FőképVannak könyvek, amiket egy ültő helyében olvas el az ember. Olyan megkapóak a leírások, a cselekmény, vagy éppen a jellemábrázolás, hogy le sem tudja tenni.
Vannak aztán a bővebb lére eresztett könyvek, amit akármilyen sebességgel olvasunk, csak sok-sok nap után lehet vaskosságuk, enciklopédikus igényük vagy gondolatmenetük bonyolultsága miatt visszatenni a polcra, immáron egy könyvvel gazdagabb lélekkel.

A puránák viszont teljesen más olvasási stílust igényelnek.

Ahogy a Káma-szútra olvasását sem az „egy éjszaka alatt szeretkezzünk minél többféleképpen” irányelve vezérli, úgy a puránákat sem szabad legyűrni tempós olvasással vagy folyamatos, megfeszített figyelemmel. Nem ám.
A hindu legendairodalom kóstolgatását csak kíváncsisággal, humorral és emelkedett lelkiállapotban szabad végezni.

Ennek azonban nem metafizikai vagy transzcendentális okai vannak. Egyszerűen azért kérem erre a benne elmélyedőket, mert a szútraszerű töménységben szerzett mű finomságait, fontos részleteit megterhelt figyelemmel nem dolgozhatjuk fel olyan pontosan, mint a puránákat időről-időre elővevő, felette elmélkedve merengő olvasók.

A kezdetek kezdetén annyit azért érdemes tudni, hogy a könyv gyűjtése, jogosan, eléggé szűken válogatta az indiai irodalom egyik legbővebb lére eresztett alkotásából a legszínesebb, legszórakoztatóbb részeit.
A puránákból (melynek jelentése: ősi időkből származó) van vagy legalább húsz, de a mértani pontosság elve szerint tizennyolc ún. Nagy Puránát, és ezen kívül számos kisebb, kiegészítő iratot, upapuránát tartanak számon a puránakutatók.

A hindu szentháromság mindhárom tagjának, Sívának, Brahmának és Visnunak is hat-hat puránát szenteltek.
A tizennyolc nagy puránát persze nem csak istenségek szerint, hanem a tudatlanság, a szenvedély és a tisztaság hármas tulajdonságrendszere szerint támaszika-, rádzsaszika- és száttvika-puránákra is tagolják.

Hosszúságuk és tartalmuk szerint a puránák jelentősen különböznek. A sokszínűség érzékeltetéséül, a teljesség igénye nélkül felsorolnék közülük néhányat: a középmezőnyből különleges szépségű kozmologikus magyarázatával kiemelkedő Agni Purána; a legnépszerűbb, Visnu avatárjait elősoroló Bhagavata Purána; a maga kilencezer versszakával a legrövidebb Markandeja Purána; vagy a nyolcvanezer versszaknál is hosszabb Szkanda Purána, mely egyfelől ugyanazon történeteket, legendákat több nézőpontból is elmeséli, illetve számos, máshová nem sorolható idézet és példabeszéd gyűjtőhelye is egyben.

A Mátszja Puránában azt is megosztják írói vagy rögzítői a Puránák felett elmélkedővel, hogy minden purána öt nagy témát dolgoz fel, természetesen olykor-olykor nagy hangsúly-eltolódásokkal.
Az első nagy egység a szarga, vagyis a világ teremtésének története; a második a pratiszarga, vagyis a másodlagos teremtések időszaka; a harmadik a vamsá, azaz az istenek és bölcsek családfáit bemutató rész; a negyedik a manvantára, az első emberek és az emberiség teremtésének története; az utolsó pedig a vamsánukaritam, a királyok családfájának története.

Azok, akik nem félnek a szöveg sűrű, elmélkedésre (és talán, később, meditációra is) késztető szerkesztésétől, a tengernyi istennévtől, díszítő jelzőtől és az ünnepélyes fogalmazásmódtól, azok számára valódi kincsestára a keleti gondolkodásmódnak ez a válogatás.

Akik viszont esetleg visszariadnának a nem éppen hívogató, európai gondolkodástól elsőre távol állónak tűnő hindu elbeszélésektől, azoknak azt javaslom, hogy ennek ellenére tegyenek próbát, hogy egy-egy szimpatikus történetet kiszemelve bele-bele olvasgassanak e nagyszerű, ha nem is éppen tengerpartra vagy repülőgépútra való gyűjteményből. Hátha kellemesen csalódnak.