FőképA popzene szó manapság egyre inkább az elektronikus alapokon nyugvó, fekete zenékből (soul, r&b, hip-hop) átvett motívumokkal teli, az igénytelenség határait súroló, s nem egyszer át is lépő, mesterkélt dalok szinonimájává válik.
Pedig egykor még zongorán, gitárokon és dobon szólalt meg a jobbfajta tánczene, ahogy azt a szép emlékű ABBA példája is bizonyíthatja.

Ugyancsak svéd csapat a mindenekelőtt Baz Luhrmann sajátos Rómeó + Júlia-átértelmezésével hírnevet szerzett (ugye emlékszünk még a „Lovefool”-ra?) Cardigans is. S noha zenéjük a hatvanas évek popzenéjének jegyeit viseli magán, a gitár-centrikus, gyakran orgonával, vonósokkal, fuvolával, és egyéb izgalmas hangszerekkel feldobott muzsika ma már inkább a rock szélesebb kategóriájába tartozik, semhogy lepopzenézhetnénk.

A korai „Sick & Tired”-nak, de még az Az élet sója filmzenéjéből kiemelt „War”-nak is sokkal több köze van a pályája csúcsa felé közelítő Beatles dalaihoz, mint a fent részletezett stílusjegyekről megismerhető, nem egyszer butácska szórakoztatáshoz.
Mindez annak ellenére elmondható, hogy Nina Persson hangja nem vetekszik az amerikai sztárok vagy, mondjuk, az opera metál legnagyobbjainak erőteljességével - inkább hasonlít egy ijedt kis tini aranyos danolászásához.

A Cardigans-számok ennek ellenére éppoly magával ragadóak, ütősek és izmosak, mint a szintén nehezen kategorizálható, amerikai Garbage kísérletei. A „Losers” például egészen közeli rokonságot mutat Butch Vig bandájának némelyik, elmélkedős és bedurvuló részeket váltogató nótájához, a „My Favourite Game”-et pedig (melynek videoklipje szerintem a Cardigans legjobbja) még maga a Garbage sem tagadná le.

A legeslegjobb Cardigans-számok mégis az olyan U2-s egyszerűségű slágerek, mint a „Hanging Around”, vagy a nagyszerű „You’re The Storm”, melynek szinte magától értetődő dallama s gyönyörű orgonakísérete elsőre megfog bárkit, aki csak kicsit is konyít a muzsikához.

És ezt azok után mondhatni el, hogy a csapat eddigi pályája során két iszonyat durva Black Sabbath-nótát is feldolgozott, ami elsőre nem végtelen érzékenységről vagy finom lelkűségről árulkodik.

Ezért tűnhet kissé paradoxnak a kijelentésem, hogy a csapat valaha írt legtökéletesebb daláról, a „Communications”-ről minden elmondható, csak az nem, hogy kemény.
Érzékeny-érzéki megformáltságával, valamint a lehangoltság és az optimizmus között lebegő hangulatával az új évezred atmoszférájának tökéletes leképezése ez a csodálatos kis darab (végtére is kettőezer-hármat írtunk a megjelenésekor), mely lehet, hogy sosem lesz a tömegek kedvence, nekem valószínűleg mégis a Cardigans esszenciája marad.

De felesleges sorolni a jobbnál jobb számokat, mert a Cardiganstól rosszat még nem hallottam, a slágerek pedig egyértelműen a könnyen befogadható, bevált kompozíciók közül kerültek ki.
Ha valaki még nem ismerné őket, ideje rászánni magát, hogy legalább ezzel a közel nyolcvanpercnyi anyaggal alaposabb ismeretséget kössön.

Az együttes tagjai:
Nina Persson - ének
Peter Svensson - gitár
Magnus Sveningsson - basszusgitár
Lars Olof Johansson - keyboards
Bengt Lagerberg - dob

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Rise & Shine
2. Sick & Tired
3. After All…
4. Carnival
5. Daddy’s Car
6. Lovefool
7. Been It
8. Losers
9. War
10. My Favourite Game
11. Erase/Rewind
12. Hanging Around
13. Higher
14. For What It’s Worth
15. You’re The Storm
16. Live and Learn
17. Communication
18. I Need Some Fine Wine and You, You Need To Be Nicer
19. Don’t Blame Your Daughter (Diamonds)
20. Godspell
21. Bonus Track
22. Burning Down (Tom Jonesszal)

Diszkográfia:
Emmerdale (1994)
Life (1995)
First Band on the Moon (1996)
Gran Turismo (1998)
Long Gone Before Daylight (2003)
Super Extra Gravity (2005)
Best Of (2008) - válogatás