Főkép
Talán még maga Michael Poulsen sem láthatta előre, hogy mekkora sikereket fog elérni, ha keresztezi a Metallica és Elvis Presley zenei világát. Nos, pontosan ez történt és ha már így alakult, akkor érthető módon igyekszik is meglovagolni a siker hullámát.

Az utóbbi években a Volbeat hihetetlen intenzitással pörög: szinte folyamatosan koncerteznek (hazánkban fél év alatt kétszer is felléptek), emellett pedig még arra is jutott erejük, hogy egy évvel a Rock The Rebel Metal The Devil után újabb lemezzel lepjék meg rajongóikat.
 
Talán pont ennek a rohamtempónak köszönhető, hogy a Guitar Gangsters & Cadillac Blood egy fokkal haloványobbra sikeredett, mint elődei - legalábbis szerintem.
Ez a minőségi visszaesés azonban nem olyan mértékű, hogy máris temessük a bandát, hiszen ez a lemez még így is kimagaslik az átlagprodukciók közül.
 
Már első hallgatásra feltűnik, hogy ezúttal a metal irányába dőlt el inkább a mérleg, és azt hiszem, pont ez az, ami miatt kevésbé tetszik az új anyag. Ha ugyanis a Volbeat zenéjéből elvesszük a másik fontos összetevőt, akkor csak egy átlagos metalzenekart kapunk, s elvész belőle az egyéniség, ami annyira különlegessé tette őket.
 
Azért a lemez persze most is tele van jobbnál jobb dalokkal, slágerekkel és fogós témákkal. Rögtön a kezdő címadó dal is nagyon el van találva, akár már elsőre együtt lehet énekelni a nem túlbonyolított szöveget.
Egyébként ez is egy olyan szám, amiben a countrys bevezetéstől és néhány finomságtól eltekintve semmi extra nincs, mondhatni hagyományos metalnóta, mégis nagyon rendben van.

Ugyanez vonatkozik a lírai hangvételű, orkesztrás „Light a Way”-re, a különleges énektémával operáló „I’m So Lonesome I Could Cry”-ra (Hank Williams feldolgozás) és a záró, örömteli „Making Believe”-re.
 
Ami viszont még ennél is jobb, az például a „Back to Prom”, ami egy lendületes, pogós és rendkívül rövid darab, s leginkább az amerikai modern pop-punk zenékre hasonlít, de természetesen jó metalos hangzásban tálalva, vagy ott a „Maybelenne I Hofteholder”, ami kiváló énektémával megtámogatott, rockabillys fél-lírai megasláger.

Ilyen kiemelkedő még az ízes „Hallelujah Goat” és az óriási dallamokkal ellátott „We”, valamint a reggae-metalos „Still Counting”.
 
A lemezen ezúttal is szerepel vendégénekes, bár a hölgy sokat nem tesz hozzá a zenéhez azon kívül, hogy kicsit változatosabb, kevésbé egysíkú az ének. Ez amúgy rá is fér a muzsikára, mert akármennyire jók is a dalok, egy idő után a hallgató ráunna a lemezre, ami ekkor gyorsan véget is ér.
 
A Guitar Gangsters & Cadillac Blood tehát egy alapvetően jól, sőt, kiemelkedően jól sikerült album, ám biztos vagyok benne, hogy többet is ki tudtak volna hozni belőle a srácok, mert lehetne ez még jobb is.

Remélem, a következő lemezt nem sietik el annyira, hogy megfeledkezzenek a fűszerezésről, mert a nyers és sótlan cucctól könnyen elmehet egy idő után az ember étvágya.
 
Az együttes tagjai:
Michael Poulsen – ének, gitár
Thomas Bredahl - gitár
Jon Larsen – dobok
Anders Kjolholm – basszusgitár
 
Közreműködő:
Pernille Rosendahl - ének

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Intro/End of the Road
2. Guitar Gangsters & Cadillac Blood
3. Back to Prom
4. Mary Ann`s Place
5. Hallelujah Goat
6. Maybellene i Hofteholder
7. We
8. Still Counting
9. Light a Way
10. Wild Rover of Hell
11. I`m So Lonesome I Could Cry
12. A Broken Man and the Dawn
13. Find That Soul
14. Making Believe

Diszkográfia:
The Strength/The Sound/The Songs (2005)
Rock the Rebel/Metal the Devil (2007)
Guitar Gangsters & Cadillac Blood (2008)
Beyond Hell / Above Heaven (2010)