Főkép

Már maga a témaválasztás is mókás, elvégre a nők nem játszottak meghatározó szerepet a vadnyugaton.
Persze jelen voltak feleségként, vagy más, vitatható jogállású hölgyként a formálódó határvidéken, de mivel létszámuk hosszú ideig csupán töredéke volt a férfiaknak, valamint az akkori közfelfogás szerint az asszonyok helye a családi ház falain belül volt, az anyajogú (matriarchális) társadalom, vagy a nemek egyenlősége sosem jött létre.
 
Ezek után egy western sztori főszereplőjének megtenni az éltes korú családanyát akkora vicc, mint amikor Tintin elveszett kínai után kutat Tibetben. A hangulatot csak fokozza a borítókép, ahol családi fotó helyett a Dalton fivérek körözési plakátja, trófea helyett pedig hatlövetű lóg a falon. A drága mama pedig kötöget, s mi mást, mint rabruhát a távollévő fiainak.
 
Fején a korszak elmaradhatatlan női viselete, a „sun bonnet”, arcán pedig ott a bájos mosoly, amely gyakorta feltűnik az anyák arcán, amikor gyerekeikre gondolnak. A jelek mindenki számára egyértelművé teszik: ebben a családban megbecsülést jelent a törvény által sújtott élet.
 
A magyar nyelvű Lucky Luke sorozat harmadik részének főszereplője mindezek alapján egyértelműen a négy Dalton anyukája, aki Cactus Junction környékén éldegél, s fő elfoglaltságát a levélírás (általában a börtönben időző gyerekeknek), no meg a mindennapi betevő rablással történő beszerzése jelenti.
 
Lucky Luke felbukkanása ezt a jól működő, mindenki által elfogadott helyzetet borítja fel, mert amikor a kedves mama megírja, miféle segítőkész fiatalember bukkant fel a környéken, Joe Daltonban ismét elszakad egy húr és nincs tovább maradása a hangulatos börtönben.
 
Érdekességként megjegyzem, hogy többek szerint a címszereplő alakját egy valóban élt személyről, Ma Bakerről mintázta a szerzőpáros. Baker anyuka fiai több ízben összetűzésbe kerültek a törvénnyel, s ennek köszönhetően az FBI a nyomukba eredt. Amikor a szövetségi ügynökök évekig tartó hajsza után rajtaütöttek a bandán, Ma Bakert és Fred fiát lelőtték. A következő évtizedekben a történet alapján regény (James Hadley Chase remeke), diszkósláger (Boney M.) és számtalan film született. No meg ez a képregény.
 
Ami számomra tetszetős mértékben bővelkedik humorban. Kezdve attól, ahogyan a tesók kibetűzik a mama levelét, vagy ahogyan az anyukájuk neveli őket (a szappanos szájmosás szintén kolosszális fejlemény), egészen az álruhás nőimitátorokon át a végkifejletig, ahol váratlan módon a paródia szembefordul önmagával.
 
A feloldhatatlan helyzet szerencsés módon mégis elrendeződik, így hősünk bevált szokása szerint eltűnik a végtelen prérin, hogy csak a következő füzetben bukkanjon fel ismét.