David Attenborough: Élet hidegvérrel
Írta: Galgóczi Tamás | 2008. 11. 13.
Meglepődtem, mivel egyáltalán nem tűnt fel, hogy már két év eltelt a szerző előző (A gerinctelenek élete) könyvének kiadása óta. Kis túlzással kijelenthetem, nem tudtam, mi hiányzott az életemből.
Mert ugyan a DVD piacon korábban sosem látott mennyiségben jelentek meg David Attenborough (született 1926. május 8.) filmjei, a könyvpiacon jóval nagyobb a nyugalom.
Ami egyrészt érhető (angolul sem jelennek meg sűrűbben kötetei), másrészt viszont érthetetlen, hiszen ha máshol nem, újrakiadások terén lenne mit pótolni.
Elvégre az 1969-es Madagaszkár állatparadicsoma ma már csak elvétve bukkan fel az antikváriumokban, de a többi, a nyolcvanas évek végén kiadott élet könyvek (Élet a Földön, Az élő bolygó) beszerzése sem egyszerű feladat.
Azt szó nélkül elismerem, hogy az időközben eltelt negyven-ötven év alatt sokat fejlődött Attenborough stílusa, ez azonban nem jelenti a korai írások értéktelenségét.
Szóval ott tartottam, hogy nem tudtam, mi hiányzott. Ebben a pillanatban azonban tudom a választ: az a végtelenül alázatos, az élet csodáira fogékony hozzáállás, ami Attenborough-t jellemzi.
S nem utolsó sorban nála egy pillanatig sem érzem a tudás hiányát, a latin elnevezésektől a rendszertani besoroláson át az adott élőlény szokásainak alapos ismeretéig minden a helyén van.
Ez utóbbinál persze tudom, hogy az adott területen jártasabb kutatók látják el információval - ettől azonban nem csökken érdeme.
Ráadásul mondanivalóját bámulatosan laza, közvetlen stílusban osztja meg velünk, egyszerűen zseniális mennyire hiányzik belőle az a száraz, porszagú tudósérzés, amit szerencsére ma már csak elvétve látok könyvekben.
Ezúttal is olyan hihetetlen, már-már anekdotázó hangulatban mesél, hogy időnként úgy éreztem, mindegy miről beszél, csak ne hagyja abba.
Mostani témája sem unalmas: ezúttal a hidegvérű állatokról mesél. Kígyók, békák - ezek a teremtmények ugye köszönhetően az ősi beidegződéseknek, általában viszolygást, nem pedig simogatási vágyat keltenek az emberben.
Nos, kézbe ugyan továbbra sem szeretném venni az itt említett varangyokat, gyíkokat, és egyéb hüllőket, de azt kell mondjam, ezúttal is számtalan érdekességgel lettem gazdagabb.
Korábban sosem hallottam még olyan békáról, amely a gyomrában kelti ki az ivadékait, hasonlóképpen újdonságot jelentett számomra, hogy miként lehet megkülönböztetni első látásra az aligátort a krokodiltól.
Eszembe sem jutott, hogy egyes békafajok fagyálló folyadékot tartalmaznak, és ezért fagypont alatt sem fagynak meg. Hosszasan sorolhatnám tovább az állatok furcsaságait - de minek, ha a könyvben megtalálhatóak.
Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:Az emlősök élete
Élet egyenes adásban
A gerinctelenek élete
Élet hidegvérrel
Mert ugyan a DVD piacon korábban sosem látott mennyiségben jelentek meg David Attenborough (született 1926. május 8.) filmjei, a könyvpiacon jóval nagyobb a nyugalom.
Ami egyrészt érhető (angolul sem jelennek meg sűrűbben kötetei), másrészt viszont érthetetlen, hiszen ha máshol nem, újrakiadások terén lenne mit pótolni.
Elvégre az 1969-es Madagaszkár állatparadicsoma ma már csak elvétve bukkan fel az antikváriumokban, de a többi, a nyolcvanas évek végén kiadott élet könyvek (Élet a Földön, Az élő bolygó) beszerzése sem egyszerű feladat.
Azt szó nélkül elismerem, hogy az időközben eltelt negyven-ötven év alatt sokat fejlődött Attenborough stílusa, ez azonban nem jelenti a korai írások értéktelenségét.
Szóval ott tartottam, hogy nem tudtam, mi hiányzott. Ebben a pillanatban azonban tudom a választ: az a végtelenül alázatos, az élet csodáira fogékony hozzáállás, ami Attenborough-t jellemzi.
S nem utolsó sorban nála egy pillanatig sem érzem a tudás hiányát, a latin elnevezésektől a rendszertani besoroláson át az adott élőlény szokásainak alapos ismeretéig minden a helyén van.
Ez utóbbinál persze tudom, hogy az adott területen jártasabb kutatók látják el információval - ettől azonban nem csökken érdeme.
Ráadásul mondanivalóját bámulatosan laza, közvetlen stílusban osztja meg velünk, egyszerűen zseniális mennyire hiányzik belőle az a száraz, porszagú tudósérzés, amit szerencsére ma már csak elvétve látok könyvekben.
Ezúttal is olyan hihetetlen, már-már anekdotázó hangulatban mesél, hogy időnként úgy éreztem, mindegy miről beszél, csak ne hagyja abba.
Mostani témája sem unalmas: ezúttal a hidegvérű állatokról mesél. Kígyók, békák - ezek a teremtmények ugye köszönhetően az ősi beidegződéseknek, általában viszolygást, nem pedig simogatási vágyat keltenek az emberben.
Nos, kézbe ugyan továbbra sem szeretném venni az itt említett varangyokat, gyíkokat, és egyéb hüllőket, de azt kell mondjam, ezúttal is számtalan érdekességgel lettem gazdagabb.
Korábban sosem hallottam még olyan békáról, amely a gyomrában kelti ki az ivadékait, hasonlóképpen újdonságot jelentett számomra, hogy miként lehet megkülönböztetni első látásra az aligátort a krokodiltól.
Eszembe sem jutott, hogy egyes békafajok fagyálló folyadékot tartalmaznak, és ezért fagypont alatt sem fagynak meg. Hosszasan sorolhatnám tovább az állatok furcsaságait - de minek, ha a könyvben megtalálhatóak.
Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:Az emlősök élete
Élet egyenes adásban
A gerinctelenek élete
Élet hidegvérrel