Főkép

Francis W. Scott tavaly, a Naplementében mutatta be Frank Wilson névre keresztelt ex-magánnyomozóját. A chilei őserdőbe küldött, régészdiplomával is rendelkező detektív akkor egy egyetemi társaságot érintő, helyi rejtély felderítését kapta megbízásul.
 
Ami az első regényben még csak mellékes elem volt, az A sivatag szemében már központi szerephez jut: a sorozat második darabjának a kincsvadászat a mozgatórugója. Az aktuális történetben az éppen emlékiratain dolgozó nyomozó hűséges inasával egy múzeummá átalakított skóciai kastélyba kap meghívást. Az egyiptomi műkincsek önfeledt élvezetét persze rövidesen kettős gyilkosság töri meg: egy a helyszínen történik, egy pedig egy másik kontinensen.

A Wilson elé kerülő ügy tehát nagy utazást igényel, és az első regényhez hasonlóan ezúttal is régészek (illetve inasa) társaságában kell megoldást találnia a rejtélyre. A sivatag szeme nem csak hosszát tekintve tér el elődjétől: a cím és a szinopszis alapján is látszik, hogy a szerző ezúttal a koncepción is változtatást eszközölt. Míg a Naplemente lényegében egy helyszínes, klasszikusra hangolt krimi, addig az új könyv egy más műfaj felé közelít: nem lesz ugyan belőle írott Indiana Jones-kaland, de jóval nagyobb volumenű az előző regény szerényebb vállalásánál.
 
Ennek megfelelően olvasmányos, szünetmentes sztorit kapunk viszonylag sok, pár vonalas szereplővel és egy-két (nem mindig meglepő) fordulattal; ezen a téren az egy rövid, de dinamikus történetre vágyók aligha emelhetnek kifogást. Apróbb stílustörések, egyenetlenségek sajnos továbbra is előfordulnak, ezek felett azonban könnyebb lenne elsiklani, mint a főhőst illető következetlenségen.

Nem elvárás minden nyomozótól a hard-boiled-alakokat jellemző szívósság, de egy egyszerű beijesztés utáni (és később sem igazán múló) gyomorremegés, a vonzó nővel való ügyetlenkedés és a veszélyhelyzetben a másokra támaszkodás nem egy komolyan vehető detektívhez méltó viselkedés.

Kár érte, mert az alapvetően oldott, könnyed stílusú regény így néha talán akaratlanul is komikus hangot üt meg.
Ennek ellenére A sivatag szeme kellemes olvasmány, és remélhetőleg a fenti érdemek megtartása mellett a következő regény egy keményebb fából faragott nyomozó ügyét meséli majd el.