FőképEgy regény, mely alapjaiban megváltoztatja világnézetünket. Vagy legalábbis azt a kisebb eszmepakettet, amely magában foglalja a Dick-életműből leszűrhető létfilozófiát és metafizikát.
Már ha valakit egyáltalán érdekel az ilyesmi, vagyis Philip Kindred Dick írásai, vagy egyáltalán a bölcselet és a múlandó-örökkévaló viszonya.

A Galaktikus cserépgyógyászban minden és minden ellentéte is igaz. Minden alatt persze nem a létező összes lehetőséget kell érteni, csupán egy egyszerű kis történet eseménysorát. Mert a történet tagadhatatlanul egyszerű.

Joe Fernwright cserépgyógyász (igen, Páfrányműves Józsi, és igen, agyagedényeket gyógyít - nem foltoz, hanem eredeti állapotába állít vissza) egy totalitárius világ megcsömörlött polgára elfogadja egy Glimmung nevű entitás ajánlatát, hogy utazzon a Plowman planétára (vagyis a Szíriusz ötre), hogy ott a Mare Nostrumból kiemeljék, majd helyreállítsák Heldscalla katedrálisát.

Fernwright tipikusnak mondható dicki alak, mivel a történéseknek ő is inkább elszenvedője, mint irányítója, amit, mármint e benyomásunkat ex-feleségének domináns jelleme is erősít. Az azonban már kevésbé megszokott az írótól, hogy a főszereplő egyértelműen az öngyilkosság gondolatával foglalkozzon.

Ám pontosan ez ad alkalmat Glimmungnak, hogy rábírja Fernwrightot a kilátástalan vállalkozásra, ugyanakkor az agapé/caritas/törődés ideájában, valamint a „minden mindegy már, hát vágjunk bele” attitűdben a kathar eretnekség és a lovagkori miszticizmus néhány alapgondolata köszön vissza.

Ezt erősíti Carmel - igaz nem a szentföldi hegy, hanem a kaliforniai település - említése, ami sokszoros áttétellel a szintén középkorban újjáéledő apophatikus teológia téziseihez vezet el minket.

Glimmung pedig, akinek a neve a német „glimmern” szón keresztül parázslásra, csillogásra, kisebb metaforikus ugrással pedig egyfajta reményre utal, valódi pszeudo-istenalak. És az sem véletlen, hogy a katedrálist a Mare Nostrum, a pynchoni entrópia-princípium szürreális megtestesüléseként felfogható óceán mélye tartja fogva.
Glimmung ekképp negentropikus erővé válik, és bizonyos értelemben valóban képes visszaforgatni az időt.

Ám Glimmungnak nem kizárólag a termodinamika második törvényének jelképezőjével kell megküzdenie. Ellenfelei még a Kalendek is, akik mintegy kalendáriumként a múlt és a jövő naponta módosuló könyveit árulják a Plowman planétán.
Jóslataik (már megint Dick egyik kedvenc témája: a prekogníció) beteljesülése csak nézőpont kérdése, hiszen minden megszületett a halál felé vezető úton indul el, sorsa végső soron tehát elrendeltetett.

A roppant feladat megvalósításához pedig egyfajta Gestalt-állapot, holisztikus létegyesülés szükséges, és ez csak egy újabb csavar az amúgy sem könnyen áttekinthető ontológiai boncolgatásban.
Ám ebben is felfedezhető az énfeladás motívuma, ami időlegesen vagy véglegesen megváltoztathatja az egyén életét, mégpedig nem autokratikus, totalitárius eszközökkel.

Hihetetlen, gondolatindító kirakós játék Dick angolul 1969-ben kiadott regénye. Olvashatjuk közönséges sci-fiként, bár így talán kevésbé szórakoztató, és elkezdhetjük egymás mellé illesztgetni a sokértelmű, szimbolikus mélységekkel bíró darabokat, hogy végül igazából sehova se jussunk, hogy rájöjjünk, hogy az egésznek semmi haszna, ám éppen ebben a látszólagos haszontalanságban rejlik az értelem. Az élet, az életünk értelme.

Kapcsolódó írás:Lawrence Sutin: Isteni inváziók - Philip K. Dick élete

Életrajz

Részlet a regényből