Hergé: A fekete sziget
Írta: Galgóczi Tamás | 2008. 08. 01.
A borítóképen tengerből kiemelkedő magányos szirt látható, rajta elhanyagolt várkastély, a látképet felhőszabdalta égbolt egészíti ki, mely egyszerre sejtet napsütést és vihart. Előtérben ifjú hősünk áll, aki éppen arrafelé kormányozza csónakját.
A megszokott nadrág helyett kiltet visel: ez egyértelmű utalás a hullámverte sziklahalmaz fellelhetőségére – valahol Skóciában vagyunk, amit csak erősít a fején lévő pomponos sapek.
Persze A fekete sziget cselekménye nem itt kezdődik, hanem még Belgiumban, ahol a szabadban sétáló Tintin végignézi egy kisgép kényszerleszállását.
Lelkes kiscserkészként rohan a helyszínre, azonban a felségjelzés és bármiféle azonosító nélküli gép személyzete habozás nélkül pisztolyt ránt és lelövi. Történik mindez az első oldalon!
Egy mai képregényíró/rajzoló ettől a ponttól kábszercsempészeket, és bosszúszomjas szuperhőst küldene a képkockák szorítójába - de hetven évvel ezelőtt (1937-es képregényről beszélünk) még nem jelentett akkora gondot a drog, szóval ez a lehetőség ugrott.
De akkor ki és miért akarja holtan látni a gyanútlan járókelőt?
Pontosan ezek a kérdések foglalkoztatják Tintint, amikor kórházi ágyában magához tér. A korábbi cserkészszellem helyét átveszi az újságíró kíváncsisága, aki makacs elszántsággal, minden tudását felhasználva ered az elkövető és bűntársai után.
Akik persze ezt nem nézik tétlenül, s hősünk talpraesettsége ellenére több ízben pácba kerül, melyekből időnként csak hihetetlen mérvű szerencséje révén menekül meg.
Az izgalmakat szokás szerint remekül oldja a képi humor, no meg az időnként elszórt vicces szövegek. A két balga-belga detektív ezúttal sincs a helyzet magaslatán, ami persze csak számukra kínos, az olvasó pompásan szórakozik rajtuk.
Aztán Milou sem rest, időnként alaposan beszól gazdijának.
És azt hiszem, éppen ez a lényeg, a titok, melynek köszönhetően évtizedekkel később is élvezhetőek Tintin kalandjai.
Egy Tintin füzet nyugodt szívvel adható bármely kiskölyök kezébe, biztosak lehetünk benne, hogy esetleges kérdései nem okoznak gondot, bár szerintem a látott kalandok maradandóbb hatásúak, mint a velük kapcsolatban felmerülő kérdések.
A megszokott nadrág helyett kiltet visel: ez egyértelmű utalás a hullámverte sziklahalmaz fellelhetőségére – valahol Skóciában vagyunk, amit csak erősít a fején lévő pomponos sapek.
Persze A fekete sziget cselekménye nem itt kezdődik, hanem még Belgiumban, ahol a szabadban sétáló Tintin végignézi egy kisgép kényszerleszállását.
Lelkes kiscserkészként rohan a helyszínre, azonban a felségjelzés és bármiféle azonosító nélküli gép személyzete habozás nélkül pisztolyt ránt és lelövi. Történik mindez az első oldalon!
Egy mai képregényíró/rajzoló ettől a ponttól kábszercsempészeket, és bosszúszomjas szuperhőst küldene a képkockák szorítójába - de hetven évvel ezelőtt (1937-es képregényről beszélünk) még nem jelentett akkora gondot a drog, szóval ez a lehetőség ugrott.
De akkor ki és miért akarja holtan látni a gyanútlan járókelőt?
Pontosan ezek a kérdések foglalkoztatják Tintint, amikor kórházi ágyában magához tér. A korábbi cserkészszellem helyét átveszi az újságíró kíváncsisága, aki makacs elszántsággal, minden tudását felhasználva ered az elkövető és bűntársai után.
Akik persze ezt nem nézik tétlenül, s hősünk talpraesettsége ellenére több ízben pácba kerül, melyekből időnként csak hihetetlen mérvű szerencséje révén menekül meg.
Az izgalmakat szokás szerint remekül oldja a képi humor, no meg az időnként elszórt vicces szövegek. A két balga-belga detektív ezúttal sincs a helyzet magaslatán, ami persze csak számukra kínos, az olvasó pompásan szórakozik rajtuk.
Aztán Milou sem rest, időnként alaposan beszól gazdijának.
És azt hiszem, éppen ez a lényeg, a titok, melynek köszönhetően évtizedekkel később is élvezhetőek Tintin kalandjai.
Egy Tintin füzet nyugodt szívvel adható bármely kiskölyök kezébe, biztosak lehetünk benne, hogy esetleges kérdései nem okoznak gondot, bár szerintem a látott kalandok maradandóbb hatásúak, mint a velük kapcsolatban felmerülő kérdések.