FőképA viszonylag fiatalon elhunyt Jean-Claude Izzo debütáló krimije igazi, átütő sikert könyvelhetett el magának. Ezen – a könyv elolvasása után – nincs is mit csodálkozni, valóban különleges alkotás született a szerző tollából.

Fabio Montale, az illúzióit rég elvesztett ötvenes zsaru két gyermekkori barátját, Manut és Ugot meggyilkolják a városban. Ez épp elég ok arra, hogy minden egyebet félretéve a gyilkosok nyomába eredjen, még ha ez akár az életébe is kerül.

Mindez „szokványos” alapja lehet bármely kriminek, azonban Jean-Claude Izzo igazán kitett magáért.
Az olasz maffia, a francia alvilág, a francia szélső jobboldal, a nacionalizmus, az antiszemitizmus, a rasszizmus - melyek mind-mind fontos szerepet kapnak a regényben - által az „egyszerű gyilkossági ügy” egyre bonyolultabbá, reménytelenebbé, sötétebbé és nyomasztóbbá válik.

Miközben egyre haladunk előre a könyvben, úgy rajzolódik ki előttünk Marseille etnikai helyzete, amely nem a legszerencsésebb. Az bevándorlók – arabok, olaszok, spanyolok – folyamatos konfliktusa az őslakos franciákkal hasonlóan megoldhatatlan, és problémákkal teli képet mutat, mint azt szerte a világban tapasztalhatjuk.

Jean-Claude Izzo Marseille-ben született, újságíróként egész életében harcolt a rasszizmus és elnyomás ellen, így első kézből tudja bemutatni olvasóinak az áldatlan állapotokat.
Habár ami elénk tárul, rémisztően hathat látszólagos kezelhetetlenségével és megoldhatatlanságával, mégis végigvonul az egész könyvön egy olyan érzésféleség, hogy ezek a dolgok megnyugtatóan rendeződni fognak, mert rendeződniük kell.

A könyv egy másik fontos és meghatározó vonulatát Fabio visszaemlékezései adják. A Manuval és Ugoval átélt emlékek felelevenítése már-már egészen szépirodalmi magasságokig emelik Jean-Claude Izzo könyvét.
Nekem folyamatosan az 1950-es, 1960-as években készült olasz és francia fekete-fehér filmek ugranak be róla.

A könyv és ezek az alkotások egy olyan – szavakkal szinte leírhatatlan – miliőt, sajátságos hangulatot teremtenek és árasztanak, amely révén igazán egyedivé és utánozhatatlanná válnak. És így csak az tudja „megjeleníteni” számunkra, aki akkoriban ebben és ott, benne élt.

Ezen kívül ezek a „hangulatképek” rajzolják meg nekünk a háború utáni Marseille képét és teszik tisztába a gyilkossági ügy előzményeit.

A Totál káoszt elolvasva bizton állítatom, hogy Jean-Claude Izzo szenvedélyesen szerette Marseille városát, így nem is csoda, hogy tollából egy lenyűgöző és egyedülálló mű született.