FőképAdott volt a kérdés, vajon továbblépnek/megújulnak a kanadai srácok, vagy…

Maradtunk a „vagy…”-nál. Előzetes reményeim ugyanis nem teljesültek, az Into Eternity tagjai nem léptek tovább, csupán megmaradtak annál a komplex muzsikánál, amit a The Scattering Of Ashes című korongon is remekül, ha úgy tetszik „tökéletesen” műveltek.

Ezúttal is mesteri módon keverik a thrash/death elemeket - mind az ének, mind pedig a hangszerek szintjén.
Náluk teljes összhangban van a gyomorból érkező hörgés és a hagyományos ének, a zúzós gitár és a kétlábdob. Egyszóval a tagcserék ellenére (új dobos és gitáros érkezett) a lényeg nem változott.
Legalábbis az első, felületes ismerkedésnél még így gondoltam.

Aztán harmadik-negyedik nekifutásra előjöttek a fejlődés (de sajnos nem továbblépés) jeleit mutató finomságok, apró trükkök.
A srácok egyértelműen jártasak klasszikus metalban, és ennek birtokában, de bármiféle másolást vagy utánzást elkerülve alkotják meg saját, kimondottan modern zenéjüket, amiben egyszerre jelen van a komoly hangszertudást és az ötletesség.

De nézzük, mit rejt az új album.

A The Incurable Tragedy cím Tim Roth gitáros veszteségére utal, aki két albumnyi idő alatt elveszítette szüleit és két közeli barátját. A szememben kisebbfajta csoda, hogy ilyen állapotban egyáltalán aktívan részt vett a zeneszerzésben.

Ezen előzmények ismeretében nem meglepő, hogy az idei (2008), sorrendben ötödik korongjuk konceptalbumként jelent meg: a szövegek végigkísérik a gyógyíthatatlan kórban szenvedő ember fájdalmát, szembenézését az elkerülhetetlen halállal, a testét felfaló rákos sejtek megállíthatatlanságát, álmai szertefoszlását.
A temetési himnuszban („One Funeral Hymn for Three”) pedig ott van a hátramaradottak magányossága, a végső búcsú szomorúsága.

A szövegek és a téma ellenére mégsem borongós-szomorkás zenét hozott össze az Into Eternity legénysége, hanem éppen ellenkezőleg: erőteljes ritmusszekcióra építkeznek a szólógitárok, kellő mennyiségű riffel támogatva a szövegeket.
Az érzelmeket nem ballada formájában kapjuk, hanem Stu Block énekes hangja, előadásmódja az, ami egyszerre érezteti a veszteséget, s közben mégis bátorít, erőt ad.

Rögtön pontosítok is, hiszen zeneileg a záró „The Incurable Tragedy III (December 15, 2007)” önmagában felér egy érzelmi sokkal. Rövidsége révén a gyásztól összeszorult szívek nem szakadnak meg - nagyon jól eltalált szerzemény.

Elsőre talán furán hangzik, de az album többszöri meghallgatása után nem szomorúságot éreztem, hanem azt, hogy minden bánaton túl ott van előttünk az út, az élet útja, amin minden hátramaradottnak tovább kell mennie.
Már csak a körünkből eltávozottak emléke miatt is, hogy ami jó, azt vigyük tovább, de beépítve a saját létezésünkbe, elfogadva az elkerülhetetlent. Nem, ezt nem tudom szavakba foglalni - minimum egy költőre lenne szükség hozzá.

Remélem az eddig leírtakból kiderült, zeneileg igen változatos albumot írtak a srácok, főként a címadó hármas lóg ki a szabvány Into Eternity számok közül. Már csak arra vagyok kíváncsi, mindezt miként szólaltatják meg a koncerteken.

Az együttes tagjai:
Tim Roth - gitár / ének
Troy Bleich - basszusgitár / ének
Stu Block - ének
Justin Bender - gitár
Steve Bolognese - dob

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Prelude to Woe
2. Tides of Blood
3. Spent Years of Regret
4. Symptoms
5. Diagnosis Terminal
6. The Incurable Tragedy I (September 21, 2006)
7. Indignation
8. Time Immemorial
9. The Incurable Tragedy II (November 10, 2006)
10. A Black Light Ending
11. One Funeral Hymn for Three
12. The Incurable Tragedy III (December 15, 2007)

Diszkográfia:
Into Eternity (1999-2000)
Dead Or Dreaming (2001)
Buried in Oblivion (2004)
The Scattering Of Ashes (2006)
The Incurable Tragedy (2008)