FőképAz a jó abban, ha az ember minden nap estig melózik a Szigeten, hogy elbukik egy halom koncertet. Oké, ha magyar zenekarról van szó, akkor lehet azt mondani, hogy majd megnézem máskor/máshol.
Egy külföldi esetében meg köszönjük szépen, ezt benézte kollega. Majd ha esetleg évek múlva erre járnak megint, talán el tudod csípni.

Így jártam ma a Pro-Painnel. Az meg már csak hab volt a tortán, hogy ugyanezért lecsúsztam a Hollywoodoo koncertjét is. Ez csak azért nagyon bántó, mert mostanság elég ritkán látni őket. Nem maradt más megoldás, irány a Nagyszínpad és vigasztalódni a Tankcsapdával.

Tankcsapda
Szinte el sem hiszem, de végre egy megfelelően szóló, pöpec koncertnek lehetett szem és fültanúja, aki ma erre járt. Végre hangosan szólt a Nagyszínpad, a mély hangok egy az egybe átjöttek a hangfalakon. Olyannyira, hogy még a keverőtorony mellett is mellbevágóan dübörgött a basszus.
Lukács Laciék pedig igazán kitettek magukért, pörgős nótákat nyomtak, egészen a Tankcsapda kezdetétől napjainkig.

A színpadkép megegyezett az EFOTT-on már látottal, igaz itt egy kicsit nagyobb volt a hely, többet tudtak mászkálni a srácok. Attól függetlenül, hogy egy három tagú zenekarról beszélünk, simán kitöltötték a rendelkezésre álló teret.
Természetesen az elmaradhatatlan pirotechnikai elemek ismét működtek, így felcsapó lángokban és irányított füstcsóvákban nem volt hiány.

Ami viszont kicsit bántóan hatott, az a közönség volt. Elhiszem én, hogy utolsó nap; mindenki fáradt, mint a fene, meg fáj mindene, meg menne is, meg maradna is. De azért, hogy a Tankcsapdán az első sorokban nem nagyon lehetett pogót látni, kicsit szíven ütött.
Csak álldogált, bólogatott mindenki. Oké, a nagyja énekelt. De azért megtisztelhette volna Magyarország egyik legjobb zenekarát a T. Nagyérdemű azzal, hogy utoljára még jól szétrúgják egymást.

Malacka és a Tahó
Szerintem az ország legvidámabb ska zenekara a Malacka. Tamásról, az együttes férfi énekeséről elég nehéz elhinni, hogy normális ember. Legalábbis a fellépések alatti produkcióját tekintve, és a dalszövegeket hallva erre a következtetésre juthat a gyanútlan hallgató.
Pedig ő nagyon is normális. (Persze lehet, hogy én is zakkant vagyok, és ezért tűnik nekem normálisnak.)

Szóval egy ideje az együttes nélkülözni kényszerült Krisztát, a női énekest. Így, ahogy egy ideje már, Anett helyettesítette a színpadon. Azt hiszem jó választás volt ő, mind a zenekar, mind a közönség szempontjából.
A zenekarba tökéletesen beilleszkedett, a közönség pedig már az első fellépésen elfogadta a kényszerű helyettesítést. Persze azért mindenki várta vissza Krisztát.

Maga a koncert nagyon szuper volt. Mind a zenekar, mind a közönség nagyon élvezte az előadást.
Természetesen az elmaradhatatlan, nagy Malacka klasszikusok is felcsendültek a koncert végén - „Derrick”, „Gáz!”, „Születésnapi zsúr” - és mindenki nagy örömére Kriszta visszatért erre a pár nótára.
Arra nézve egyelőre nincs infóm, hogy akkor most két énekesnővel folytatja-e tovább a zenekar, vagy akkor hogy is lesz a továbbiakban.

Zárszó, vagy mi a szösz
Ennyi volt, vége. Persze megint összeszedtem valami megfázás-félét, folyik a nózim; hörgök, mint egy hengerfejes Lada és lázam van. Voltaképpen nem bánom, hiszen összességében véve jól éreztem magam, még ha kicsit ki is jutott a jóból, meg megint volt egy-két dolog, ami nem igazán tetszett.

Mint az azóta kiderült, ismét rekord látogatószám volt (ennek igazán örültem, mozdulni nem lehetett semerre), és szép nyereség is termelődött (köszönhetően a csillagászati áraknak).

Mivel azért sikerült nagyjából egészben „átvészelnem” ezt a hetet, továbbra is azt tudom mondani, hogy szeretem ezt a micsodát.
Igaz, hogy ahogy öregszem, egyre nehezebb pár dolgot elviselni benne, de valahogy mindig sikerül az apró nehézségeken túltennie magát az embernek és az átélt pozitív élmények bőven elégségesek ahhoz, hogy ignorálják a negatívumokat. Úgyhogy jövőre veletek ugyanitt.