bár volna két életem, nevetnék mindenen! Ó, Istenem, miért nincs két életem?”

Milyen távlatokat nyitna, ha a lelket bele lehetne plántálni az élettelen agyagba, ahogy azt az Úr tette?
Milyen következményekkel járna, ha halandó testünk megsokszorozódhatna, és jobb, tökéletesebb, különféle célokra tervezett másolataink indulhatnának nap mint nap útjukra, hogy az eredeti emberek helyett vigyék véghez terveiket, míg mi odahaza, gondjainktól felszabadulva élhetnénk a magunk kis életét?

David Brin ez évben kiadott kötetében az emberi test és lélek közt feszülő ellentétekből, vágyakból épít fel egy olyan világot, ahol minden ember önmaga másolatai útján számtalan életet él egyszerre.
Ezek a másolatok a dettók, akiket a regény világában számos nagyvállalat kínál megvételre, de számunkra ezek közül a legfontosabb a Világkemence, egy hatalmas konglomerátum, ami sokféle színű és különféle tulajdonságokkal rendelkező gólemtesteket gyárt.

Ezekből a testekből hiányoznak a szerves élethez szükséges keringető- és kiválasztórendszerek, de ezért a könnyebbségért cserébe a dettók nem élhetnek tovább egyetlen napnál.
Hogy azt az egy napot hogy töltik el, az már gazdájuktól, a prímójuktól függ: amikor egy prímó életre kíván hozni egy gólemet, testéből letapogatják azt a finom, mai korunk technológiájával érzékelhetetlen állóhullámot, ami a lelkünknek felel meg.
Ezt a lélekhullámot ültetik bele az agyatestbe, ami azután életre kel, hogy friss öntudatával, szabad akaratát használva induljon aznapi dolgára.

Történetünk Albert Morris magándetektívről szól, aki a dettózás lehetőségeit kihasználva úgy végezheti munkáját, hogy egy pillanatra sincs veszélyben. Meglőhetik, kínozhatják, meg is ölhetik, való(di) teste akkor is megmarad.

Ezért félelmet nem ismerve, bár meglehetősen megkeseredve végzi munkáját a detektívregények hagyományából már ismert baljóslatú sikátorok és füstös bárok világában, újabb és újabb gonosztevők után kutatva.

A gólemmásolatok persze tiszavirágnyi életük során nincsenek folyamatos tudatkapcsolatban alkotóikkal, így az aznapi életük végén beindul bennük a lazac-reflex, és születésük helyére, a mobilkemencék felé vándorolnak, abban a reményben, hogy prímójuk megadja nekik a folytonosság lehetőségét.

A tudat folytonosságát az emlékek prímótestbe való visszatöltése révén nyerik el a gólemek, életük úgy nyerhet csak értelmet, ha valami olyasmit tapasztalnak, amit gazdájuk érdemesnek tart a visszatöltésre.
Albert Morris esetében ezek a nyomok az árulkodó jelek, de mások nem érik be ilyen apróságokkal.

Egész élvezeti iparágak épülnek a vadabbnál vadabb élmények szerzésére, sok gólemnapnyi élménnyel hosszabbítva meg prímójuk emlékezetét.
Azonban Morris is megrendül, amikor a Világkemencébe hívja megbízója egy nagy horderejű, titokzatos eset ügyében, majd agyagtestébe valaki bombát szerelve próbál meg merényletet elkövetni a Kemence ellen.

Innentől kezdve dettóból dettóba bújva járja be a Fritz Lang-ihlette metropoliszt, hogy ráakadjon merénylőjére és a titokra, amit a Világkemence kiugrott tudósa rejteget egykori munkaadója elől.

Ami legelőször szembe fog tűnni a könyvet olvasóknak, hogy a világ hátteréből fakadóan a történet több, egymásba fonódó szálon fut, mivel Albert mindegyik dettója a maga cselekedeteit és gondolatait jegyzi fel, hogy jelentésével segíthesse a nyomozót munkájában.

A szálak követése nem hinném, hogy az olvasó nehezére esnék, és a könyv első hatvan-száz oldala után már átáll az ember a több szempontból való gondolkodásra, de kétségtelen, hogy igazi irodalmi kísérletezésnek lehetünk szemtanúi, amikor Brin nem csak a különböző szereplők, hanem a szereplők személyiségének dettóival is sakkozva adja elő egy másolatokból álló társadalom nagyszabású történetét.
Ugyanakkor a fordulatos cselekmény sosem árnyékolja be a regény gondolati síkját.

Brin határozott kézzel és jó tollal ír, végigvezetve olvasóját e sarkából kifordult világon, de eközben sem felejti el bemutatni, hogy milyen lételméleti korlátokat szakít fel a test és lélek szétválásának eljövetele.

Albert Morris hard-boiled monológjai kitűnő alkalmat adnak, hogy a maga melankolikus módján elmélkedjen az új agyagtestek nyújtotta ingerküszöb emelkedéséről, a rabszolgasorba taszított dettó-munkásosztályról, a dettószexről és a kiszáradástól való félelemről, de legfőképp a visszatöltésről.

Mert lássuk be, hogy mi magunk is a saját belső monológjaink révén próbáljuk meg tudatunk folytonosságát biztosítani, és a dettók számára ez a legfőbb kérdés: megéljük-e a holnapot, még ha másvalakinek az elméjében is, aki annyira hasonlít rám, mégsem én vagyok?
 
A Dettó a tudományos-fantasztikus irodalom legszebb és legfontosabb hagyományait viszi tovább.
Egy mindenki által ezerszer elképzelt ötlet elgondolkodtató látomássá gyúrása, egy nyomasztó világkép, amiben nem lehet az emberről már abban a minőségében beszélni, ahogy ma tesszük.

Bár riasztónak tűnhet a könyv vastagsága, hamar bele lehet feledkezni a cselekményszálak összeillesztésébe és a regény világa által felvetett kérdéseken való elmélkedésbe. Ennek ellenére Brin mégis képes egy akciódús sztorival szolgálni, ami hajtja előre az olvasót, belülről fűti a rövid fejezetek töredezett monológjainak összeállítására.

Nem csak a science ?ctionért rajongóknak lesz hát ismerős és érdekes a történet, hanem mindenkinek, aki valaha is belegondolt, milyen lenne több életet élni. És a végső kép olyan panorámáján mutatja be az internet által már megkezdett egységes emberi személyiség fölbomlását, hogy azért érdemes a végéig kitartani.

Regényrészlet

A kötet itt is megvásárolható