Főkép

A Volbeat története igazi sikersztori, maga a zenekar pedig az utóbbi évek legnagyobb felfedezettje. Azt hiszem, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy új színt hoztak a zenei életbe és ezzel talán új trendet is elindítottak.
A metal és a rockabilly házasságából született zene hihetetlenül széles és változatos közönséget vonz, s ahogy az várható volt, ezen az estén is rendkívül vegyes volt az összetétel: magyar és külföldi, fiatal és érett, sok-sok lány és sok fiú.
 
A műsor a Mafia fellépésével kezdődött, akiknek csak a hírét hallottam, és azt a dalt, amit interneten lehetett elérni tőlük. Azzal még nem igazán győztek meg, de azért sejtettem, hogy élőben majd jobb lesz - és végül igazam lett.

Már eleve a lelkesedésük nagyon szimpatikus volt, amilyen jó kedvvel és energikusan játszottak, legalábbis a banda nagyja.
Egyértelmű, hogy nem a világ megváltása a céljuk, még csak nem is újító a zenéjük, hanem teljesen alap és bejáratott sablonokra épül, de ezzel nincs is baj.

Valójában jóval többnek tűnnek egy haknizenekarnál, és az egész műsorból a súlyos zenék szeretete és tisztelete sugárzik. Szerencsére jól is szóltak ezen az estén, a rockos alapú zene kellő metalos súllyal dübörgette a termet.

A műsor alatt két zenekar neve jutott eszembe, akikhez véleményem szerint nagyon hasonlítanak. A zene nekem a Carmen nevű, szintén magyar rock-metal bandát idézte, valamint az Actiont, s ez utóbbit az előadás minőségében is.

Bár zenéjüket ezek után sem fogom agyonhallgatni, de azt el kell ismernem, hogy remekül bemelegítették a közönséget a Volbeat előtt.

Persze az este fénypontja a dán banda volt. A Szigeten adott koncertjük után nagy elvárásaim voltak velük szemben, és örömmel mondhatom, hogy ezt most magasan túlszárnyalták.
A Dieselben eddig még soha nem láttam ekkora tombolást és ezzel már sokat el is árultam a hangulatról.

Bár alapvetően nyugalomban és visszafogottan szoktam szemlélni az élő fellépéseket, most egyszerűen nem tehettem meg ezt, és nem csak azért, mert a tomboló tömegben nem volt más választásom, mint együtt mozogni a többiekkel, hanem mert a show valóban ezt váltotta ki mindenkiből.
 
Az együttes a legjobb dalait vette elő. Ezúttal elmaradt a Dusty Springfield feldolgozás, de senki nem is hiányolta. Nem csoda, hiszen a Volbeat mára saját műsorával is el tudja adni magát.

Nem is tudnék kiemelni az éjszaka folyamán elhangzottak közül egyet sem, ami jobb volt a többinél, mert a színvonal és a hangulat végig a tetőfokra hágott.
Az egész egy hatalmas slágergyűjtemény volt, s mintha az összes dalukat eljátszották volna, egyáltalán nem maradhatott hiányérzet az emberben.

Michael Poulsen az egyik legnagyszerűbb frontember, akit valaha láttam, és remekül ért ahhoz, hogy a közönséget is bevonja a műsorba.
Az elmaradhatatlan három másodperces grindcore és a zenekar Mayhemként való bemutatása mellett ezúttal is volt sok poénkodás, az első sort még whiskeyvel is megitatta, egy szerencsés pénzt kapott Volbeat pólóra, a még szerencsésebbek meg a színpadra is felmehettek háttérvokálozni.

Emellett végig a magyar közönséget méltatta, akik boldogan viszonozták a sok kedvességet. A roppant közvetlen banda a műsor végén még azt is megígérte, hogy ha vége a bulinak, kijönnek sörözni a rajongókkal - szóval el lehet képzelni, mennyire volt baráti és bensőséges a hangulat.