FőképÉppen elaludt volna, amikor valaki kopogott az ajtón, és a nevét suttogta.
Rögtön tudta, ki az. Ajtót nyitott, és ott állt előtte a lánya, Eva Lind. Egymásra néztek. A lány elmosolyodott, és becsusszant a szobába Erlendur mellett, aki becsukta utána az ajtót. Eva Lind felült az asztalra, és elővett egy doboz cigarettát.
– Szerintem itt tilos dohányozni – mondta Erlendur, aki betartotta ezt a szabályt.
– Ja – felelte Eva Lind, és kivett egy szálat a dobozból. – Mitől van itt ilyen hideg?
– Azt hiszem, bedöglött a radiátor.
Erlendur leült az ágyra. Mivel csak egy szál alsónadrág volt rajta, a fejét és a vállát bebugyolálta a paplanba.
– Mit művelsz? – érdeklődött Eva Lind.
– Fázom.
– Úgy értem, mit művelsz ebben a szállodában, miért nem mész haza? – Akkorát szívott a cigarettájából, hogy majdnem a harmada elhamvadt, majd kifújta a száján a füstöt, megtöltve vele a szobát.
– Nem tudom. Nem… – Erlendur megakadt.
– Nem akartál hazamenni?
– Valahogy nem tűnt helyesnek. Ma meggyilkoltak itt egy embert.
– A Télapót, ugye?
– Az ajtónállót. Ő lett volna a Télapó a gyerekek karácsonyi ünnepségén. És te hogy vagy?
– Remekül.
– Dolgozol még?
– Igen.
Erlendur végignézett rajta. Sokat javult. Sovány volt, mint mindig, de a karikák végre kezdtek elhalványulni gyönyörű kék szeme alatt, és az arca sem tűnt már olyan beesettnek. Erlendur úgy gondolta, az elmúlt nyolc hónapban tényleg nem nyúlt a droghoz. Azóta, hogy elvetélt és kómában feküdt, félúton e világ és a túlsó között. Amikor kiengedték a kórházból, az apjához költözött, még állást is szerzett, pedig már két éve nem volt neki. Aztán egy-két hónapja albérletbe költözött.
– Honnan tudtad, hogy hol vagyok? – kérdezte Erlendur.
– A mobilodon nem értelek el, úgyhogy felhívtam a kapitányságot, és ott mondták, hogy beköltöztél ide. De mégis miért?
– Nemigen tudnám megmondani. Fura időszak ez a karácsony.
– Az – mondta Eva Lind, és mindketten elhallgattak.
– Az öcsédről tudsz valamit? – kérdezte aztán Erlendur.
– Sindri még mindig valahol a városon kívül dolgozik – felelte Eva Lind. Szisszenés hallatszott, ahogy a cigarettán meggyulladt a filter. Hamu hullt a padlóra. A lány körülnézett hamutartót keresve, de nem talált, úgyhogy az asztalra állította a csikket, hadd aludjon ki magától.
– És anyátok? – Erlendur szokásos kérdéseire a válasz is mindig nagyjából ugyanaz volt.
– Jól van. Gürcöl, mint mindig.
Erlendur nem válaszolt. Eva Lind az asztalról felkanyargó kék füstöt bámulta.
- Nem tudom, kibírom-e – szólalt meg. Erlendur felnézett rá a paplan alól.
Ekkor kopogtak. Meglepetten egymásra néztek, aztán Eva felkelt, és ajtót nyitott. Egy szállodai alkalmazott volt az, egyenruhában. Azt mondta, a recepcióról jött.
– Itt tilos a dohányzás – mondta, ahogy benézett a szobába.
– Mondtam neki, hogy oltsa el – felelte Erlendur –, de sosem hallgat rám.
– És lányokat sem szabad felhozni a szobákba – folytatta a férfi. – A történtek miatt.
Eva Lind halvány mosollyal az apja felé fordult. Erlendur ránézett a lányára, majd a férfira.
– Mondtuk neki, hogy nem jöhet fel – folytatta az alkalmazott. – Tilos. Távoznia kell. Azonnal.
Nem mozdult az ajtóból. Erlendur felkelt, és alsónadrágban, paplannal a vállán odament hozzá.
– Ő a lányom – mondta.
– Persze – felelte a férfi egy vállrándítással, jelezve, hogy ez nem tartozik rá.
– De tényleg – győzködte Eva Lind.
A férfi végignézett rajtuk.
– Nem akarok bajt – mondta bizonytalanul.
– Akkor húzzon el innen, és hagyjon minket békén – vágta rá Eva Lind.
A férfi csak állt, és nézte őt meg az alsónadrágban és paplanban feszítő Erlendurt.
– Van valami probléma a radiátorral – törte meg a csendet Erlendur. – Nem fűt.
– A hölgynek velem kell jönnie – jelentette ki a férfi.
Eva Lind vállat vont.
– Akkor majd beszélünk máskor – mondta az apjának. – Elegem van ebből a szarakodásból.
– Hogy értetted azt, hogy nem bírod ki? – kérdezte Erlendur.
– Majd beszélünk. – Azzal Eva kiment a szobából. A férfi rámosolygott Erlendurra.
– Akkor csinálnak valamit a radiátorral? – kérdezte Erlendur.
– Szólok a karbantartóknak – ígérte, és becsukta az ajtót.
Erlendur visszaült az ágy szélére. Eva Lind és Sindri Snaer egy elrontott házasságból születtek, amely már több mint két évtizede véget ért. A válás után Erlendurnak gyakorlatilag semmilyen kapcsolata nem volt a gyerekeivel. Volt felesége, Halldóra, gondoskodott erről. Úgy érezte, elárulták, és arra használta a gyerekeket, hogy bosszút álljon. Erlendur meg beletörődött. Azóta sokszor megbánta már, hogy nem ragaszkodott a láthatás jogához, és Halldórára hagyott mindent. Amikor a gyerekek felnőttek, ők keresték meg. A lánya addigra már drogozott, a fia pedig túl volt egy alkoholelvonón.
Valójában tudta, mit nem bír ki Eva Lind. Soha nem kezelték. Semmilyen kórházba nem ment el a bajával. Egyedül küzdött vele. Zárkózott, ellenséges és önfejű volt, ha az életmódja került szóba. Még akkor sem sikerült leállnia, amikor teherbe esett. Egy időre abbahagyta a drogozást, de nem volt annyi akaratereje, hogy végleg felhagyjon vele. Erlendur tudta, hogy komolyan próbálkozott, de időről-időre visszaesett. Fogalma sem volt, miért függött annyira a drogtól, hogy minden mást alárendelt neki az életben. Nem tudta, honnan ered ez az önpusztítás, de sejtette, hogy a lánya őbenne is csalódott. Hogy valamilyen módon ő is felelős azért, hogy Eva Lind ilyen helyzetbe került.

 

*

Ott ült Eva Lind ágyánál, amikor kómában feküdt, és beszélt hozzá, mert az orvos azt mondta, hogy hallja a hangját és érzi a jelenlétét. Néhány nappal később a lány magához tért, és első szavaival az apját hívta, pedig alig tudott beszélni, olyan gyenge volt. Amikor meglátogatta, éppen aludt, ezért leült az ágya mellé, és megvárta, amíg felébred.
Amikor kinyitotta a szemét, úgy tűnt, mosolyogni próbál, de végül sírva fakadt, ő pedig átölelte. A lány reszketett a karjában. Próbálta megnyugtatni, visszafektette a párnájára és letörölte a könnyeit.
– Hogy vagy? – Simogatta meg az arcát, és biztatóan mosolyott.
– Hol a baba?
– Nem mondták, mi történt?
– Hogy elvesztettem. De nem akarják megmondani, hol van. Nem mutatják meg! Nem bíznak bennem…
– Én is azt hittem, hogy elveszítelek.
– Hol van?
Erlendur látta a műtőben a halvaszületett csecsemőt, egy kislányt, aki az Audur nevet kapta volna.
– Biztos vagy benne, hogy látni akarod?
– Bocsáss meg… – suttogta alig hallhatóan Eva Lind, és minden erejét megfeszítve felült.
– Miért?
– Azért, amit tettem. Azért, hogy a baba…
– Azért tőlem nem kell bocsánatot kérned.
– De kell!
– A sorsodért nem csak te felelsz.
– Ugyan már…
Eva Lind kimerülten visszahanyatlott a párnájára. Erlendur megvárta, amíg erőt gyűjt. Sokáig tartott. Aztán Eva Lind felnézett rá.
– Segítesz eltemetni?
– Hát persze.
– Látni akarom.
– Gondolod, hogy…
– Látni akarom! – ismételte. – Hadd nézzem meg…
Erlendur néhány pillanatig habozott, majd elment a halottasházba, és elhozta a kislány holttestét, akit magában Audurnak hívott, mert nem akarta, hogy névtelen maradjon. Egy fehér törölközőbe csavarva vitte be Eva Lindnek az intenzív osztályra. Eva átvette a csecsemőt, hosszan nézte, majd tekintetét az apjára emelte.
– Az én hibám – mondta halkan.
Erlendur azt hitte, sírva fakad, és nagyon meglepte, hogy nem ez történt. A lány nyugalmat erőltetett az arcára, hogy leplezze önmagától való irtózását.
– Sírj csak nyugodtan – mondta Erlendur.
– Nem érdemlem meg a sírást – válaszolta Eva.
Aztán ott ült a kerekes székében a Fossvogur temetőben, és nézte, ahogy a komor arcú pap három lapát földet szór a koporsóra. Nagy nehezen bírt csak felállni, de eltolta magától Erlendurt, amikor segíteni akart neki. Keresztet vetett a lánya sírjára, az ajka remegett. Erlendur nem tudta eldönteni, hogy a könnyekkel küzd, vagy imádkozik magában.
Gyönyörű tavaszi nap volt; a napsugarak csillogtak az öböl vizén, és lent Nauthólsvíkban látni lehetett a verőfényben sétálgató embereket. Halldóra valamivel távolabb állt, Sindri Snaer pedig a sír szélén. Ennél messzebb nem is állhattak volna egymástól: mintha idegenek lennének, csak a nyomorúság kötötte össze őket. Erlendurnak eszébe jutott, hogy már csaknem negyedszázada nem volt együtt a család. Halldórára nézett, aki elfordította a tekintetét. Egyikük sem szólt a másikhoz.
Eva Lind visszaroskadt a tolószékbe. Erlendur odalépett segíteni, és meghallotta, ahogy a lány felnyög:
– Az egész élet egy nagy rakás szar.

Erlendur visszazökkent a jelenbe, ahogy eszébe jutott, amit a szállodai alkalmazott mondott neki, és amire sürgős magyarázatot várt. Felkelt, kiment a folyosóra, és még látta, ahogy a férfi eltűnik a liftben. Eva Lind nem volt sehol. A férfi után kiáltott, aki erre elkapta a becsukódó liftajtót, és bevárta a mezítláb, alsónadrágban és paplanban érkező Erlendurt.
– Hogy értette azt, hogy „a történtek miatt”?
– A történtek miatt? – ismételte meg a kérdést a férfi csodálkozó arccal.
– Azt mondta, nem jöhetnek fel lányok a szobákba a történtek miatt.
– Igen.
– Úgy érti, amiatt, ami a Télapóval történt az alagsorban?
– Igen, de maga honnan…
Erlendur most vette észre, hogy alsónadrágban van, és egy pillanatig tétovázott.
– Részt veszek a nyomozásban – nyögte ki végül.
A férfi arcára kiült a hitetlenkedés.
– Szóval, miért mondta? – kérdezte gyorsan Erlendur.
– Ezt most nem egészen értem. – A férfi hangja megremegett.
– Ha a Télapót nem nyírták volna ki, akkor felhozhatnék nőt a szobámba. Abból, amit mondott, ez következik. Érti már?
– Nem – rázta meg a fejét a férfi. – Azt mondtam volna, hogy „a történtek miatt”? Nem emlékszem rá.
– Pedig azt mondta. Hogy a lánynak a történtek miatt nem szabad a szobámba jönnie. Azt hitte, hogy a lányom… – próbált választékosan megfogalmazni, de nem sikerült. – Azt hitte, hogy a lányom egy kurva, és azért jött ide, hogy kidobja, mert a Télapót megölték. Ha nem ölték volna meg, akkor teljesen rendben lett volna, hogy nőt hozok fel a szobámba. Így megy itt? Ha minden rendben van, akkor feljöhetnek lányok a szobákba?
A férfi csak meresztette a szemét.
– Hogy érti azt, hogy „lányok”?
– Hát kurvák – válaszolta Erlendur. – Egyébként vannak a szállodában kurvák, akik feljárkálnak a szobákba? Csak most nem lehet, hogy történt valami? Mi köze van ehhez a Télapónak? Ő is benne volt?
– Sejtelmem sincs, miről beszél.
Erlendur taktikát változtatott.
– Megértem, hogy most különösen óvatosak egy ilyen gyilkosság után. Semmilyen szokatlan vagy abnormális dolgot nem tűrnek, még akkor sem, ha ártalmatlan. Felőlem itt mindenki azt csinál és azt vásárol, amit cska akar. Engem mindössze az érdekel, hogy a Télapónak volt-e bármi köze a szállodai prostitúcióhoz.
– Nem tudok semmiféle prostitúcióról – felelte a férfi. – Mint látta, szemmel tartjuk azokat a hölgyeket, akik egyedül mennek fel egy-egy szobába. Tényleg az ön lánya volt?
– Tényleg.
– Elküldött az anyámba.
– Mondom, hogy ő az.

Erlendur becsukta a szoba ajtaját, lefeküdt, és hamarosan elaludt. Azt álmodta, hogy rászakad az ég, és közben hallotta, hogy valahol zörög a szélkakas.

A kiadó engedélyével.