Főkép Bámulatos, ahogyan Hergé felhasználja kora divatos témáit, hát még az, ahogy ezekből eredetinek ható történetet teremt. Később persze tőle is lenyúlták a jobb ötleteket.
 
A történet előzményeként tudósok egy csoportja inka sírokat tár fel Peruban, majd szépen fogják a leleteket és hazaviszik Európába.
Mindez valamikor a múlt század húszas-harmincas éveiben történik, amikor különösebben senkit nem érdekeltek a tulajdonviszonyok, a világ egyszerűen csak ámult, miféle mesés városromok rejtőznek az őserdők mélyén, és szóba sem került, hogy a helyi múzeumoknak adják a kiásott tárgyakat.

Ezzel kapcsolatban nagyon találóan jegyzi meg az egyik statiszta, hogy mennyire helytelen ez az eljárás, elvégre mit szólna a közvélemény, ha a peruiak partra szállnának Belgiumban, és a tudományra hivatkozva felnyitnák a királysírokat.
 
Bár az ásatás Dél-Amerikában zajlik, Hergé nyilvánvalóan Egyiptomból kölcsönözte az ötletet, mivel a fáraó átka akkoriban divatos bulvártéma volt. A titokzatos módon elhunyt régészek története sokak fantáziáját izgatta: például Agatha Christie is eljátszott a gondolattal, aminek eredményeként Poirot is szembesül egy ilyen esettel.
 
Mielőtt alaposabban megismernénk ezt a rejtélyes ügyet, megismerkedünk Haddock kapitány hétköznapjaival, aki alaposan meggazdagodott az előző rész végén előkerült kincsnek köszönhetően.
Szemlátomást nem boldogul a tehetős ember szerepével, pedig elszántan törekszik az új életforma követelményeit teljesíteni (öltözés, időtöltések, stb.).

Egyszóval minden adott a mulatságos helyzethez, amit ha lehet, csak fokoz Tournesol (elsőre mindig a szereplő angol elnevezése, a Kalkulus jut az eszembe) professzor szórakozottsága.
 
Szóval a hét európai visszatér Peruból, némi ékszerrel és egy tetszetős múmiával gazdagabban, majd nem sokkal ezt követően titokzatos módon sorra kómába esnek. Természetesen Tintin roppant mód kíváncsi az eset hátterére.

És ezen a ponton ismét megbizonyosodtam Hergé világnézetének egyik alappilléréről. Nála ugyanis a barátság roppant fontos, erre épül a világ, ez határozza meg az emberi kapcsolatokat.
Ha Tournesolt nem fűzné régi barátság Bergamotte professzorhoz (az „elátkozott” expedíció egyik tagjához), akkor Tintinék sosem kerülnének kapcsolatba az üggyel. Így azonban teljes lelkesedéssel próbálják elhárítani a sorozatos merényleteket – sajnos eredménytelenül.

Ráadásul menet közben még Tournesolnak is nyoma vész. Megmentése érdekében ugyan saját életüket is kockáztatják – azonban a befejezésre már csak folytatásban (A Naptemplom) kerül sor.
 
Egyszóval izgalmas kalandról van szó, amit szokás szerint számtalan humoros betét színesít.
Haddock időnként csetlik-botlik, minek következtében erőteljesen amortizálja a berendezést, miként Milou kutya kalandjai is nevetésre késztetik az olvasót.
 
Az idők során ezt a füzetet több ízben átrajzolták (például a háttereket), kiszínezték – ez utóbbi azonban nem minden esetben sikerült hibátlanul, így például szerepel benne egy szivárvány, csak éppen fordított színsorrenddel.

Mindazonáltal ez csupán felvezetés az egyik legjobb Tintin kalandhoz, mivel A Naptemplom véleményem szerint az életmű dobogós darabja.