FőképUnderground körökben nagy kultusza van liverpooli Carcassnak. A 80-as években alakult zenekar úttörőnek számított a grindcore és a death metal műfajában. Korai műveikre inkább a grindgore jellemző, mivel a brutális zenéhez nem mindennapi szövegvilág is társult.

Később mind a zene, mind a szövegvilág alapos változáson ment keresztül, mielőtt a zenekar 1996-ban hirtelen feloszlott, tagjaik pedig külön folytatták a zenélést különféle, általában a Carcasstól eltérő zenei stílusban.

Első lemezük megjelenése után 20 évvel azonban újra összeállt a kultikus együttes (immár Ken Owen dobos nélkül), hogy élőben is bemutathassák tudományukat azoknak, akiknek korábban nem volt szerencséjük hozzájuk.
Mivel ez a turné kis hazánkat is eléri, talán itt az ideje, hogy elővegyük és újraboncoljuk ezt a „tetemet”.

S hogy még izgalmasabb legyen a történet, engedtessék meg, hogy azon a ponton fényezzem a bandát, amely a legtöbb támadást szenvedte el.
A Carcass hattyúdala ugyanis már nem a megszokott vonalon haladt: az ősrajongók kemény kritikákkal illeték a művet, holott a Swansong-gal valami igazán egyedit sikerült alkotni, és nekem pont ez az a lemez, az alapműnek számító Heartwork-kal megosztva, amelyik a Carcasst jelenti.

A korong azért olyan különleges, mert a korábbi death metalos jellegbe itt olyan rock n roll íz is keveredik, amilyet nemhogy korábban, de azóta sem hallottam máshol.
Ennek eredményeként egy igazán erős és zúzós anyagot készítettek, ami azonban sehova sem sorolható: death metalnak túl laza, rock n rollnak túl durva. Viszont nagyon kellemes hallgatnivaló.

A változás az új kiadó nyomásán kívül valószínűleg annak is köszönhető, hogy Mike Amott kilépésével Bill Steer vette vissza a fő gitárosi posztot, aki pedig köztudottan nagy rockrajongó (lásd későbbi próbálkozását a Firebirddel).
Másrészről viszont Jeff Walker a helyén maradt, és embertelenül süvöltő, károgó hangjával teljesen antikommersszé teszi a produkciót.

Remek dalok sorakoznak a korongon sok-sok dallammal és megjegyezhető témákkal. Kiemelkedő a lazán dallamos „Tomorrow Belongs to Nobody”, a húzósan döngölő „Black Star”, a hangulatos „Child’s Play” és a monumentálissá növekvő „Room 101”, vagy a lendületes „Go To Hell”.

Nem mellesleg a lemeznek tökéletes hangzása van. A basszusgitár kellő méltósággal és mélységgel röfög, a gitárok vastagon és erősen szólnak, a dob hangereje is precízen be van lőve, szóval korrektül ki van polírozva az egész.

Sajnálatos módon a folytatás elmaradt ebben a formában, így ez az egy remekmű maradt bizonyítékként arra, hogy milyen nagyszerű dolgok születhetnek eme két különálló zenei stílus vegyítéséből.
Nyilván azóta többen is megpróbáltak ennek kivitelezésével, ám a Swansong-ot színvonalban akár csak megközelítő produktummal eddig még nem találkoztam.

A Carcass egyébként 2008. augusztus 17-én, vasárnap 21.30-kor lép fel a Sziget HammerWorld Színpadán.

Az együttes tagjai:
Jeffrey Walker - basszusgitár, ének
Bill Steer - gitár
Carlo Regadas - gitár
Ken Owen - dobok

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Keep on Rotting in the Free World
2. Tomorrow Belongs to Nobody
3. Black Star
4. Cross My Heart
5. Child’s Play
6. Room 101
7. Polarized
8. Generation Hexed
9. Firm Hand
10. Rock the Vote
11. Don’t Believe a Word
12. Go to Hell

Diszkográfia:
Reek of Putrefaction (1988)
Symphonies of Sickness (1989)
Necroticism - Descanting the Insalubrious (1991)
Heartwork (1993)
Swansong (1996)