FőképDögmeleg és tömeg és a jó ismert por. Jelentem gőzerővel elindult a fesztivál. Persze a napom egy részét ismét a munka teszi ki, így nincs délutánig alvás, meg napközbeni lazsálás. Lehet tízkor kelni és sorban állni a zuhanyzóknál.

Na, ezek megint megérnek egy misét. Abba lassan beletörődöm, hogy sose lesz annyi belőlük, amennyivel ne fél órát kelljen ácsingózni a leginkább jéghideg vízre. Az viszont határozottan kiakasztott, hogy az egyik blokkot csúcsidőben nem takarítják.
Nem hiszem el, hogy ne lehetne erre megoldást találni. Na, ennyit a puffogásról.

Szóval idén öt napunk van csak, így óhatatlan, hogy egyszerre kezdődjenek olyan programok, amelyek mindegyikét meg akartam volna tekinteni.
Úgyhogy a dilemma adott volt: Leningrad vagy Zuboly vagy Üllői Úti Fuck?
A Zuboly mellett tettem le a voksom, habár igen erős volt a késztetés, hogy mégis inkább az iwiw Világzenei Nagyszínpadja felé vegyem az irányt. Utólag csak azt tudom mondani, nem bántam meg a döntésem, remek kis koncertet láttam.

Az úgy volt, hogy K kollega rámcsörgött, szaporázzam már a lépteim, mert unatkozik az első sorban. Így kezdés előtt tizenöt-húsz perccel már az A38 színpad előtt álltam én is, természetesen az első sorban.

Az mindjárt feltűnt, hogy hat fősre bővült a különítmény, két jó munkásember dj-vel. Ekkor más sejtettem, hogy Busa nem fog annyit szájjaldobolni, mint tette ezt a négy emberes felállásnál. Ez így is történt, ezáltal sokkal többet tudott énekelni.

Természetesen most is csak az tudom mondani, hogy nem normálisak ezek a srácok. Végig poénkodtak, improvizatív módon változtatták át felismerhetetlenné az egyébként nagyon is jól ismert nótákat.
Színpadi kelléktáruk is bővült. A két dj citromsárga munkavédelmi sapkában tolta végig a koncertet; villogó keretű napszemüvegek és a jól megszokott fejlámpa is előkerült.

Zuboly után „kis lazulás” következett, mely egészen a Kiscsillagig húzódott. Lovasi András hobbizenekara ismét kitett magáért. Az már az első percekben látszódott, hogy nagyon élvezik a saját koncertjüket. Ők is viccelődtek és örömködtek, amikor csak lehetett.

Hála égnek a nézőközönségük egyre csak gyarapszik, így a késői óra ellenére is majdnem tele volt az A38 sátra. A repertoárba majdnem minden eddig elkészült dal belefért; és számos nóta elhangzott a hamarosan megjelenő új lemezről is.

A zenekar meglepetéssel is készült. Eddig minden általam látott koncertjükön elmondták, hogy a most következő nótát Rátgéber Lászlónak (a Pécs női kosárlabda csapatának volt edzője) kellene énekelnie, de ő most nincs itt.
Na, emberek, Rátgéber László most végre itt volt és több számban is közreműködött, a közönség legnagyobb örömére.

…

Akár csak a tegnapi Kiscsillagot, a Kispál és a Borz fellépését is az erő, a lendület és az örömzenélés határozta meg.
Viszonylag korán kezdődött a koncert - este hat óra - ezért a nekem megszokottnál jóval kevesebb ember vonult a Nagyszínpad elé. A csekélyebb nézőszámhoz biztosan hozzájárult, hogy egyrészről irgalmatlanul meleg volt, másrészről még bőven beborították a napsugarak a nézőteret.
Na, persze azt is lehet mondani, hogy nagyon sok a külföldi, és őket nem igazán vonzzák a hazai fellépők. Sajnos.

Ettől függetlenül Lovasiék energikusan tolták végig a bulit, egyáltalán nem látszott, hogy egy percig is aggódnának a nézőszám miatt.
Lecsó viszont már egy ideje nincs a zenekarban - már az EFOTT-on sem ő vitte a második gitárszólamot -, helyette egy ifjú titán pengeti a pengetnivalót. Volt persze vendégénekes is, Németh Juci a Nemjuciból.

Az attraktív megjelenésű hölgy egy duettet adott elő Lovasival. Valamint lelket öntött a csüggedő első sorokba, akiknek a hőségtől szenvedve nem igazán volt kedvük táncolni/pogózni.
Persze több se kellett az én, már nem túl szomjas barátaimnak, mindjárt nekivágtak az első sornak, hogy eleget tegyenek a felhívásnak. Bírták kb. öt-hat szám erejéig, aztán kimenekültek a katlanból.

Öröm és boldogság, a Kispál és a Borz is új lemezen dolgozott - elvileg ez is ősszel fog kijönni -, amelyről felcsendült az Űrbe markoló - enyhén slágergyanús - szerzemény.
Legnagyobb örömömre ismét elég sok nóta volt hallható az első három-négy lemezről. Nekem személy szerint ezek a számok tetszenek a leginkább, nem titkoltan azért, mert a billentyűssel és plusz egy gitárral kibővített zenekar hangzásvilága nálam nem érte el a kívánt hatást.
Igaz, lassan megbékélek vele, de egynémely áthangszerelt régi szám hallatán feláll a hátamon a szőr.

Iced Earth
A Kispál és a Borz után a Hammerworld Színpad felé orientálódtam, hogy végre élőben láthassam és hallhassam az Iced Earth nevű heavy metal formációt. Jó pár éve már a Pecsában lett volna egy bulijuk, de valami gond volt a vámnál és a srácokat beengedték az országba, a cuccot nem.
Így rettentő csalódottan kullogtunk el a Pecsa elől.

Azóta volt egy beugró énekesük - Tim „Ripper” Owens -, akit nemrégiben visszacseréltek az eredetire, Matt Barlow-ra. Szerintem ezzel csak jól jártak, mert bár Owens-el nem volt gond, a rajongóknak mégsem jött be ez annyira.
Így ma este végül az eredeti énekhanggal csendülhettek fel a régi, nagy slágerek is, mindenki nagy örömére.

Még jóval a fesztivál előtt felröppent a hír, hogy a Hammerworld Színpad is be fog zárni este tizenegykor. Ebből nem lett semmi - hurrá! -, viszont megmaradt a műanyag sátor, zajvédelem gyanánt.
Ebben a remek kis dobozban viszont nem egyszerű hangosítani - a Hammerfall tavaly háromnegyed órát késett miatta, de megérte - és sajnos az Iced Earth is áldozatául esett ennek a problémának.

Hála égnek azonban, ha nem csak egy helyben dekkolt az ember, akkor talált olyan pontokat a sátorban, ahol egész normálisan szólt minden. Igaz, az éneket így is elég nehezen lehetett hallani, a basszus meg néha gerjedt, mintha nem bírták volna a hangládák kitolni rendesen a mély hangokat.
Ettől függetlenül felejthetetlen élményben volt része annak, aki ott volt.