Sör

Azt hiszem, a tömegtermelés és a nagy mennyiségben történő fogyasztás miatt – amely óhatatlanul is a középszerűség felé mozdítja a mutatót – gondolja azt „első blikkre” az emberiség jelentős része, hogy a sör alább való alkoholtartalmú ital, mint a bor. Aztán amikor jobban elgondolkodik, ráébred, hogy azért csak-csak ismer egy-két fajtát, amely kiemelkedik a tömegből.

Nos az árpáról, a komlóról és úgy általában vége a szemes gabonafélékből elmondható, hogy ugyanúgy lehet különleges, finom, egyedi sört előállítani belőlük, mint a szőlőből a borok esetében.

A Sör megismerteti az olvasóval a készítés folyamatát. Megtudhatjuk, hogyan is lesz az árpából – a sörök legtöbbje ebből készül – maláta, aztán sör. Kiderül milyen szerepe van a víznek a folyamatban, majd pedig az ízesítés kerül terítékre. A leggyakrabban komló kerül felhasználásra, de bármilyen hihetetlen is, a sótól a csalánig, a baracktól az eperig szinte mindent kipróbáltak és felhasználnak a sörfőzdékben.

És végül következik az utolsó, ám cseppet sem elhanyagolható tétel, az élesztő. A sörélesztők világának nyugodtan lehetne egy külön könyvet szentelni, legyen elég itt annyi, hogy a különféle erjedést előidéző baktériumok felhasználási módja tovább bővíti a végeredményül kapott sörválaszték palettáját.

Miután képet kaptunk arról, hogyan is készül a sör, megismerkedhetünk a különféle fajtákkal: lambic, kriek, frambosie, weiss, weizenbier, saison, porter, stout, ale, klösh, altbier, lager (ászok), dunkel, pilsner. Pár biztosan ismerős, pár rémlik, pár pedig ismeretlen lehet, de jól mutatja, hogy a típusválaszték van olyan széles, mint a borok esetében.

A könyv következő fejezete – „A sör élvezete” – pedig pontosan arról szól, hogy a szerzők nagyon is markánsan lándzsát törnek a sör köztudatban betöltött szerepének megváltoztatása mellett.
Hogy igen is lehet sörrel inni a különféle ételeket, mert ugyanúgy ahogy a borok esetében, a sörök különböző fajtái is különféle ételek ízeivel harmonizálnak. Erre egyre többen jönnek rá, és szerte a világban egyre több „vendéglátó-ipari egység” tart sörlapot, vagy ajánl ételei mellé sört.

És végezetül következik a könyv legjelentősebb részét kitevő „sörismertető”, amely szinte országonként – néha azon belül is sörtájegységenként – mutatja be a világ söreit. Rövid leírást kapunk a sörfőzde történetéről, majd pedig pár általuk előállított termékről, feltüntetve a típusukat és az alkoholtartalmukat. Természetesen vannak hazai vonatkozásai is a könyvnek, hiszen például a kőbányai Dreher sörgyárat nem lehet kihagyni.

Aki netán attól tartana, hogy ez a felsorolás egy idő után szárazzá válhat, azoknak megnyugtatásul elmondom, hogy rövid kis „keretes” írások színesítik a képet, amelyek további információkat nyújtanak az olvasó számára. Így természetesen helyett kapott a lapokon az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése utáni magyar hagyomány, hogy sörrel nem koccintunk.

Továbbá a könyv felhívja a figyelmet arra is, hogy a hazánkba látogató külföldieknek ajánlatos az „Egészségedre!” szót pontosan kiejteniük, ha nem akarnak mókás helyzetbe kerülni. Szóval, egészségükre!