Főkép

Díszlettervező: Zeke Edit
Jelmeztervező: Zeke Edit
Zenei munkatárs: Nemessányi Éva
Asszisztens: Pozsgai Rita

Szerelem, cselszövés, kegyetlenség, bosszú. Ezekkel a szavakkal lehetne leginkább jellemezni Choderlos de Laclos 1780-ban keletkezett levélregényét, amely azóta csaknem az egész világot meghódította.
Több film választotta témájául ezt a kötetet, amely a rokokó-szerelem talán legszebb példája, és a színpadi adaptációk számát tekintve is úgy tűnik, hogy egyre népszerűbbé válik a téma.

A leghíresebb feldolgozások közül mindenképpen említésre méltó Stephen Frears 1988-as filmváltozata, amely remek filmes eszközökkel, és a szerepre legalkalmasabb színészekkel (Glenn Close, John Malkovich) mutatja be a francia arisztokrácia kegyetlen erotikus játszmáit.

A történet alakítását mesteri módon oldotta meg Laclos, a katonából lett irodalmár: a regény elején a két főszereplő, Valmont vikomt és Madame de Merteuil összefognak: az asszony bosszút esküszik volt szeretője ellen, a vikomt pedig elhatározza, hogy elcsábítja a mélyen vallásos Madame de Tourvelt…
Eközben fiatalokat rontanak meg, életeket tesznek tönkre és erkölcsi pusztulást okoznak mindenhol, amerre csak megfordulnak.
Valmont a történet során azonban saját elvei ellen vét, és megszegi mindenkinek osztogatott jó tanácsát: ,,Soha ne légy szerelmes”.

Ilyen adatok és történeti elemek tükrében nem csoda, hogy Kiss Csaba, az Új Színház rendezője beleszeretett a mű lebilincselő hangulatába és cselekményébe, majd az Örkény István által magyarra fordított regényt színpadra alkalmazta.
A darabot 2007 áprilisa óta tekintheti meg a közönség a színház stúdiószínpadán.

Hasonlóan Stephen Frears rendezőhöz, ő is a lehető legjobb színészeket válogatta ki a szerepekre: a démoni Madame de Merteuil életre hívását Györgyi Annára, Valmont, az érzéketlen hódító karakterét pedig Seress Zoltánra bízta.
A darab szűzies, mélyen vallásos alakját, Madame de Tourvelt Pálfi Kata játssza.

A darab szereplőjeként megjelenik még Fodor Annamária, aki a naiv, Valmont által elcsábított ,,kislányt”, Cécile Volanges-t alakítja, édesanyja szerepében pedig Tordai Terit láthatjuk.

A darab fő erőssége, mint általában mindig, ha egy adaptációról beszélünk, a hiteles színészi játékban van. Abban, hogy mekkora hatalmuk van felettünk, nézők felett a szereplőknek, és hogy mennyire képesek bevonni minket az előadásba.
Nekik sikerült. Elementáris erővel örökítik át Laclos gondolatait és a regény figuráinak rendkívül erős jellemeit.

Györgyi Anna, mint Merteuil márki özvegye páratlan alakítást nyújt, démoni, játékos, kegyetlen és lenyűgöző, szinte megrettent mértéktelen romlottságával.
Az ő kontrasztjaként jelenik meg a darabban Pálfi Kata, aki a szerény, csendes, visszahúzódó jellemet tökéletes színészi játékkal formálja meg.
Kettőjük ellentétpárjához adódik hozzá Valmont karaktere, aki egyszerre imádja és gyűlöli ezt a két egymással szembenálló nőt, és ezzel megmagyarázhatatlan, sokáig feloldhatatlan feszültséget kelt a nézőben.

A 18. század végén íródott regény hangulatát a díszlet tervezője, Zeke Edit egy érdekes fordulattal adta vissza.
Magához a rokokóhoz, mint a barokk leszállóágához az apróművességet, túldíszített, már-már ,,giccses” formákat köti a gondolkodó fő, az Új Színház színpadán azonban ez teljességgel elmarad.
A formák egyszerűek, a rokokó motívumainak nyoma sincsen, mégis egy 1780-as évekbeli szobában érzi magát az ember, mert a színek, a megvilágítás, a tárgyak elrendezése mind-mind ebbe a korszakba kalauzolják el a nézőt.

Nekem, mint nézőnek személyes szerencsém, hogy kétszer láthattam a darabot. Első ízben egy sajtóelőadáson, a kamera mögül figyeltem a színpadi eseményeket, másodjára pedig már elmaradhatatlan munkaeszközöm nélkül élvezhettem a darabot.

A darabot, amely nagy változáson esett át a két előadás közt eltelt majdnem fél évben: elkezdték bevonni a közönséget, így mi is részesei lehettünk mindannak a felkavaró, feszültségben tartó és ,,kegyetlenkedő”, veszedelmes érzelemnek, amit ők színpadra vittek.

És hogy miért pont ez az adaptáció került az Új Színház repertoárjába 2007 tavaszán? Nos erre Kiss Csaba így válaszolt nekem: ,,Úgy éreztem, hogy a szenvedélyekről és a férfi-nő viszonyról, ennek a bonyolultságáról nagyon szépen beszél Laclos levélregénye. Nagyon tetszett, én íróként és rendezőként is le voltam nyűgözve attól a gazdagságtól, ami benne van…”