FőképBiztosan sokan várták a Hercegek Háborújának záróakkordjait, amit Myranda Kalis tárt elénk Tzimisce címen.
Akik el akarják olvasni a regényt, azok feltételezem, hogy az előző részekben is képben vannak, ezért érdekli őket a 13 részes sorozat befejező része, így az előző 12 részt csak nagy vonalakban vázolnám.

De legelőször is pár szó Vampire Középkor világáról, ahol ősöreg vámpírok irányítják a világ történéseit, a háttérből, az embereken élősködve, de előlük rejtőzve; egy világban, ahol a vallás még él, ahol pár száz kilométer megtétele több hetes huzavona, ahol még a kard és a kereszt az úr.

Ahogy észrevettem, a tizenhárom klán-regény szerkesztői célul tűzték ki a hajdan volt leggyakoribb ösvények bemutatását, amik nélkül nem kaphatnánk képet a szereplők jelleméről, és segítség lehet a szerepjátékosok számára is, akik képesnek érzik magukat ezek kijátszására.

Ösvények azok az erkölcsi vagy morális értékrendek, amiket az emberi érzelmeiket teljesen elvesztett vámpírok állítanak maguk elé az őrület ellen.
Ezek minden logikát és emberi értéket vagy érzelmet mellőző utak, amiket emberi ésszel elég nehéz megérteni, gondoljunk csak a már nevükben is beszédes Vér, Csont, Sötét jelenések ösvényeire.

A történet kezdetén elbukik a Mihály „arkangyal-toreador matuzsálem” álmaira épülő konstantinápolyi káinita társadalom.
A regényfolyam aztán kibontakoztatja előttünk az okokat, a következményeket, az ősi vérbosszúkra és viszályokra épülő játszmákat, amit a matuzsálemek játszanak egymás ellen.

Megismerhetjük a történetet mind a 13 klán szemszögéből, azok nagyhatalmú képviselőin keresztül, akik később megjelennek, belefolynak más klánok történeteibe. A végjátékban azonban már csak pár káinita vesz részt.
Azt hiszem a legfontosabb, a fent említett álmokhoz ragaszkodó nosferatu Malachit, aki égre-földre keresi a szintén feltűnő Drakónt, mint az utolsó konstantinápolyi matuzsálemet, akiben reményei szerint tovább él Mihály álma.

Myca Vykos, az ügyesen manőverező tzimisce, és szerelme, Ilias a koldun, akik Szredeci Nyikita testét őrzik, és valódi kiléte után kutatnak. Aki elvileg a káinita eretnekség vezetője, akik többek között Konstantinápoly ellen törtek, de túl sok a furcsa momentum vele kapcsolatban.

Természetesen sok bonyodalom kíséri az összes említett vértestvér cselekedeteit. Visszanézve olyan 100 oldalra tehető maga a cselekmény, a maradékot kénytelen volt az írónő bő leírásokkal, és romantikus, néhol erotikus monológokkal kitölteni.
Amik plasztikusan és érzékien részletezik a sok száz, vagy éppen ezeréves vámpírok szerelmi életét, akik még véletlenül sem különböző neműek voltak életükben, és nem is a gyengébbik nem képviselői.

Biztosan maradi, vagy ódivatú vagyok, de nem annyira kötöttek le a férfiak szerelmi vagy szexuális életének részletei, pláne, hogy elvileg embertelen vámpírok a szereplői, akik nem a már említett emberség ösvényét járják, így nem egészen értem az emberi érzelmeket! De biztosan kellett a karakterszám, és így lett meg…

Mindenesetre hajrá fiatalok, maximum a jóérzésűek átugorják a nem kívánt részeket, és gyorsabban végeznek!