Főkép Nocsak, nocsak – mondogattam olvasás közben. Meglepetésem oka nem más, mint az egyik kedvenc krimiszerzőm most megjelent regénye.
Bevallom Ed McBain életművének csak a magyarul megjelent részét ismerem, mindazonáltal úgy vélem, az Amikor előtted pusztulnak című történet kilóg ezek sorából.
 
A körülmények, de még inkább az 1960-as év (ekkor jelent meg ugyanis első ízben angolul) környékén megjelent művek nem ismerete miatt nem tudom eldönteni, vajon mi késztette McBaint erre a kis „kirándulásra”.

Olyan, mintha ezúttal azt próbálgatná, hogyan lehet újszerűen történetet mesélni az általa kitalált amerikai metropoliszban (ami egyébként szerfölött hasonlít a létező New York városára).
Ezért aztán itt minden másként van: az ismerős szereplők ellenére az egész olyan különös, távolságtartó.
 
Hiába játszódik minden a 87-es körzetben, ezeket az utcákat így még nem láttuk. Puerto Rico-i bevándorlók lakta negyed, vasárnap délelőtt, valamikor az ötvenes-hatvanas években.
Ez egy, a maitól teljesen eltérő világ. Jellemző példa: a rendőrök még golyóálló mellény nélkül szaladgálnak, nincs SWAT és hiányoznak a helyszínen tüsténkedő tévéstábok is.
 
Tovább megyek, a McBain könyvekben megszokott nyomozás teljességgel hiányzik, az éppen szolgálatban lévő három ügyeletes nyomozó csupán részt vesz az általános akcióban, ami a rend őrei által kergetett rosszfiú elfogására irányul.
Ez, lévén írott szövegről van szó, önmagában kevés lenne, ezért aztán kapunk némi ráadást.
 
Fiatalkorú bandatagok, helybéli őslakosok, különböző korú hölgyek – ők töltik meg élettel a történet szabad helyeit, s gyakran éreztem úgy, McBain ezeket a figurákat sokkal érdekesebbnek tartja, mint a zsaruk megmozdulásait.
 
Mindezt a tőle megszokott közvetlenséggel teszi (egy ízben magával az olvasóval diskurál, megmosolyogja a happy endre számítókat), amitől az egész meghitté, bensőséges hangulatúvá válik.
Nem szociológiai elemzés, nem társadalomkutatás – de nem is krimi, leginkább valahol a kettő között van.

Mire eloszlik az utcára csődült szájtátik serege, nem csak a múltidéző rendőrségi akció élményével leszünk gazdagabbak, hanem a sors véletlenszerűségéről, illetve bizonyos előítéletek gyökereiről is többet megtudunk.
 
Érdekes módon a sorozat tizenharmadik kötetében egyetlen családtag vagy másik körzetbéli nyomozó sem kerül szóba, ami csak fokozza a kamaradarab érzést.
Két hozadéka azért mégis van – legalábbis számomra – a történetnek: Andy Parker lelkivilágának jobb megértése, illetve Carella egyébként is jól kidolgozott személyisége árnyalódik egy csöppet.
 
Életrajz:Ed McBain életrajz