Főkép Vélhetőleg nem Philip K. Dick volt az, aki elsőként elképzelte, milyen lehet, amikor megfordul az idő nyila, amikor az entrópia helyét átveszi a negentrópia, amikor az élők a sírból, a túlvilágból tartanak az anyaméh felé.
Vagyis zömében – ahogy Dick egyik legfurcsább regényében nevezik őket – a „holtabbakból” születnek újjá, térnek vissza a Parányi Helyről, azaz az eltemetett koporsókból az életbe.
 
Sebastian Hermes, a Hermes Lombikja Vitárum vezetőjének hivatása a kihantolás, ami után az „öregszülöttek” egy kórházba kerülnek, hogy aztán onnan (többnyire a rokonaik) kiváltsák őket.
Hermes maga is öregszülött volt; ifjú – és egyre fiatalodó – felesége, Lotta ellenben élete teljében érte meg a Hobart-fázis, vagyis a szó szerint ellentétes irányultságú időszámítás kezdetét.
 
Joe Tinbane közrendőr Sebastian jó barátja, ugyanakkor Lottába szerelmes. Nem csoda, hogy épp Hermes vitáriuma jut rögtön az eszébe, amikor egy kis temetőben véletlenül ráakad egy, az életbe éppen visszatérni készülő öregszülöttre.

A véletlenek furcsa összejátszásának köszönhetően a vitárium alkalmazottai, nem messze a kihantolandó sír mellett, ráakadnak az Anarchista Thomas Peak, az Udi vallás megalapítójának sírkövére. Peak visszatérése pedig immár bármelyik percben várható.
 
Úgy tűnik, pontosan ezért látogat az időközben négy részre szakadt USA egyik utódállamából, a Szabad Néger Helyhatóságából Los Angelesbe az uditik jelenlegi vezetője, Ray Roberts.

Roberts előbb a hatalom birtokosait, a múlt, tehát eredetük felé enyésző eszméket elpusztító Könyvtárt környékezi meg, hogy megszerezze a számára szükséges információt Peak sírjának hollétéről.
Ám a Könyvtár még rendelkezésre álló információira Tinbane közrendőrnek, valamint a Sebastian megbízásából kutakodó Lottának úgyszintén szüksége van.
 
A szálak itt menthetetlenül összegubancolódnak, és a Dick legizgalmasabb műveiben megszokott, pergő eseményláncolattá állnak össze.

A négytényezőssé bővülő szerelmi háromszög az összeesküvés-elméletekre emlékeztető, bonyolult politikai manőverektől színezett vallási-társadalmi cselekményszállal keveredik, hogy a szerző egyik meghatározó regényévé szövődjön össze.
 
Ami azonban igazán jellegzetessé, egyben egyedivé teszi a Visszafelé világot, az az idő témájából eleve adódó kérdések: a túlvilág, az isteni szeretet és a szabad akarat problematikáinak inkább rejtett-sugallt, mint nyíltan előadott taglalása.
A valóban jelentős döntéseket ugyanis az absztrakt, távlatos és a személyes, pillanatnyi érdekek kényszerű ütköztetésekor kell meghozni, az erkölcsi, etikai dilemmák feloldása pedig gyakran nehezen elfogadható áldozatokkal jár.
 
Ahogy Dick egyre inkább közeledett 1974-es vallásos élményéhez, amit egyfajta megvilágosodásként, Istennel való egyesülésként fogott fel, írásai is egyre inkább metafizikai dimenziókba léptek át.

A Visszafelé világ ennek a lassan kifejlődő beállítottságnak egyik eklatáns példája, a fordulatos cselekménynek és a szerelemmel kivételesen árnyaltan foglalkozó mellékszálnak köszönhetően ugyanakkor az átlagos sci-fi olvasó számára is élvezetes.

Kapcsolódó írás:Lawrence Sutin: Isteni inváziók - Philip K. Dick élete

Életrajz

Regényrészlet