FőképA filozófiát mindenki nagyra értékeli: az egyetemes emberi tudás, erkölcs és szépség letéteményeseinek tartjuk a bölcsesség szeretőit… és ha nekiindulunk az általuk kijelölt úton, rendkívül unalmas, olykor követhetetlen gondolatmenetektől, nyakatekert nyelvhasználattól terhes ó- és újkori fóliánsokba botlunk.

Már-már haszontalannak tűnnek az élettől elrugaszkodott példákkal, az obskúrus érvelési stratégiákkal megspékelt fejtegetések, és miért is lepődnénk meg, ha nemhogy a köznép, de még a társadalom krémje is fennhéjázó megvetéssel tekint a filozófiára, még akkor is, amikor fejből idéznek Arisztotelészt vagy Burke-öt.

Mit lehetne tenni, hogy a filozófia, a gondolkodás szépséges tudománya ne csak szakállas, ősz akadémikusok és tip-top egyetemisták hobbijaként legyen ismert és elismert tevékenység, hanem szélesebb körben terjedjenek el az árnyalt érvek ütköztetésének, a vitakultúrának alapjai.

Julian Baggini kísérletet tesz arra, hogy ellensúlyozza az anyázkodó, egymás mellett elbeszélő emberek szavait: méghozzá gondolatkísérletet. Nem is akármennyit! Száz olyan apró vitát oszt meg velünk, melyek a legkéshegyigmenőbb filozófiai viták két oldalának érveit ütköztetik érthető, érdeklődést felkeltő stílusban.

Baggini ügyesen fonja a szót, ha bonyolult, elgondolkodtató témákat kell megfogalmaznia közérthetően, problémánként két-három oldalban.
Mert mindjárt más a dolog, ha nem nominalizmusról, skolasztikusokról, szemantikáról, epifenomenalizmusról, a tudomány igazságkísérleteiről olvasunk, hanem arról, hogy miért nem annyira értékes a Henry Moore stílusát idéző szoborforma, ha a természet alakította ki, vagy arról, hogy milyen lenne, ha a mesterséges intelligenciák olyan fejlettek lennének, hogy önnön ügyvédeikké lehetnének a bírósági tárgyalóteremben.

Az meg külön öröm, sőt, hab a gondolatkísérletbeli tortán, hogy az olyan sokszor megrágott kérdések mellett, mint a gonoszság problémája a teológiában, vagy a nyelv kapcsolata a valósággal, nos ezek mellett a kortárs irodalom- és filmművészetekből is vesz példákat.

Így kerülhet John Stuart Mill, Konfuciusz és Rawls gondolatai mellé a Douglas Adams, Philip K. Dick vagy a Christopher Nolan rendezte Álmatlanság című film által ősrégi dilemmáinkat más megvilágításból felfedező történetek egy-egy kulcseseménye.
És mivel a fikció, a regény elbeszélésvilága is egy gondolatkísérlet, egyáltalán nem meglepő, hogy a regényekből vett példák elsősorban a tudományos-fantasztikus irodalom mestereitől erednek, hiszen a sci-fi maga a válasz a „Mi lenne ha…?” örök kérdésére.

Egyedül annyit fájlaltam a kötetbe foglaltakkal kapcsolatban, hogy tényleg száz problémát jár körül. Ez sok.
Ha harmadannyi filozófiai paradoxonnal és technikai jövendöléssel foglalkozna, de azokat alaposan körüljárná, író és olvasó is sokkal jobban járt volna.
Ennyi apró kísérlet bemutatására nincs elég hely egy háromszáz oldalt alig átvivő könyvben, nemhogy még a hozzá csatolandó alapfokú kommentárokhoz.

Ezért lehet nagyszerű ez a könyv például középiskolásoknak, akik most ismerkednek a filozófia világával.
Bátran ajánlom a bölcsesség szeretetét ifjakba belenevelni óhajtó tanárok részére, kiváló társa lehet a tankönyvi szövegeknek, eredeti filozófiai esszéknek ez a kötet.

A rövid áttekintések éppen elegendőek ahhoz, hogy a tanulásba belefásult diákokat hamar felpörgesse, gondolatébresztő, kíváncsi hangvétele pedig senkit sem hagy hidegen, ugyanazon könyv lapjain gondolkodhatunk a fenntartható fejlődésről, a társadalmi egyenlőtlenségekről, az elme működésének megfoghatatlanságáról és Douglas Adams telepszichopatikus turbómixeréről.