Farkas Gábor: An Evening With Liszt (CD)
Írta: Galamb Zoltán | 2009. 01. 02.
A török hódoltság miatt Magyarország csak erős lépéshátrányból követhette az európai zenei trendeket, nemzetközileg ismert komponista pedig Bakfark után sokáig nem is született mifelénk.
Egészen a romantika nemzeties hagyományokból táplálkozó korszakáig kellett várnunk, hogy megjelenjen valaki, aki a határokon túlra is elvitte a magyarság muzsikáját és hírét.
Végül Liszt Ferenc volt az, aki Magyar rapszódiáival hagyományt teremtett, de ennél sokkal többet is elért és tett, és nem csupán a magyar zenéért, hanem a zenéért általában. Hiszen Wagner, majd később az ő követőinek harmóniai újításai Liszt munkáiból táplálkoztak, és Liszt zsenije nélkül minden bizonnyal sokkal hosszabb vajúdás után született volna meg a zenei modernizmus is.
Ezek után furcsának tűnhet talán, hogy Farkas Gábor Liszt-albuma két átirattal indul. Pedig a lángelme itt is teljességében megmutatkozik. Akárcsak Bach Vivaldi- és Telemann-átirataiban, a Verdi-újragondolásokban is a mindent felülíró egyéniség, a szinte tévedhetetlen zenei érzék dominál.
Különösen a „Réminiscences de Boccanegra” mutatja meg, mennyivel hatásosabb tud lenni egy nagyzenekarnál a zongora kemény, férfiasan érzelmes hangzása egy amúgy inkább érzelgősnek tetsző ária megszólaltatásakor.
Ám az efféle, súlyossággal kevert költőiség kizárólag belülről fakadhat, nem elegendő hozzá az egyszerűen kottahű játék. Farkas Gábor pedig a Lisztről fennmaradt visszaemlékezésekből kialakítható elképzeléshez hasonlóan abszolút ura a hangszerének.
Zongorája ha kell, dörög és dübörög, ha kell, harangjátékot imitál, ha kell, játékosan csicsereg. Ilyesmi csakis a hibátlan technikával párosított érzékenység eredménye lehet.
Külön érdemes odafigyelni az elnémulásokra. A meg nem szólaló zenére. Ezek a szünetek - elsősorban a Liszt főműveként számon tartott „h-moll szonátá”-ban - megmutatják, hogy a hiány éppoly fontos alkotóeleme bármilyen műnek, mint a kitöltött darabkák és pillanatok. Mert ezek ellenjátékából áll össze az építmény, amely éppoly személyes, mint egyetemesen magyar és európai.
Farkas Gábor lemeze egyszerre mély, már-már revelációs erejű és könnyen befogadható. Ugyanúgy értékes darabja lehet egy komoly gyűjtő kollekciójának, mint ahogy segítheti a még beavatatlant abban, hogy megkedvelje a romantika egyik zeneszerző-fejedelmének csodálatos darabjait.
Előadó:
Farkas Gábor - zongora
A lemezen elhangzó számok listája:
Liszt Ferenc:
1. Miserere du Trovatore S.433 - Transcription (Verdi: Il Trovatore)
2. Réminiscences de Boccanegra S. 438 - Transcription (Verdi: Simon Boccanegra)
3. Ave Maria S 182 - Die Glocken von Rom
4. Hungarian Rhapsody No. 12 C sharp minor S. 244/12
5. Sonata in B minor S. 178
Egészen a romantika nemzeties hagyományokból táplálkozó korszakáig kellett várnunk, hogy megjelenjen valaki, aki a határokon túlra is elvitte a magyarság muzsikáját és hírét.
Végül Liszt Ferenc volt az, aki Magyar rapszódiáival hagyományt teremtett, de ennél sokkal többet is elért és tett, és nem csupán a magyar zenéért, hanem a zenéért általában. Hiszen Wagner, majd később az ő követőinek harmóniai újításai Liszt munkáiból táplálkoztak, és Liszt zsenije nélkül minden bizonnyal sokkal hosszabb vajúdás után született volna meg a zenei modernizmus is.
Ezek után furcsának tűnhet talán, hogy Farkas Gábor Liszt-albuma két átirattal indul. Pedig a lángelme itt is teljességében megmutatkozik. Akárcsak Bach Vivaldi- és Telemann-átirataiban, a Verdi-újragondolásokban is a mindent felülíró egyéniség, a szinte tévedhetetlen zenei érzék dominál.
Különösen a „Réminiscences de Boccanegra” mutatja meg, mennyivel hatásosabb tud lenni egy nagyzenekarnál a zongora kemény, férfiasan érzelmes hangzása egy amúgy inkább érzelgősnek tetsző ária megszólaltatásakor.
Ám az efféle, súlyossággal kevert költőiség kizárólag belülről fakadhat, nem elegendő hozzá az egyszerűen kottahű játék. Farkas Gábor pedig a Lisztről fennmaradt visszaemlékezésekből kialakítható elképzeléshez hasonlóan abszolút ura a hangszerének.
Zongorája ha kell, dörög és dübörög, ha kell, harangjátékot imitál, ha kell, játékosan csicsereg. Ilyesmi csakis a hibátlan technikával párosított érzékenység eredménye lehet.
Külön érdemes odafigyelni az elnémulásokra. A meg nem szólaló zenére. Ezek a szünetek - elsősorban a Liszt főműveként számon tartott „h-moll szonátá”-ban - megmutatják, hogy a hiány éppoly fontos alkotóeleme bármilyen műnek, mint a kitöltött darabkák és pillanatok. Mert ezek ellenjátékából áll össze az építmény, amely éppoly személyes, mint egyetemesen magyar és európai.
Farkas Gábor lemeze egyszerre mély, már-már revelációs erejű és könnyen befogadható. Ugyanúgy értékes darabja lehet egy komoly gyűjtő kollekciójának, mint ahogy segítheti a még beavatatlant abban, hogy megkedvelje a romantika egyik zeneszerző-fejedelmének csodálatos darabjait.
Előadó:
Farkas Gábor - zongora
A lemezen elhangzó számok listája:
Liszt Ferenc:
1. Miserere du Trovatore S.433 - Transcription (Verdi: Il Trovatore)
2. Réminiscences de Boccanegra S. 438 - Transcription (Verdi: Simon Boccanegra)
3. Ave Maria S 182 - Die Glocken von Rom
4. Hungarian Rhapsody No. 12 C sharp minor S. 244/12
5. Sonata in B minor S. 178