FőképEredetileg a banda 2007-es lemezéről terveztem ajánlót (The Atrocity Exhibition... Exhibit A), mivel azonban fél év alatt sem sikerült megbarátkoznom vele, inkább az első korongot helyeztem be a lejátszóba. Arról még úgysem írtunk.

Az 1984-ben rögzített anyag meghallgatása előtt viszonyításképpen érdemes betenni a lejátszóba egy korabeli rocklemezt, mondjuk a Europe ’86-os slágergyűjteményét (The Final Countdown), vagy bármelyik amerikai megabandát, tényleg mindegy, hogy Journey vagy mondjuk a kevésbé ismert Blue Öyster Cult akad elsőként a kézbe.

Na ha ezután nekifutunk az Exodus debüt korongjának, megérezhetünk valamit abból a zenemegújító lendületből, ami a korai zúzós metal (thrash) jellemzője volt.

Lehet, hogy az akkori ifjak még nem rendelkeztek akkora hangszertudással, mint az öregek, viszont hatalmas lendülettel futottak neki saját zenéjüknek, melyhez foghatót korábban nem hallhatott a nagyérdemű (bár itt is voltak előindulók).
Fokozott riffelés, (ma már) közepes tempó, agresszív ének, erőteljes dobolás, tempóváltások - hogy csak párat említsek az irányzat jellemzőiből.

A Bonded by Blood albumot szokás egyébként korszakos darabnak emlegetni, ami a Metallica első korongjához hasonló hatással volt a kor induló zenekaraira.
Ez mondjuk nem véletlen, hiszen mindkét banda San Francisco-ból indult, és elévülhetetlen érdemeket szerzett a Bay Area thrash kialakításában. További kapcsolódás közöttük Kirk Hammett gitáros személye, aki az Exodusból lépett át Hetfieldékhez.

Sajnálatos módon ez a banda sosem lett olyan népszerű, mint a Metallica vagy a Slayer. Ez részben az album kései megjelenésének, hangzásproblémáknak, és a későbbi lemezek hullámzó minőségének köszönhető.

Azonban ez itt még az első korong, amivel kapcsolatban legfontosabb negatívum a hangzása. Ha beteszem a Kill ’em Allt, majd utána a Bonded by Bloodot, azonmód kitűnik, mennyire „koszos” a keverés, minden hallatszik, csak valahogy tompán, kissé kásásan.
Persze hozzá lehet szokni, és az egymás után sorjázó klasszikusok hamar feledtetik ezt a hiányosságot, de akkor is bántó.

A lemez egyébiránt egységes produkció, bár igazán kiugró pillanatok nincsenek rajta. A huszonéves srácok elszántan rontanak a számoknak, riff hegyek mindenütt, ahol csak lehet gitárszólók, erőteljes dobolás és gyors tempó jellemzi az elejétől a végéig.

Persze egy kis odafigyeléssel felfedezhető pár gyöngyszem, amit illik ismernie minden thrash rajongónak.
Ilyen például a többihez képest lassabb „And Then There Were None” kórusának minimalista kivitelezése, no meg a refrén rövid, ámde mégis tömör szövege - szerencsére kiváló gitárjáték „oldja” a feszültséget.

Ezt követően ismét gyorsítunk, elvégre a banda egyik legismertebb szerzeményéről van szó („A Lesson In Violence”).
Miközben a gitárosok végigszáguldanak a kompozíción, nincs idő alaposan elmélyedni a részletekben, pedig érdemes, főként a gitárszólók kiválóak.

Aztán következik az album egyik csúcspontja. Már a kezdő riffek jelzik, ezt nagyon eltalálták. A „Metal Command” a körülötte lévő számoknál fogósabb, ezért jobban megmarad az emberben, kerekebb.
A szöveg pedig simán elmegy metal himnusznak, és az ének is itt közelít legjobban a hagyományos formához.

A „No Love” akusztikus gitár bevezetővel bír - ezt a megoldást annyian átvették az idők során, hogy nem is tudom felsorolni a követőket. A szám egyébként semmi extra izgalmat nem okoz, szimpla thrash.

Nem úgy, mint a következő „Deliver Us To Evil” a maga hét percével. Ebbe aztán mindent belesűrítettek a tagok, amit csak bírtak: tempó- és ritmusváltások, no meg gitárszólók teszik teljessé a hangulatot.
Úgy érzem, ez a szám simán elférne a Metallica bármelyik korai lemezén.

Összegzésként csak ismételni tudom magam: ez egy remek album, igazi korai thrash mestermű, melynek riffjeit és tempóját sokan másolták azóta.
Sajnálatos módon a hangzás kívánnivalót hagy maga után: Baloff hangja teljes mértékben illeszkedik a zenéhez, ám ez mit sem javít azon a tényen, hogy a nem rajongók fülének egysíkú a lemez.

Kicsit változatosabb kompozíciókkal az Exodus harmadikként tündökölhetne a korai thrash egén (a Metallica és a Slayer mellett), azonban a fenti hiányosságok később is megoldatlanok maradtak - és ez bizony meg is látszik a banda pályafutásán.

A ráadásként feltett két koncertfelvétel nem lépi túl az eredeti verziókat, legfeljebb annyiban, hogy más énekessel előadva az erre hajlamosak hódolhatnak összehasonlító szenvedélyüket.

Az együttes tagjai:
Paul Baloff - ének
Gary Holt - gitár
Rick Hunolt - gitár
Rob McKillop - basszusgitár
Tom Hunting - dob

Közreműködő:
Steve „Zetro” Souza - ének

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Bonded By Blood
2. Exodus
3. And Then There Were None
4. A Lesson In Violence
5. Metal Command
6. Piranha
7. No Love
8. Deliver Us To Evil
9. Strike Of The Beast

Bónusz:
10. And Then There Were None - koncertfelvétel
11. A Lesson In Violence - koncertfelévetel
Diszkográfia:
Demo (1982)
Bonded by Blood (1985)
Pleasures of the Flesh (1987)
Fabulous Disaster (1989)
Impact is Imminent (1990)
Good Friendly Violent Fun (1991) koncert
Lessons in Violence (1992) válogatás
Force of Habit (1992)
Another Lesson in Violence (1997) koncert
Tempo of the Damned (2004)
Shovel Headed Kill Machine (2005)
Tempo Of The Damned - Deluxe Edition (2005)
The Atrocity Exhibition... Exhibit A (2007)
The Atrocity Exhibition... Exhibit B (2008)

Kapcsolódó írások:Koncert: Remorse / Biomechanical / Exodus - Wigwam, 2006. november 28.
Interjú Gary Holttal, az Exodus gitárosával (2007. október 2.)