FőképA Sziget harmadik napja számomra folyamatos rohanással telt: a megnövekedett létszámnak köszönhetően még az eddigieknél is nehezebb volt kellemesen ellazulva minden kötelezettségnek eleget tenni.
A tömeg sodrásával haladtam, ami nem egyszer meghiúsította előzetes terveimet, de valójában eleve lehetetlen vállalkozás volt, hogy mindent egyszerre akarjak látni, pláne, hogy a több napos kiképzés alatt bizony az ember egyre kisebb lelkesedéssel veti bele magát az ismeretlenbe.

A nap első, és igen kellemes eseménye a Blues színpadnál zajlott le, ahol beletekinthettem a Jambalaya hangulatos műsorába. A zene nyugtatólag hatott az idegekre és jó felvezetésnek indult.
Nemes Zoltán és zenekara remekül idézi meg a tipikus New Orleans-i atmoszférát, könnyed muzsikájuk elég változatos és ennek megfelelően több zenei hatást is magában foglal, s míg egyszer simogatóan lágy, máskor meg jól beindítja az embert.

Ezt követően megint a Blikk Tribute sátorban kötöttem ki, ahol a Good Time Boys adta elő Red Hot Chili Peppers dalokból álló repertoárját. A hangulatot ők is jól megalapozták, zeneileg az énekes visszafogottságától eltekintve teljesen rendben van a produkció.

Nyilván Anthony Kiedis egyéniségét nem is lehet csak úgy felvenni és visszaadni, s igazából nem is kell: a műsor így is kellőképp megmozgatja az embereket, hiszen remek zenészek állnak a színpadon, akik láthatólag nagy rutinnal, élvezettel, pontossággal és érzéssel játszanak.
A közismert slágeresebb dalok mellett pedig előkerülnek olyan nóták is, amelyek remekül szólnak élőben, de leginkább azoknak kedves, akik nem csupán videoklipekből ismerkednek a zenekarral.

A nyugodtabb hangvételű zenék után itt volt az ideje, hogy valami keményebbel is találkozzak, ezért aztán átvonultam a Hammerworld sátorba, hogy az általam korábban csak hírből ismert Dew-Scented koncertjének végét is elcsípjem.
A német banda kíméletlenül adagolta éppen thrash-death metalját. Ez az agresszíven és szélvészgyorsan büntető zene dallammal ugyan nemigen, de brutális durvulásokkal igencsak letaglózza közönségét.
Az egyébként barátságos együttes nagyon feszesen játszott és jól adagolta brutális vad zenéjét, a színpadról szinte kézzelfoghatóan áramlott az energia.

A Cult című lemez óta nem hallottam/láttam az Apocalypticát, így kíváncsi voltam a finn metal csellósok koncertjére. Sajnos azonban rajtam kívül még a Sziget-közönség nagy része is ugyanennyire érdeklődő volt, és miután a koncertkezdésre olyannyira ellepték a terepet, hogy megmozdulni sem lehetett, inkább továbbálltam.
Az első két szám, amit még megvártam, egyébként megint elég gyatrán szólt - bár tény, hogy elég messze voltam.

Sajnos ugyanígy a Nevergreen showját is elpasszoltam, hogy másfelé is nézelődhessek.
Így pillanthattam bele például a Zanzibár koncertjébe, amihez korábban még nem volt szerencsém.
Az Arany Ászok színpadon végre óriási szabad tér is volt, aminek nagyon örültem, de ez nem jelenti azt, hogy ne vonzott volna sok érdeklődőt ez a fellépés.

Valóban kevesebben voltak, mint például egy külföldi zenekar fellépésén, de a lelkesen tomboló és éneklő közönség nagyon jól érezte magát, ami nem is csoda, hiszen Terecskei Ritáék igazán elemükben voltak: energikusan és minden gátlást ledobva zenéltek, bedobva jól ismert számaikat, s megnyerve ezzel a hallgatóságot.

Rövid szünet után a Converse Wan2 színpadon beinduló Colorstar koncert következett, ami szintén nagyon jól sikerült. Ezzel a zenekarral is most találkoztam először, de pozitív élményeimnek hála talán nem utoljára.
Az elektronikus alapokon nyugvó progresszív rockos zene olyan pszichedeliával volt átitatva, ami teljesen elbűvölte a közönséget. Elvontsága ellenére a show nagyon is élvezhető volt, a legkülönfélébb táncelemeket produkáló publikum velem együtt hihetetlenül élvezte a műsort.

A mély és nyugtató jellegű témák egyaránt helyet kapnak a felpörgető és mozgásra sarkalló darabok. Itt jöttem rá arra a tényre is, hogy azok a bulik szólnak a legjobban, ahol a keverőpultnál is megy a tánc, mert azok az emberek is biztosan jól akarják hallani a cuccot, s a közönség nagy örömére meg is tesznek mindent ezért.

Hazafelé menet még bepillantottam a Hammerworld sátorba, ahol a black metalban utazó magyar Sear Bliss zenélt.
A hangosítás tökéletlensége ellenére a buli teljesen élvezhető volt, a trombita méltóságteljesen és a zenét monumentális nagyságokba emelve harsogott, ami a gitárok mélyen dörgő zúzásával, a tempó végletekig történő felgyorsításával és néhány igazán fogós, vagy súlyos betéttel igen sokszínűvé teszi a muzsikát.
A tömeg itt is hálásan, bár kissé fáradtan és megfogyatkozva tombolta végig a koncertet.