Stoneblade

Most valami olyan következik, ami még nem volt: ajánló egy olyan zenekarról, ami eddig még nem adott ki lemezt. Persze ez nem baj, mert akkor most egy sor olyan dolgot elmondhatok, amit talán más kezdő, vagy profinak titulált magyar zenekar is megfogadhatna.
 
Először is leszögezem, hogy úgy általában csalódott vagyok a hazai metalzenét illetően és pár kivételtől eltekintve nem is nagyon hallgatok ilyesmit, mert a külföldi pályatársak sajnos színvonalban köröket vernek rá a hazai csapatokra, akik jól láthatóan csak szeretnének felzárkózni a mesterekhez.

Azt viszont el kell ismernem, hogy a hazai bandák egészen hangulatos koncerteket tudnak adni, és nyilván jóval sűrűbben el lehet őket csípni itt-ott. Látatlanban is merem állítani, hogy valószínűleg ez igaz a Stoneblade nevű együttesre is, hiszen olyan muzsikát játszanak, ami leginkább élőben tud igazán érvényesülni.

Manapság rendkívüli módon népszerűvé vált mind az újonnan alakuló zenekarok, mind pedig a közönség körében az a fajta rockos stoner metal, amit ez a banda is játszik. Lemezük ugyan még nincs, de a weboldalukon már bárki megismerkedhet zenéjükkel. Így tettem én is, mivel magát a stílust én is kedvelem.
 
A fentebb már kitárgyalt érzés elsőre megint megtalált a zene hallatán, vagyis nem mondom, hogy soha nem hallottam még ilyen zenét, azonban kicsit alaposabb odafigyeléssel már meg lehet találni a kis rejtett finomságokat, amik ha nem is teszik egyedivé a zenét, de mindenképpen dicséretes próbálkozásnak számítanak.

Ha nem is indítanak forradalmat ezzel a zenével, azért az életérzés kellő hitelességgel sugárzik belőle. Alapvetően jó kis dalokat írtak a srácok, amik nem csak hangulatosak, de eléggé fogósak, könnyen megjegyezhetőek is.

Első ránézésre leginkább a Mood és a Stereochrist világához közelít a produktum, persze azért nem teljesen.
A zenei megoldásokon kívül az énekhang is nagyon hasonló, bár ezzel kapcsolatban valamiért eszembe jutott a Therionos Christopher Johnsson neve is: neki volt még hasonló orgánuma, amikor még személyesen dalolászott a lemezein.

Jakabfi Balázs hangja nagyjából illik is a képbe, viszont örülnék, ha kicsit változatosabb lenne.
Azt értem, hogy a zúzós alapra erőteljes éneket pakolnak, de talán ha lenne benne olykor egy-két dallamosabb, szelídebb téma, akkor az üvöltözés is súlyosabban hatna. Ilyet egyébként találtam is itt: például a „The Fight” középrészénél üdítően hangzik a suttogásszerű hang.

Ami abszolút pozitív még, az a korrekt angol kiejtés. A zavaró magyar akcentus visszatérő probléma a zenekaroknál, de itt kivételesen ez is rendben van.

A tagok közül külön kiemelném a gitárost, aki itt minden téren kiválóan teljesít. A dalok alapjául szolgáló alaptémák és riffek jól ki lettek találva és érezhető bennük a stoner életérzés.
De ami még ennél is jobb, hogy kiváló és ízes szólókat rak bele minden számba.

Nem teljes az öröm azonban ezzel kapcsolatban sem. Az a bökkenő, hogy innen hiányzik még egy gitáros.
Szalai Gábor remekül elboldogul egyedül is gitárján, s ez majdnem elég is, de amikor elérkezünk a szólóhoz, ott valami nagyon hiányzik, a basszus-dob alap önmagában nem elég izgalmas, pedig igazából a ritmusszekcióval sincs baj.

Még valami: a banda egy tehetségkutató versenyen elnyerte a legjobban hangszerelt zenekar címét. E néhány dal hallatán ez az egyetlen dolog, amibe nem tudok belekötni, sőt, csak dicsérni tudom, mivel már ezek a demófelvételek is jobban szólnak, mint egyik-másik hasonló produkció.

Remélem, senkit nem bántottam meg a fentiekkel! Ezúton is sok sikert kívánok a hazai zenészeknek, köztük a Stoneblade zenekarnak! Ahogy más tehetséges zenekarokban, úgy bennük is megvan a kellő potenciál és tehetség, ami a profivá váláshoz kell.
 
Az együttes tagjai:
Jakabfi Balázs - ének
Szalai Gábor - gitár
Dalmadi István  - basszusgitár
Kiss Gergő  - dobok