Interjú Csongor Bálinttal és Reich Tamással, a Subscribe énekesével és gitárosával - 2008. február

Meglehetősen furcsa helyzetben találkozunk. Nem egy koncerten, hanem a Fonogram Díjátadón, ahol a kategóriátokban ti nyertetek. Mennyire számítottatok erre?

Bálint: Amikor először megtudtuk, hogy jelöltek minket, abszolút örültünk annak, hogy egyáltalán jelöltek, másrészt, hogy játszhatunk itt egy külön betétet. Utána megnéztük a jelölteket, és teljesen elkeseredtünk. Vagyis nem elkeseredtünk, hanem nem gondoltuk, hogy mi itt nyerhetünk. Aztán amint telt-múlt az idő, elgondolkoztunk és úgy éreztük, hogy talán van esélyünk.
A nagy riválisnak a Moogot éreztük. Mert ez most nagyon megy kint és itthon is, egyébként pedig le a kalappal előttük. Abszolút meg voltam győződve róla, hogy ők nyerik.
Mindemellett, hogy nagyon bíztam az egészben. Úgy érzem, az utóbbi húsz évben egyáltalán nem volt példa erre, hogy egy magyar underground zenekar, egy ilyen szinten underground zenekar egy ilyen nívós eseményen részt vesz és megnyerhet egy díjat. Szóval ez a hazai modern rockzene diadala.

Tamás: Erre szerettük volna mondani, hogy köszönjük szépen, hogy beengedtetek ide minket. [Nevet.]

Bálint: Igen, ez körülbelül mindent magába foglal.

A Mooghoz képest a ti zenétek sokkal technikásabb, sokkal összetettebb, sokkal több forrásból táplálkozik.

Bálint: Ez így van. Csak hogyha megnézzük, hogy a magyar popzenei életben ki az, aki eredményt szokott elérni, nem ez a mérce. Hogy ki a technikásabb. Ki a művészibb. Hanem inkább az, hogy…

Tamás: …ki az, aki eladhatóbb. Ki az, aki poposabb.

Bálint: Igen. Ez volt eddig a mérce. És számomra ezért mérföldkő a mai díj, mert itt most valami megváltozott.

Tamás: Ráadásul világszinten is ez Moog-stílusú indie meg emo vonal megy most eszméletlenül. Ezért én is arra számítottam, így racionálisan átgondolva, hogy ők fognak nyerni, de legbelül éreztem, nagyon bíztam benne, hogy nekünk kéne.

Bálint: Azt a pillanatot, amikor megmondták, hogy mi nyertünk, nem lehet leírni. Lélekben felkészültem erre, de az utolsó pillanatig nem mertem belegondolni, hogy mi nyerjük, csak nagyon szerettem volna legbelül. De nem mertem magamnak azt mondani, hogy mi fogunk nyerni.

És akkor szerintetek minek köszönhetitek ezt? A koncertezésnek? A zenének, hogy épp ilyen stílusban játszotok?

Bálint: Én nem tudom megmondani igazából. Annyira ideálisan történt ez az egész. Annyira paradoxon ahhoz képest, ami eddig a magyar zenei életre jellemző volt, hogy nem lehet megmondani. Szerintem annak köszönhetjük, amik mi vagyunk.
De ha az elmúlt húsz évet nézzük, akkor rengeteg zenekart tudok említeni, például a Fresh Farbikot, a Blind Myselfet, akiknek ezt a díjat meg kellett volna nyernie. Számomra és a többieknek pont ezért paradoxon az egész. Mert vagy valami megváltozott, vagy mi csináltunk olyat, ami különleges. Ami tök jó lenne. Ha mi csináltunk volna valami rendkívülit.

Tamás: Ezt nem lehet megmagyarázni. Egyszerűen van valami bennünk, ami összetart minket, és ami miatt mi zenekar vagyunk, és ami miatt mi ilyen zenekar vagyunk. És szerintem ez a tűz, ez a szikra az, ami a legfontosabb.

Bálint: Igen, tán a szerethetőség a titok. Hogy van hat ember, akik gyerekkoruk óta a legjobb barátok, és egy zenekarnál, egy élő zenekarnál olyan kisugárzást ad az egymás iránti szeretet, ami szerintem hatással van minden emberre. Bármilyen zenét játszanánk, lehet, hogy ugyanezt el tudtuk volna érni. Most már ebben bízom, hogy ez a kisugárzás lehet az, ami minket elvisz.

Miért pont azt a számot választottátok, amit végül előadtatok?

Tamás: Ők kértek rá, hogy a „Delirium II”-t játsszuk. Ez egy hatperces szám, és három és fél percre le kellett rövidíteni. Megkértek minket, hogy ez legyen, mert nagyon szereti a szervezőség.

Bálint: Nekem egyébként az a gyanúm, hogy a magyar betét miatt. Ez egy olyan íz volt, amivel a közönség közelebb érezheti magát ehhez a dologhoz.

Tamás: A szakma felé egy fogódzkodó. Hogy végre megszólal valami magyarul. Ez az első pont, amivel hozzánk tudtak nyúlni és berántani.

Bálint: Az pedig, hogy miért került be ez a rész a számba, ugye tök véletlen dolog volt. Volt egy riff, játszották a többiek, és úgy vagyok vele - általában én írom a dallamok és a szövegek nagy részét -, hogy ha valamire nem tudok egyből énekelni, akkor beparázok, hogy most mi lesz.
Ilyenkor teljesen leblokkol az agyam. A többiek mondták, hogy Bálintkám, kapd már össze magad, énekelj valamit, amit gondolsz. Viccből elkezdtem ráénekelni ezt a magyar népdalt, amit egyébként egy Jancsó-filmben hallottam, csak az első két sorát, és nagyon megtetszett. Írtam hozzá még sorokat. Igazából ez az én alkotásom, mert én írtam hozzá a többi sort, aztán elkezdtem énekelni, és ment hozzá, és mondták, hogy ez kurva jó, maradjon így. Kicsit vonakodtam az elején, aztán így maradt végül.
Ez is olyan szerencse, hogy egy belső erő által irányítva született valami.

Tamás: Nem, itt nincs szerencse. Itt sorsszerűség van. Arra vagyunk hivatottak, hogy mi, így hatan együtt csináljunk valamit. Ez lehet bármi, csak együtt csináljuk. És ezt igazolja az idő is, hogy ha elkezdünk együtt csinálni valamit, akkor az tényleg működik.

Rengeteget koncerteztek külföldön. Ott is ugyanígy bejönnek ezek a számok?

Bálint: A magyarlakta területeken azért jönnek be, mert ugye magyarlakta területek. Egyébként úgy gondolom, hogy nem értik ők a koncerten, hogy mit éneklünk. Szerintem az sem esik le, hogy ez magyarul van. Ha meg a lemezen hallgatják, a magyar nyelvnek van egy sajátos hangzása, ami mindenképpen különleges lehet. Lehet hogy vicces, de biztosan érdekes.

Tamás: De az biztos, hogy külföldön nem ez az, ami minket előre visz. Hogy ezek a magyar betétek benne vannak. Ez inkább itthon számíthat plusznak, ami által előrébb kerülünk, vagy ami által kiérdemeltük ezt a ma esti győzelmet.

Most is egy Tool-póló van rajtad. Milyen hatások értek titeket?

Tamás: A Tool már nagyon régi hatás, és biztos, hogy az is marad, de nekem a legelső, legfontosabb hatásom két zenekar, a Pantera és a Rage Against The Machine.

Bálint: Nekem a Tool olyan szinten, hogy a 97-98-as korszak, meg a Korn, meg általánosságban nagyon megtetszett nekem a Rage Against The Machine. Előtte volt még a Guns N’ Roses, a Metallica, a Queen. Hasonló dolgok. Gördeszkázgattam, görkorizgattunk, és akkor meghallottam a Raget, és nekem a Rage akkor hatalmas szerelmem lett.

Tamás: A lényeg az, hogy a Tool olyan zenekar szintén, amiben olyan lélek van, hogy az leírhatatlan. Volt szerencsénk Bécsben elmenni egy Tool-koncertre a Bálinttal, és álltunk együtt, és elsírtuk magunkat. És azt gondoltam a Toolról mindig is, hogy ezek nem lehetnek emberek, ezek biztos, hogy ufók, mert ilyet nem lehet csinálni, és féltem tőle, hogy elmegyek egy koncertre, és kiderül, hogy tényleg ott áll négy ember a színpadon. Aztán rájöttem, hogy nem kellett volna félnem, mert ezek nem emberek.

Bálint: Vagyishogy annyira emberek közben mégis. Tehát a zenészek úgy álltak ott a kis pólójukban, meg a kis gitárjukkal…

Tamás: …most arra gondolsz, hogy nem sztároskodnak. Nincsenek ilyen allűrjeik. De én a zenére gondolok. Hogy olyan dolgot csinálnak, ami nem evilági. Hogy olyan szintű lelki, érzelmi töltet van benne, ami nagyon kevés zenekarban van még meg.

Bálint: Közben eszembe jutott, hogy az egészből mit akartam kihozni. 98-ban hallottam először a Toolról, amikor bementem egy lemezboltba, és előtte hallottam egy barátomtól egy fél Tool-számot, és akkor megmutattam, hogy ezt a számot szeretném, megmutattam, melyik ez a szám, és mondták, hogy ez az Anima lemezük.
Akkor megvettem a kazettát, és ez bennem olyan változásokat hozott, annyira elemi dolgokat változtatott meg, hogy ha megkérdezed, milyen hatások értek minket, biztosan nem a Toolt vágom rá, ugyanakkor, ha meghallgatjuk a zenénket, a hozzáállásunkat, biztosan mélyen benne van.
Ugyanezt mondta egyébként Fred Durst is, a Limp Bizkit énekese, hogy a Tool a legfontosabb hatás, ami érte.

Tamás: A zenénkben annyira nem érzem őket, de emberileg borzasztóan fontos.

És gondoljátok, hogy lesz, vagy akár már most van is olyan kisugárzásotok, mint a Toolnak?

Bálint: Hát nem olyan. Egészen más. De bízom benne, hogy hasonló. Nekik is van egyfajta kisugárzásuk, és szerintem nekünk is van. De a kettő nem hozható egy szintre.

Tamás: Igen. Meg kell találni a sajátunkat. Én azt szeretném, ha lennének olyan részek, és talán vannak is, amik ugyanolyan mélyek. Ezen igyekszünk.

Nekem úgy tűnik, hogy ez sikerült. A ma este is ezt bizonyítja. Még egyszer gratulálok a díjhoz, és köszönöm az interjút.