Főkép

Két éven belül második alkalommal látogatott Magyarországra Tarja Turunen, a Nightwish egykori énekesnője, aki kivételesen szép, szoprán hangjáról ismeretes (képzett operaénekesnő), amit sokak örömére metálos vagy rockos közegben enged szabadjára.

 

Tavasz elején még arról szóltak a hírek, hogy Tarja a nagysikerű Miskolci Opera Rock Show keretein belül érkezik Magyarországra, melynek létjogosultságát tavalyelőtt a Therion, tavaly pedig az Epica igazolta, idén mégis lemondták a szervezők – a gazdasági válságra hivatkozva.

Ezért, mintegy pótlásképpen került Budapesten megrendezésre, a Summer Storm turné keretein belül.

 

Amikor a turné elnevezésének megfelelően eleredt az eső, mintha dézsából öntötték volna, bíztam benne, hogy nem szabadtéri lesz a koncert, és ezt sikerült is kiszurkolni.

 

Sajnos nem voltunk túl sokan, kb. 1200 ember nézte meg a produkciót, ami jó tükrözte, hogy a jegyárak igen magasak voltak, és ezt egy ilyen válság sújtotta országban a rajongók már nem minden esetben tudják bekalkulálni.

 

Az emberek megszokták már talán, hogy a koncertek előzenekarral és csúszással kezdődnek, itt azonban pontosan 20 órakor kezdődött a buli, és egyből Tarja állt ki a színpadra, ahol bele is kezdett az „Enough” című dalba.

 

Nagyon örültem, hogy Tarját színpadon láthatom – hol vigyorra húzódott a szám, hol könny futotta el a szemem örömömben, miközben figyeltem dallamait, mozgását, művészetét. És nem csak én voltam ezzel így.

 

A közönség imádta őt, és ezt a szeretetet visszasugározta nekünk mozdulataival, gesztusaival. Ráadásul sorban jöttek a jobbnál jobb nóták, a „My Little Phoenix”, „She Is My Sin”, „Damned & Divine”, „Minor Heaven”.

 

Tarja körül egy picit változott a zenekar, ahogy a ruhák is rajta. Max Lilja csellón kísérte, őt valamikor az Apocalyptica zenekarban csodálhattuk meg, most már szerves részét képezte a bandának, remekül ment neki ezen az estén.

 

Mike Terrana dobos, egy jó értelemben vett igazi őrült, a huron indiánokra emlékeztető frizurájával, energikus, látványos játékával, olyan dobszólóval lepte meg a közönséget, amit igazán ritkán láthat az ember.

Már-már cikinek tűnt, ha egy koncerten dobszólóval rukkolt ki egy zenekar, nos, ezt Mike játéka feledtette. Ha valaki mégis megkérdőjelezné, csinálja utána!

 

A billentyűnél még mindig Maria Ilmoniemi találtatott, aki ezúttal is megbízhatóan kezelte mind a szintetizátort, mind a digitális effekteket, és a vokálban is rendesen odatette magát!

 

Doug Wimbish ezen az estén nagyon lelkes volt! A basszer még a közönség soraiba is bevetette magát, úgy játszott, az első és a második sor kitörő örömére.

 

Alex Scholpp gitáros ezúttal visszafogottabb volt a többieknél, de azért ő is megcsillantotta tehetségét.

 

A szólók után indult be igazán a közönség. Amikor a „Sleeping Sun” dallamai felcsendültek, valódi őrület kezdődött!

Itt valóban megmutatta magát az az örökérvényű képlet, hogy hiába nem Tarja már a Nightwish énekesnője, a régi dalok csak vele szólnak igazán.

 

A „Lost Northern Star” dallamai után az Alice Cooper feldolgozás, a „Poison” című klasszikus következett, majd a fénypont, a „Nemo”.

A produkciót, az „A Sing For Me” zárta, ami után a közönség véget nem érő tapssal, kiabálással, rigmusokkal követelte vissza a színpadra az énekesnőt!

 

A ráadásban jött az „Oasis”, a személyes kedvencem, mely dal alatt ismét könnyek szöktek a szemembe, egyszerűen hihetetlen, hogy jönnek ugyanazok a dallamok, ugyanúgy, ahogy a lemezen.

Ez után a „Kinslayer” - ismét egy Nightwish klasszikus, majd zárásképpen a „Die Alive” következett. És véget ért a csoda annak az 1200 embernek, aki eljött…

 

A koncert után a szervezőknek kb. 50 méterre sikerült a rajongókat elszeparálni a turnébusz közeléből, de mikor Tarja meglátta a várakozókat, odarohant hozzájuk, aláírt, fotózkodott, megköszönte a bizalmat, és akivel beszélt azoknak mélyen a szemébe nézett, őszinte volt és lelkes.
Azt hiszem, aki ott volt, az rabja lett a zenéjének és lényének.