FőképBevallom őszintén, korábban nem volt szerencsém a The Mars Volta nevű társulathoz, de épp eleget hallottam róluk ahhoz, hogy érdekeljen, mit is művelnek. Mivel nem akartam teljes tudatlansággal nekifutni a témának, kicsit utánajártam, és bizony mindenhol szuperlatívuszokban beszélnek róluk.

Aztán megismervén a zenéjüket, rá kellett döbbennem, én sem tudok ettől eltérő véleményt alkotni róluk.
A Bedlam in Goliath több recenzió szerint is a csapat legkönnyebben emészthető lemeze. Nos, ez egy kicsit ijesztően hangzik, mivel én ezzel is nagyon nehezen birkóztam meg.

Elsőre kb. annyi jött le, hogy új szintre emelték az experimentális rockzenét. Támadás a hallójáratok ellen egy minden koncepciót és sémát nélkülöző, korlátok nélküli zenemasszával, amibe aztán minden belefér, ami eléggé őrült, és amiből mindent kihagynak, ami túl hétköznapi, vagy megszokott.
Lehetetlen lenne egyetlen kategóriába besorolni a végeredményt, mert annyira sokszínű, másrészt meg valószínűleg nem is találták még fel azt a skatulyát, ami ezt lefedhetné.

Nekem egyébként Mike Patton olyan projektjei jutottak eszembe, mint a Mr. Bungle és a Fantomas, vagy akár a Faith No More, amikre szintén ez a káosz és a kesze-kusza dalszerkezetek jellemzőek.
A Bedlam in Goliath azonban ennél valóban élvezhetőbb egy fokkal, itt legalább a dalokat meg lehet különböztetni egymástól.

Meg aztán maga a hangulat is felhőtlenebb, lazább, latinos, néhol szinte már funkys jellege van, amit én (talán helytelenül?) a vendéggitáros John Frusciante-nak (Red Hot Chili Peppers) tulajdonítok.
Ehhez jön még a nyávogós énekhang, ami nekem elsőre nagyon furcsa volt, de igazából illik a képbe és meg is lehet szokni. A hangzás viszont emellett olyannyira vaskos és tömény, amennyire egy igazi tökös rockbandától elvárható.

Dalokat nincs értelme kiemelni. Minek? Az egész egy nagy massza, nincsenek emlékezetes refrének, dallamok is csak elvétve. Ha mégis meg kellene neveznem a legjobbakat, akkor ezek lennének: „Metatron”, „Wax Simulacra”, „Tourniquet Man”.

Annak ellenére, hogy bizonyos szinten beszélek angolul, még a dalszövegek is bonyolultnak tűnnek. Elképesztő, hogy a magas fokú komplexitást úgy adják elő, mintha teljesen természetes lenne, én meg be is dőltem nekik.

A Bedlam in Goliath átrobog rajtad, ad egy alaphangulatot, de ha végeztél vele, akkor igazából nem is tudod, mi történt, nem tudsz felidézni semmit belőle, vagy eldúdolni egy adott részt, csak a hangulat marad meg az egészből, meg hogy ez milyen jó volt.

Az együttes tagjai:
Omar Rodriguez-Lopez – gitár
Cedric Bixler Zavala – ének
Thomas Pridgen – dob
Isaiah Ikey Owens – billentyű
Juan Alderete de la Pena – basszusgitár
Marcel Rodriguez-Lopez – ütősök
Adrian Terrazas Gonzalez – furulya, szaxofon, altkarinét stb.
Pablo Hinojos-Gonzalez – hangkeverés

Közreműködő:
John Frusciante - gitár

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Aberinkula
2. Metatron
3. Ilyena
4. Wax Simulacra
5. Goliath
6. Tourniquet Man
7. Cavalettas
8. Agadez
9. Askepios
10. Ouroborous
11. Soothsayer
12. Conjugal Burns

Diszkográfia:
De-Loused in the Comatorium (2003)
Frances the Mute (2005)
Amputhecture (2006)
The Bedlam in Goliath (2008)