Főkép Az összes hangszer közül a fuvoláé közelíti meg leginkább azt, amit tiszta hangnak nevezhetünk. A szinte teljesen torzítatlan szinusz hulláméhoz hasonló tónus egyrészt a szférák zenéjét idézi meg, másrészt valamiféle puritán, minimalista makulátlanságot sugall.
 
E két kvalitás egyesül rögtön a Sáry László fuvolaműveiből, valamint műveinek fuvolára áthangszerelt változataiból összeválogatott albumot nyitó „Magnificat”-ban, melyben a mennyei magasságok egyfajta megtisztító, zaklatott önismétléssel keveredve hordoznak transzcendentális üzenetet.

Ehhez hasonlóan földöntúlinak, avagy földön kívülinek hathat a „Landscape in C”, melyben a három fuvola és a szintetizátor lassú, visszhangzó egybetűnései, akár valamiféle vallásos meditáció, egy alapjaiban más, merengő világba invitálnak minket.
 
A „Ludus Cromaticus”, ahogy a címe is sejteti, hullámzó, kromatikus játék hat fuvolára, míg a „Moondog” kánonjellegű imitációra épülő ellenpontja mintha a barokk szépségében, dallamosságában és finomságában is akadémikus hozzáállását élesztené fel a múlt század utolsó évtizedének zenei életérzésébe ágyazva.

Ugyancsak a barokkot – valamint Michael Nymant – idézi a „Grandmother’s Dance” csembalóval kísért, repetitív basszusfuvola-tánca.
 
A „Studies” nyugvó akkordokból, és pontszerű villanásokkal, már-már káoszszerű hangképekből (hangképletekből) összeálló kettős hangulata ezzel szemben a Stockhausen utáni kortárszenét juttatja eszünkbe.

Ennek mintegy ellentételezése a majdnem egy évtizeddel korábbról származó, reichi módon, nyugtalanul ismétlődő frázisokból és fáziseltolásokból felépülő „Canon”.
 
Az album címét adó „Niagara” ismételten radikális, későmodernista darab, ám a stílushoz képest viszonylag egyenletesen áradó melódiával.

A „Tango” csak jelzésszinten tangószerű tánca, a „Sunflowers” tündöklése, a „Four Of Us” modernizmusa és a „Fives Repeated” gyors, de nem sietős tempójú, repetitív kombinatorikája, melyet az ütőhangszerek elnyújtott, csengő hangjai egészítenek ki, mintegy elkerülhetetlenül vezetnek el az egyik legkorábbi darab, a „Pebble Playing in a Pot” minimalista játékához, melyet először az Amadinda ütős együttes tolmácsolásában hallottam annak idején.
 
A Niagara akár úgy is felfogható, mint egy izgalmas pálya különböző szakaszaiból válogató, szerzői antológia. Ha bárki arra lenne kíváncsi, Sáry László miért az egyik „legfogyaszthatóbb” kortárs zeneszerzőnk, ez az album tökéletesen alkalmas rá, hogy meggyőzze őt.
 
Előadók:
Manuel Zurria – fuvolák, ütőhangszerek (8, 12), billentyűs hangszerek (2)
Alda Caiello – szoprán (1)
Salvatore Carchiolo – csembaló (6)
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1. Magnificat (1985) for soprano and 3 flutes
2. Duet (2001) for 2 flutes
3. Landscape in C (1982) for 3 flutes and synthesizer
4. Ludus Cromaticus (1987) version for 6 flutes
5. Moondog (1990) version for 4 flutes
6. Grandmother’s Dance (1978) version for bass flute and harpsichord
7. Studies (1989) for 2 flutes
8. Canon (1977) version for 6 flutes
9. Niagara (1992) for flute and percussion
10. Tango (1989) version for 4 flutes
11. Sunflowers (1989) version for 3 flutes
12. Four of Us (2003-2007) version for 4 flutes
13. Fives Repeated (1985) version for flute, bass flute and glasses
14. Pebble Playing in a Pot (1980) version for 4 flutes
 
Diszkográfia:
Az idő szava, Az ismétlődő ötös, stb. (1996)
Locomotive Symphony (1999)
Dance Music (2003)
Works for Percussion (2004)
Niagara (2008)