Főkép A halál szökevényei című lemezt elkövető kanadai banda a kiadó reményei szerint az idei (2009) év nagy durranása és a jövő ígérete is lesz egyszerre.

Jaap Wagemaker így nyilatkozott erről:„Amikor úgy döntöttünk, hogy megszervezzük a MySpace Contestet, amelyen a feltörekvő (és szerződésnélküli) együttesek szerződés nyerhetnek a Nuclear Blast kiadóval, álmunkban sem gondoltunk, hogy majdnem háromezren jelentkeznek a verseny öt hónapja alatt! Köszönjük minden résztvevő együttesnek. Miután meghallgattuk az összes felvételt, készítettünk egy végső listát, aztán megtaláltuk a nyertest!
A Nuclear Blast büszkén bejelenti, hogy leszerződtetett egy nagyon fiatal és tehetséges kanadai együttest, kiknek neve Blackguard!
...
Az együttes befejezte a Profugus Mortis című bemutatkozó lemezének feltételeit! A március 20-án megjelenő album ígérem tetszeni fog minden Wintersun, Ensiferum és Korpiklaani rajongónak, csak itt brutálisabb lesz az ének! Zenei tehetségük kiemelkedő.”
 
Mivel a jóstehetségem erőst kívánni valót hagy maga után, ezt az állítást sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom.
Ha az ilyenkor szokásos, kétkedő megközelítéssel a felét kidobom a fenti dicséretnek, akkor is az marad, hogy egy neves metal kiadó valamit lát ebben a bandában.
 
Az első hallásra is nyilvánvaló, hogy nem elég sötét a zene, hiányzik belőle a Dimmu Borgir képviselte irgalmatlanság, továbbá a black-folk metal keverék enyhén szólva zavarba ejtő – legalábbis kezdetben.

Többszöri nekifutás után úgy érzem, az igazán gyenge pont nem más, mint az énekes hangja, ami időnént a károgás határát súrolja.
A többi muzsikus teszi a dolgát, igazán kiemelkedő tehetség nincs közöttük – viszont mindenki jól kezeli a hangszerét (hölgy ül a dobok mögött!!!), érződik az összhang, ráadásul kezdő mivoltuk ellenére is jó számokat írnak, aminek eredménye ez a változatosan élvezetes korong. Márpedig ez a kortárs profiknak sem mindig sikerül.
 
Már-már buli hangulatot érzek a számokból (pl. „This Round`s On Me”), de ezt black metallal kapcsolatban csak félve írom le.
Pedig így van, különösen a billentyűs Jonathan Lefrancois-Leduc tesz sokat ennek érdekében. Igazából az ő témái jutatták eszembe menet közben több ízben is a Korpiklaani önfeledtségét (a szerkesztőség kritikusabb fele verklire vagy kintornára asszociált ténykedése hallatán).

Ahol folk helyett inkább a black hangulat az úr, ott a klasszikus elemek uralkodnak – nyilvánvalóan jól felépített/átgondolt szerzemények kerültek a lemezre.
 
Hiába élnek Kanadában, a tagok európai szemlélete vitathatatlan. Ezt nem tudom hangról-hangra megfogalmazni, egyszerűen csak érzem. Bár jobban belegondolva a folk náluk nem amerikai vagy indián gyökerek felhasználását jelenti, hanem az európai bevándorlók hajdani népzenéjét.
 
Sokadik hallgatás és kellő hangerő után azt mondom, a Blackguard valóban az idei év egyik reménysége, zenéjük izgalmas és újszerű – csak az énekes hangja csökkenti lelkesedésemet, ezen még sokat kell javítaniuk.
 
Az együttes tagjai:
Paul „Paul Ablaze” Zinay - ének
Terry „Roadcase” Deschenes - gitár
Kim Gosselin - gitár
Étienne Mailloux - basszusgitár
Justine Ethier - dob
Jonathan Lefrancois-Leduc – billentyűs hangszerek
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Scarlet To Snow
2. This Round`s On Me
3. Allegiance
4. I Demon
5. The Sword
6. In Time
7. Cinder
8. Vain
9. The Last We Wage
 
Diszkográfia:
So It Begins (2007)
Another Round (2008) EP
Profugus Mortis (2009)