Főkép Úgy tűnik, felnőtté válnak a metal kiadók, hiszen mostanság volt szerencsém pár évfordulós válogatáshoz. A tendenciát üdvözlendőnek tartom, mivel így jóval nagyobb az esélye érdekes új zenék, zenekarok felfedezésének.

Elvégre a gazdasági válság és a zeneipar CD eladási üzletágának folyamatosan csökkenő darabszámai ellenére még mindig özön újdonság jelenik meg havonta a nagyvilágban, aminek szemmel, illetve füllel tartása mind anyagilag, mind a szabadidőt tekintve képtelenség.
Viszont a régi kedvencek mellett muszáj időről-időre az ígéretes tehetségekkel is megismerkedni – na erre ideálisak a válogatás lemezek.
 
A Century Media 20 éves fennállásának tiszteletére 2008-ban kiadott dupla lemez nem csak a rajta szereplő harminckét együttes stílusilag zavarba ejtően vegyes mivolta okán érdekes, hanem az alapötlet nagyszerűsége miatt is.
A kiadó emberei ugyanis úgy gondolták, ideje szakítani a hagyományokkal, és egyszerű válogatásalbum helyett feldolgozásokkal töltenek meg két CD-t.

Ráadásul – ha már lúd, legyen kövér – a Century családba tartozó együttesek a kiadó korábban megjelent lemezeiről válogattak.
Briliáns megoldás, mivel így nem harminckét, hanem majdnem kétszeres mennyiségű zenekarral ismerkedhet meg a kíváncsi hallgató (akadnak átfedések, hiszen van, aki feldolgoz, miközben mások feldolgozzák).
 
Namármost a feldolgozások általában kétfélék. Vagy az eredeti szolgai előadását halljuk, vagy a lelkes utódok saját stílusukra adoptálják a kiszemelt szerzeményt.
Olyat sajnos még nem hallottam, amikor várakozásomat felülmúlóan, teljesen újszerűen hangzik fel az eredeti nóta (az unplugged verziók a szememben egészen más kategóriába tartoznak).

Pedig ez nem is annyira lehetetlen elképzelés, hiszen a jazz örökzöldek időnként meglehetősen szokatlan hangszerelésben és felfogásban jelennek meg. Miért ne működhetne ez metal zenénél is?
 
Összhatását és hangulatát nézve mindenki a zúzósabb oldalát mutatja, sehol egy lassú borongás vagy balladisztikus feldolgozás.
Kivétel ez alól az Iced Earth klasszikus „Watching Over Me” száma, ami a Brand New Sin előadásában teljesen feleslegesnek tűnik számomra, az eredetit (főként Matthew Barlow hangja miatt) meg sem tudják közelíteni.

A másik, az eredetit alulmúló teljesítmény – legalábbis szerintem – a Cryptopsy szösszenete, amelyben egy jobb sorsa érdemes Strapping Young Lad darabot próbálnak GYORSABBAN előadni.
 
Azért a többi produkcióval nincs gond, nekem legjobban a Kivimetsän Druidi, Dream Evil, Fear My Thoughts, Arch Enemy értelmezés tetszett. Ez utóbbinál érdekes volt, az eredeti férfi énekes helyett Angela Gossow hörgését hallani.
 
Mivel tényleg zavarbaejtően széles skálát ölel fel a dupla lemez, biztos vagyok benne, hogy mindenki talál rajta neki tetsző előadót és számot.
 
A modernizált hangzásra nem lehet panasz, kivált, ha lemezgyűjteményünkből hiányoznak az őskiadványok, és összehasonlítás végett az youtube.com kínálatából szedjük össze az eredetiket.
Az ott látható videók egyébként hamisítatlan retró élményt jelentenek: fura látni, ki mennyire vette komolyan magát, illetve micsoda zenékre tombolt annó a közönség.
 
A lemezen elhangzó számok listája:
 
CD 1
1. The Book Of Heavy Metal (Dream Evil) - Arch Enemy
2. Broken (Sentenced) - Dark Tranquillity
3. Whatever That Hurts (Tiamat) - Heaven Shall Burn
4. December (Only Living Witness) - Shadows Fall
5. Watching Over Me (Iced Earth) - Brand New Sin
6. Alma Mater (Moonspell) - Wolf
7. Burning Angel (Arch Enemy) - Mercenary
8. Master Killer (Merauder) - God Forbid
9. Execute Them All (Unleashed) - Warbringer
10. Vermin (Asphyx) - Grave
11. Officer Down (Stampin` Ground) - Architects
12. Outconditioned (Despair) - Napalm Death
13. Human Dissection (Demolition Hammer) - Krisiun
14. Oh My Fucking God (Strapping Young Lad) - Cryptopsy
15. Baphomet`s Throne (Samael) - Maroon
16. Breeding Death (Bloodbath) - Watch Them Die
 
CD 2
1. Believe In Nothing (Nevermore) - Firewind
2. Let The Killing Begin (Arch Enemy) - Dream Evil
3. The Weapon They Fear (Heaven Shall Burn) - Fear My Thoughts
4. Monochromatic Stains (Dark Tranquillity) - The Agonist
5. You`ll Never See (Grave) - The Forsaken
6. Isolated (Morgoth) - Devian
7. Downfall Of Christ (Merauder) - Heaven Shall Burn
8. Playing Dead (Turmoil) - Aborted
9. Boxed In (SubZero) - Terror
10. Messiah (Hellhammer) - Napalm Death
11. Os Abysmi Vel Daath (Celtic Frost) - Asphyx
12. Doommaker (Old Man`s Child) - Zimmers Hole
13. Words To Live By (Penance) - Fu Manchu
14. Heaven`s A Lie (Lacuna Coil) - Mantis (feat. In This Moment)
15. Leaves (The Gathering) - Kivimetsän Druidi
16. Dixie Whiskey (Eyehategod) - Intronaut