Ray O’Sullivan: Sötét zarándok
Írta: Gulyás Attila | 2009. 02. 16.
Minden bizonnyal az Yneven kóborló kalandozók polcainak kihagyhatatlan eleme Ray O’Sullivan, Sötét zarándok című könyve. Az első kiadás 1995-ben látott napvilágot, és emlékeim szerint eléggé megosztotta a M.A.G.U.S. szerepjátékkal játszó közönséget.
Természetesen, mindenki megvette és elolvasta, hiszen akkoriban, nem volt ekkora fantasy dömping, mint manapság, arról nem is beszélve, hogy szerintem azidőtájt volt a legnépszerűbb Magyarországon a szerepjáték, méghozzá leginkább Ynev világának köszönhetően, ami egyszerű, magyarul íródott, jól játszható szabályrendszert adott a fantáziájukat bontogató ifjak kezébe.
De lássuk, miért is osztotta meg az olvasókat.
Az első tábor szerint, akik úgy gondolom a baráti körömből kiindulva, hogy a romantikusabb alaktok voltak, a regény főhősét, Airun Al Maremet, Darton, a halál istenének prófétáját igenis ilyennek képzelték el.
Értvén ez alatt az „esendő ember” képet, amit a könyv kialakít róla, amellett, hogy mégiscsak nagyhatalmú próféta, sötét humorral, és hirtelen természettel.
Érvelésük szerint a könyv hangulata hűen tükrözi a dartoniták sötét humorát, és azt, hogy a kalandozók nem a világ felett álló hősök, hanem igazi emberek, akik ugyanúgy szenvednek az esőtől, a fáradtságtól, vagy a sebesülésektől, mint a többi békés kiflievő a világban, és ugyanúgy hoznak mérgükben hibás döntéseket.
A másik tábor véleménye szerint a szerző a klasszikus hibába esett: a nagyok árnyékában, inkább egy világtól eldugott helyre helyezte a kisstílű történést, nehogy megbolygassa Ynev történelmét, abból ugyanis nem lehet baj.
Érvelésüket arra alapozták, hogy Darton, a halál istenének helytartója ne legyen egyszerűen megmérgezhető egy vidéki sárfészekben, és a róla szóló regény, ne a Hat város szövetségében, két mindenki által ismeretlen, C’Demorante báró és Borgano herceg közötti helyi csetepatéban játszódjon.
Felhozzák még érvként a sok Ynev-idegen varázslatot, amik zavaróak még akkor is, ha Airun varázslatai nem tartoznak ezek közé.
Megvallom őszintén, jómagam mindössze 4-5 alkalommal olvastam a könyvet, ami a többi klasszikushoz képest (Gordiun ciklus, Geor dar Kordak regények stb..) nem túl jó eredmény, gyanítom, én a második csoporthoz tarozom.
Így belegondolva azt hiszem, mindkét tábor véleményében van igazság, és akárki akármit mond, azért a fanyar szájízzel nyilatkozók is többször elolvasták a regényt, hiszen abban egyetért mindenki, hogy M.A.G.U.S alapkönyv, és színesebbé tette Ynev világát a dartoniták személyiségével.
Még egy gondolat a végére. Azt hiszem, a második kiadást megérve érdemes lett volna kijavítani pár mondattal a hirtelen eltűnő Daien hibát, aki egyik pillanatban még nyerget tesz a próféta feje alá, aztán egyszer csak jó sok oldalon keresztül eltűnik a könyvből, és később tűnik csak fel, hogy vajon ott vár-e még, ahol hagyták.
Természetesen, mindenki megvette és elolvasta, hiszen akkoriban, nem volt ekkora fantasy dömping, mint manapság, arról nem is beszélve, hogy szerintem azidőtájt volt a legnépszerűbb Magyarországon a szerepjáték, méghozzá leginkább Ynev világának köszönhetően, ami egyszerű, magyarul íródott, jól játszható szabályrendszert adott a fantáziájukat bontogató ifjak kezébe.
De lássuk, miért is osztotta meg az olvasókat.
Az első tábor szerint, akik úgy gondolom a baráti körömből kiindulva, hogy a romantikusabb alaktok voltak, a regény főhősét, Airun Al Maremet, Darton, a halál istenének prófétáját igenis ilyennek képzelték el.
Értvén ez alatt az „esendő ember” képet, amit a könyv kialakít róla, amellett, hogy mégiscsak nagyhatalmú próféta, sötét humorral, és hirtelen természettel.
Érvelésük szerint a könyv hangulata hűen tükrözi a dartoniták sötét humorát, és azt, hogy a kalandozók nem a világ felett álló hősök, hanem igazi emberek, akik ugyanúgy szenvednek az esőtől, a fáradtságtól, vagy a sebesülésektől, mint a többi békés kiflievő a világban, és ugyanúgy hoznak mérgükben hibás döntéseket.
A másik tábor véleménye szerint a szerző a klasszikus hibába esett: a nagyok árnyékában, inkább egy világtól eldugott helyre helyezte a kisstílű történést, nehogy megbolygassa Ynev történelmét, abból ugyanis nem lehet baj.
Érvelésüket arra alapozták, hogy Darton, a halál istenének helytartója ne legyen egyszerűen megmérgezhető egy vidéki sárfészekben, és a róla szóló regény, ne a Hat város szövetségében, két mindenki által ismeretlen, C’Demorante báró és Borgano herceg közötti helyi csetepatéban játszódjon.
Felhozzák még érvként a sok Ynev-idegen varázslatot, amik zavaróak még akkor is, ha Airun varázslatai nem tartoznak ezek közé.
Megvallom őszintén, jómagam mindössze 4-5 alkalommal olvastam a könyvet, ami a többi klasszikushoz képest (Gordiun ciklus, Geor dar Kordak regények stb..) nem túl jó eredmény, gyanítom, én a második csoporthoz tarozom.
Így belegondolva azt hiszem, mindkét tábor véleményében van igazság, és akárki akármit mond, azért a fanyar szájízzel nyilatkozók is többször elolvasták a regényt, hiszen abban egyetért mindenki, hogy M.A.G.U.S alapkönyv, és színesebbé tette Ynev világát a dartoniták személyiségével.
Még egy gondolat a végére. Azt hiszem, a második kiadást megérve érdemes lett volna kijavítani pár mondattal a hirtelen eltűnő Daien hibát, aki egyik pillanatban még nyerget tesz a próféta feje alá, aztán egyszer csak jó sok oldalon keresztül eltűnik a könyvből, és később tűnik csak fel, hogy vajon ott vár-e még, ahol hagyták.