FőképCsao Jung-kuang
A virág


I. Isten Keksze

– Az ember már csak olyan, hogy a húsdaráló tekerése közben nagyon szereti hallgatni, amint embertársai odabenn fájdalmasan énekelnek. Aztán ha ettől felvidult, a galamb szájából kihúzott olajággal piszkálja ki a fogai közül a húscafatokat. Az ember tényleg kiismerhetetlen.
A feleségem mindig szeretett így sóhajtozni nekem. Az, hogy elvehettem egy ilyen nőt, aki az Isten vállán áll, s onnan tekint le az emberiségre, talán az előző életem szerencsés hozománya. Ám a feleségem végül is mégsem tündér, így ő sem tudja elkerülni, hogy a sárban beszennyeződjék. Ezért ő is egész nap kiismerhetetlen emberekkel együtt kiismerhetetlen dolgokat csinál. Mindenki szeret az árral sodródni.
Ha egyszer rájöttél arra, hogy az ember kiismerhetetlen, akkor még azon sem fogsz túlságosan meglepődni, ha mindenki fején egyik napról a másikra friss virágok kezdenek nőni.
Amióta az általános iskolások tananyagába is belekerült, hogy a fotoszintézis milyen hatékonyan működik, s milyen reakciók által szívja fel, alakítja át és továbbítja a tápanyagot, már a gyerekek is tudják, hogy egy szál növény képes elegendő táplálékkal ellátni egy embert. A világ legnagyobb biológiai vállalata, az Isten Rt. nemrég bejelentette: minden földi halandó ingyen hozzájuthat egy tő szupervirághoz, az „Isten Kekszéhez”. Mindenki csak egy tövet kap, akinek van földbirtoka, az se gyűjthet többet.
Vannak még a világon ilyen nagylelkű emberek? Felfoghatatlan. De még a legostobább „buta földönkívüliek” is tudják: agyonnyomni egy embert nagyon könnyű, de ha nem megölni, hanem megérteni szeretnénk valakit, az bizony olyan nehéz, mintha saját magunkat akarnánk agyonnyomni. Ezért nem is érdemes törni a fejünket másokon, mert a barátnőnk még a végén azt mondja, túl fejlett a szemöldökráncoló izmunk, s olyan csúnyák vagyunk tőle, hogy inkább a Nyugati utazás Nyolctilalmas disznójához megy feleségül, szóval isten velünk. Úgy tűnik, a földönkívüliek is kiismerhetetlenek.
Amikor az emberek hozzájutottak a friss virághoz, amely képes volt megtölteni a hasukat, természetesen majd kiugrottak a bőrükből. A parasztok és élelmiszer-termelők letették a sarlót és a vízhordó edényt, s utazgatni mentek.
Ha munka nélkül is van élelem, ki akarná ezután is kockáztatni, hogy a nagynyomású locsolócső kiverje a metszőfogát? Amikor a Nép őszinte szava című tévéműsor riportere meginterjúvolt egy parasztot, az derekát kiegyenesítve így szólt: „Egy rossz szavam sem lehet. Most, hogy nem vagyok a földhöz kötve, végre festhetek” – azzal meglengette kapáját, s a földbe vájta hatalmas írásjegyekkel: „Az Isten Rt. jó!”
Én azt gyanítottam, hogy ez a lelkes fickó egy színész, akit az Isten Rt. bérelt fel. Vagy ha nem, akkor a felvétel idejére az egész családját, gyerekestől-öregestől betuszkolták egy indításra kész húsdarálóba, így bírva rá, hogy jobb meggyőződése ellenére azt a naiv mosolyt az arcára erőltesse.
Hirtelen a feleségem tűnt fel a képernyőn. Egy csoport tagja volt, amely nőkből állt, öt és nyolcvan éves kor között. Mindegyikük egy cserép „Isten Kekszét” tartott maga előtt, s az ember úgy érezte, mintha maga is a Nők Múzeumának nagycsarnokában lenne. Állítólag az űrben a földgolyóról érkező adásokat figyelő „szabályos földönkívüliek” is mind megdöbbentek azon, hogy mennyiféle nő él a földön. Ezért újra meg újra kérték az anyabolygójukat, hogy a saját fajukból is legyen többféle kinézetű nő, mert ha nem, akkor nem hajlandóak többé érintkezni az otthoni, egy kaptafára készült egyennőkkel.
A rendező egy intésére az a sokfajta nő egyszerre forrón megcsókolta az „Isten Kekszét”, majd ujjongani és ugrálni kezdett. A varjú- és sárgarigóhangok összeolvadtak egy mondattá, s a hangszóróból ez visszhangzott: „Régebben egész nap a koromban és a megaláztatásban éltünk. Ma végre kiszabadultunk a nőket több ezer éven át fogva tartó földi pokolból – a konyhából! Felszabadultunk! Köszönjük, hatalmas Isten Rt.!” Ekkor a kamera megfordult, s egy öreg nénit mutatott, aki lelkesedésében csaknem sokkot kapott. A fogatlan nő, amikor felnevetett, igazán elbűvölő volt.
A következő néhány napban a műsorokban végig az „Isten Kekszét” dicsérték az emberek. Magasztalták így, dicsőítették úgy – igazán büszkék lehetünk rá, hogy az emberiségnek micsoda gazdag fantáziája van. Ám ha túl sokan paskolgatják a ló fenekét, annak a jószág lehet, hogy nem örül. Én hallottam is, ahogy tiszta emberi hangon azt mondja: ez fáj!
Akárhogy is van, a dolgok egy ideig simán alakultak. Ám aztán valamelyik gyenge idegzetű ember meggyújtott egy tüzecskét, amiből nagy tűzvész keletkezett: „Ezen az Isten Kekszén az életem múlik! Ha mondjuk Harmadik Li ellopja, akkor mi lesz velem?!” Ez bizony súlyos kérdés volt, s az emberek aggódni kezdtek.
A feleségem is szüntelenül fel-alá járkált a lakásban, kezében a kincsével. „Drágám, a lakás melyik része a legbiztonságosabb? Az ajtó hány tonna dinamitnak tud ellenállni? A házunk elég magas? Ha valaki egy harmincméteres tűzoltólétrával jön, akkor mi lesz? Jaj, és ha egy mutáns gekkón mászik fel, akkor mit csinálunk?
Az életet szerető férfinak meg kell tanulnia élvezni a nők csacsogását, csak így bírja idegekkel, csak így tud életben maradni. Valójában örülnöm kell neki, hogy a feleségem ilyen mulatságos.
Ha probléma adódik, az Isten Rt. természetesen segít megoldani. Kifejlesztettek egy olyan biztonsági ajtót, amely tíz tonna dinamitnak is ellenáll, s feleségem megható biztatására én is hazacipeltem egy ilyen „Isten Pajzsát”. Ha az a fickó tényleg tíz tonna dinamittal jön, akkor csak attól kell félni, hogy az ajtón kívül a lakásból semmi nem marad.
Hogy a feleségem szemöldöke teljesen kisimuljon, s még inkább, hogy az a gazember egy gekkó hátán se juthasson fel, elmentem, és vettem gekkóölő szert. Ennek is nagyon harsány neve volt: „Isten Nyála”. Kínaira így fordították: „Három csésze, s a mászásnak vége”.
Azt hittem, a feleségem majd boldogan megcsókol. Nem számítottam rá, hogy még melankolikusabb lesz. Azt beszélték ugyanis, hogy nemrég a feketepiacon megjelent az „Isten Kardja”. Ennek ereje 10,01 tonna dinamitnak felel meg; emellett feltűnt egy külön gekkókra tervezett gázálarc is - az „Isten Orra”.
Jaj! Korábban még milliók akadtak a földön, akik mulatságosabbak voltak a feleségemnél! De hát nincs mit tenni. A férj nem a felesége főnöke; ha ezt nem képes elfogadni, a legjobb, ha egy édeskrumplit vesz el. Végül is ki kért meg rá, hogy szeressem őt? Nincs más hátra, visszamegyek egy köteg bankjeggyel, s megveszem az „Isten Pajzsa 2”-t. Igazán utálom, ahogy ezek számok a végtelenségig növekednek.


II. Új módszer

Lu Hszün, a híres író mondott valami ilyesmit: „Ha a hallgatás közepette nem tör ki a vihar, akkor ugyan mikor?” Amikor az „Isten Pajzsa” tervezői kifejlesztették a klasszikus, modern és posztmodern változatokat, a föld összes férje egyszerre sóhajtott fel. Senki nem számított rá, hogy eme tehetetlen panaszár közepette az Isten Rt. székháza egyszer csak összeomlik.
Amikor a hős tűzoltók az emelőtargoncával kikaparták a vezérigazgatót, akit „Angyalnak” neveztek, ő azzal se törődött, hogy letörölje magáról az orrából folyó vért, hanem sietve leugrott a targonca villájáról. Valószínűleg nem gondolt rá, milyen magasan lehet, s mire a levegőben töltött öt másodperc alatt rájött, két lába már földet is ért, úgyhogy a combja belefúródott a hasába. Ekkor kissé úgy nézett ki, mint a szerencsétlen Vu Ta a Vízparti történetből, de ő azonnal felpattant, berohant a tévébe, hogy bejelentést tegyen az emberiségnek: „Barátaim, cégünk kidolgozott egy új módszert. Mostantól fogva senkinek nem kell aggódnia a tolvajok miatt!”
A cég ötlete eléggé meglepő volt: a virágot az emberek fejébe ültetik! A növény gyökérzete összekapcsolódik a bélcsatornával, s közvetlenül biztosítja az embernek a cukrot, a zsírt és a fehérjét. Ráadásul a virág nemcsak a napfényt szívja fel, hanem azt a bizonyos dolgot is a vastagbélből, amitől a normális emberek undorodnak.
A nagyra törő terv többekből némi félelmet váltott ki, de miután a cég vezetője és összes alkalmazottja saját magán demonstrálta működését, az emberiség mégiscsak részt vett az „Isten Kegye” mozgalomban, s ingyenesen virágot palántáztatott a fejébe. Voltak, akik attól tartottak, hogy ha mindenhová magukkal viszik a virágot, akkor annak könnyen baja eshet, de később egy híradás mindenkit teljes mértékben megnyugtatott. A hír egy gyilkossági ügyről szólt, amelyben állítólag egy 108 fős banda különféle fegyverekkel rátámadt egy ellenlábasára, s apró húscafatokra vagdalta. Ám a fickón növő virág tovább virult.
„Mitől féltek még?” - kérdezte újra meg újra a cég szóvivője, a páratlan szépségű „Róka”, miközben a fején lévő virággal játszadozott, s a nézőkre kacsintott. A férfiak, akik hallották, elpirultak.
Volt néhány csökönyös etikaprofesszor, aki élesen ellenezte, hogy az emberi testbe növényt ültessenek. Még tüntetni is kezdtek „A virágnak a tehéntrágyában a helye!”, „Védjük meg az emberiség tisztaságát!” transzparensekkel, ám a rendőrség beszámolója szerint őket a történelem kereke agyontaposta.
A hal, amely az árral szemben úszik, a rovar, amely csápjával akarja megállítani a szekeret, ostoba - a bölcs emberiség nem fogja az ilyet meggyászolni.
Az, hogy minden ember feje tetejére egy virágot ültetnek, immár megváltoztathatatlan tény lett. Amikor kijöttem a palántázószobából, feleségem felnevetett - talán ha egy férfi fején nő virág, az tényleg mulatságos. Én most azon gondolkozom, vajon a virág díszíti a nőket, vagy az egyes emberek emelik ki a virágok szépségét? Ennek eldöntése ízlés kérdése.

A Kiadó engedélyével.

© Hungarian edition, 2008, Metropolis Media Group Kft.

Kapcsolódó írás:
Metagalaktika 10 (Kína – a kultúrák bölcsője)