Miura Kentaró: Berserk 2.
Írta: Hegedűs Tamás | 2008. 07. 09.
Rövid hatásszünet után pontosan ott folytatódik a fekete bajnok története, ahol legutóbb félbeszakadt.
A titokzatos hősnek oldalán a kis tündérrel ezúttal saját lelkiismeretével, valamint egy minden eddiginél erősebb és legyőzhetetlennek tűnő ellenséggel kell megküzdenie.
A Berserk második kötetében több a sztorizás, kevesebb az ellenség, de nagyjából ugyanannyi a véres és gyomorforgató jelenet.
A fekete bajnok új ellenfele a korábbi démonoknál is erősebb és hatalmasabb, látszólag sebezhetetlen. A város ura egy családi tragédia után lepaktált a gonosszal, és azóta csak a bosszú élteti.
A benne levő démon csaknem teljesen átvette az uralmat felette, kegyetlen várúrként kínozza és pusztítja saját népét, emberségének utolsó megmaradt részét lánya iránt érzett szeretete tartja életben.
Guts feladata, hogy a többi gonosz teremténnyel együtt ezt is elpusztítsa. A feladat nem is olyan könnyű, hiszen a démon képes újjáalakulni, s nem csupán levágott testrészeit növeszti újra, de még a várúr legerősebb katonáját is behálózta.
A fekete bajnoknak ráadásul saját múltjával is szembe kell néznie, s mindazok szellemével, akik halála a lelkén szárad. Útitársa is a gonosz lény fogságába kerül, csakúgy, mint az előző könyv végén megismert ismeretlen segítő.
Azon kívül azonban, hogy itt egy újabb tanúbizonyság a főhős emberi mivoltáról, a bajnok morális mocsarában való vergődésének megint nem látom sok értelmét a háttér ismeretének hiányában, s így inkább csak az érdemi történésektől rabolja a helyet.
Tulajdonképpen a legnagyobb problémám ezzel a sagával, hogy a hosszúra nyújtott cselekmény mindig a legizgalmasabb ponton marad félbe, holott a könyv terjedelme nemigen lenne fokozható, vagyis mintha kicsit lassan bontakozna a történet.
Más gondom talán tényleg nincs is: a sok vérrel és szörnyű kivégzési módokkal már „megbarátkoztam”, ahogy a karakterek furcsa ábrázolásmódjával is, de egyre bosszantóbb, hogy a történetnek mindig csak egy kis szeletébe enged bepillantást a szerző.
Persze megértem ennek az okát is, hiszen ha fenntartjuk a feszültséget és az olvasó kíváncsiságára alapozunk, akkor mindenki türelmetlenül várni fogja a folytatást.
Akinek az első könyv tetszett, az valószínűleg ezúttal sem fog csalódni: a történet további kegyetlenkedéseket és borzalmakat tartogat számunkra.
A titokzatos hősnek oldalán a kis tündérrel ezúttal saját lelkiismeretével, valamint egy minden eddiginél erősebb és legyőzhetetlennek tűnő ellenséggel kell megküzdenie.
A Berserk második kötetében több a sztorizás, kevesebb az ellenség, de nagyjából ugyanannyi a véres és gyomorforgató jelenet.
A fekete bajnok új ellenfele a korábbi démonoknál is erősebb és hatalmasabb, látszólag sebezhetetlen. A város ura egy családi tragédia után lepaktált a gonosszal, és azóta csak a bosszú élteti.
A benne levő démon csaknem teljesen átvette az uralmat felette, kegyetlen várúrként kínozza és pusztítja saját népét, emberségének utolsó megmaradt részét lánya iránt érzett szeretete tartja életben.
Guts feladata, hogy a többi gonosz teremténnyel együtt ezt is elpusztítsa. A feladat nem is olyan könnyű, hiszen a démon képes újjáalakulni, s nem csupán levágott testrészeit növeszti újra, de még a várúr legerősebb katonáját is behálózta.
A fekete bajnoknak ráadásul saját múltjával is szembe kell néznie, s mindazok szellemével, akik halála a lelkén szárad. Útitársa is a gonosz lény fogságába kerül, csakúgy, mint az előző könyv végén megismert ismeretlen segítő.
Azon kívül azonban, hogy itt egy újabb tanúbizonyság a főhős emberi mivoltáról, a bajnok morális mocsarában való vergődésének megint nem látom sok értelmét a háttér ismeretének hiányában, s így inkább csak az érdemi történésektől rabolja a helyet.
Tulajdonképpen a legnagyobb problémám ezzel a sagával, hogy a hosszúra nyújtott cselekmény mindig a legizgalmasabb ponton marad félbe, holott a könyv terjedelme nemigen lenne fokozható, vagyis mintha kicsit lassan bontakozna a történet.
Más gondom talán tényleg nincs is: a sok vérrel és szörnyű kivégzési módokkal már „megbarátkoztam”, ahogy a karakterek furcsa ábrázolásmódjával is, de egyre bosszantóbb, hogy a történetnek mindig csak egy kis szeletébe enged bepillantást a szerző.
Persze megértem ennek az okát is, hiszen ha fenntartjuk a feszültséget és az olvasó kíváncsiságára alapozunk, akkor mindenki türelmetlenül várni fogja a folytatást.
Akinek az első könyv tetszett, az valószínűleg ezúttal sem fog csalódni: a történet további kegyetlenkedéseket és borzalmakat tartogat számunkra.