Főkép

1999 nyara Oroszországban. Az ország igen komoly gazdasági válságban, a közelgő elnökválasztások, az esetleges új elnök új reményt is adhat a végsőkig kizsigerelt orosz gazdaságnak. A nyugati elemzők és a helyi média szerint is csak egy esélyes van, mégpedig a jobboldali beállítottságú Igor Komarov.

Komarov, aki a régi nagy és erős Oroszország vízióját vetíti jövőképként a sokat szenvedett nép elé. Komarov, aki vasszigorral szervezte meg saját kampányát és embereitől is elvárja, hogy mindent tegyenek meg az ő sikeréért. Komarov, aki nem fél felhasználni saját céljaira a felbomlott szovjet hadsereg erőforrásait. És legvégül Komarov, aki Hitler után titokban újabb népirtást tervez.

Egy véletlen folytán a titkosan kezelt dokumentumok eljutnak az angol követségre, ahol felismerve, hogy milyen veszélyeket rejthet Komarov elnökké válása, megkezdődik az aknamunka.

Sir Nigel Irvine, az angol titkosszolgálat egykori vezetője veszi kézbe a titkos művelet irányítását, alvó ügynököket aktivál, erőforrásokat gyűjt. Felkutat minden lehetőséget, amivel hite szerint megállíthatja ezt a nem csak az orosz népet fenyegető árnyat.
 
Miközben a jelenben folyamatosan pörögnek az események, lassan megismerjük a játszma szereplőinek múltját is. Komarov jobb keze az egykori szovjet elhárítás ezredese, Grisin és régi hidegháborús ellenfele, Jason Monk éveken át elhúzódó nagy háborújából hátra van még egy utolsó csata.

Lássuk kinek jobbak az idegei ebben az összecsapásban, ahol nem szemtől szemben állnak a felek, csupán bábukat mozgatva, mint hadvezérek a sakktáblán néznek farkasszemet. A megtévesztés és a megfélemlítés mesterei csapnak össze egy világhatalom sorsát eldöntő kérdésben.

Vajon melyik oldal mellett teszi le voksát a hadsereg, és melyiken az ortodox egyház? Vajon az orosz nép visszatér a nagy elődök monarchikus hagyományaihoz, vagy megmarad a rosszul működő korrupt kommunista államforma mellett? Ezekre a kérdésekre, csak a választás adhat megfelelő választ.
 
Az Ikon című könyv segítségével egy talán nem is annyira fiktív Oroszországba látogatunk el. Erős párhuzamokat vélek felfedezni Putyin és a könyvben szereplő Komarov elnökaspiráns személyiségében. Természetesen jelentős eltérések is vannak, de az oroszoknál mindig is nagy hagyományokkal rendelkező „erős ember” képbe teljesen jól beleillik mind a két személyiség.

Forsyth gyakran vesz kölcsön regényeihez valós szereplőket. Most sincs ez másként, feltűnnek prominens személyiségek, bár ezek jellemábrázolása a történet szempontjából nem jelentős, mégis üde színfoltot jelentetek a komor hangulatú könyvben.
 
A könyv egyébként nem lenne rossz, de a 3-4 főbb pillér közül, amiken a történet áll, nálam az egyik igencsak megroppan. A monarchikus törekvés egy kidolgozatlan és alapvetően megvalósíthatatlan ötlet a könyvben is leírt környezetben. Az írónak nem sikerült belesimítania történetbe ezt az elképzelést. A többi pillér elvinné magában is a könyvet.

Szerintem a Monk-Grisin történet, a Komarov féle faji alapon történő szelektálás, illetve az ennek vonzataként jelentkező, az elnökké választását meggátoló szervezkedés simán elég lenne. Nem az a gond, hogy behozza az egyházat is a történetbe, de a Romanovoktól induló, adjunk az oroszoknak egy új cáratyuskát elmélet... hát kissé erőltetett.

A vége pláne, amikor leszáll a Windsor család sarja a reptéren. Ha ott nem lett volna vége a könyvnek, akkor azon a ponton letettem volna, jó eséllyel örökre.

Aki ügynökjátszmákat, titkos terveket szeretne olvasni, az megkapja, amire vágyik, aki képet szeretne az orosz mindennapokról, az szintén jól jár a könyvvel, de ne akarjon senki angol cárt az orosz trónra.