Koncert: Within Temptation, Ideas – 2008. január 18., Petőfi Csarnok
Írta: Galamb Zoltán | 2008. 01. 21.
Születésnapok, jubileumok apropóján általában az ünnepelt kap ajándékokat. Nem így az immár kétszázadik lapszámát megjelentető Hammer Magazin esetében, akik a nevezetes nap alkalmából nagyszabású koncertet rendeztek, hogy a hűséges vagy épp alkalmi olvasók méltóképp ünnepelhessék az eseményt.
A koncert fő attrakciójaként pedig nem kisebb név, mint a Within Temptationé került a plakátokra.
Ami a nyáron, a Sziget Fesztiválon nem jöhetett össze Kun Anita betegsége miatt, most végre beteljesült. A hollandok előtt a szintén gótikus, ám szimfonikus elemekkel jócskán teletűzdelt metálban nyomuló Ideas léphetett fel.
A csapat nemrégiben komoly megújulási folyamaton esett át. A nemrégiben távozott Hamburger Ferenc helyét új billentyűs, a csupán egy hete a bandával próbáló Gallay Lajos töltötte be, míg a gitárokat egy régi-új tag, Preil Tibor nyűtte a 99-től folyamatosan a zenekarral dolgozó Zelizi Laci mellett.
Az új felállásban keményebben, durvábban szólaltak meg a már ismert dalok. Preil Tibor részvétele mindenképp sokat dobott a színpadképen és általában a hangzáson is. Mi több, két számot a most készülő új albumról is lejátszottak.
A „Kardok királyá”-t már korábbról ismertem. Sodró lendületű, dallamos nóta, igazi slágergyanús zene. Az új album címadó számaként beharangozott „Főnix” ellenben új színt képvisel.
Talán csak a környezet miatt éreztem így, de mintha a mélyebbről feltörő, torokhangszerű ének éppen a Within Temptation boszorkányosabb dalaira hajazott volna egy kicsit.
De hát hol, ha nem itt, és kitől, ha nem épp tőlük. A tendencia mindenképp ígéretes.
A koncert nagy felfedezése nekem a német Coronatus volt. Nem ismertem a csapatot, és mostanában arra sem volt időm, hogy alaposabban utánuk nézzek MySpace-oldalukon vagy a saját honlapjukon.
A latin név, és a felállás azonban, bevallom, gyanút kelthetett volna bennem. Gyanút, hogy nem szokványos produkciót fogok most látni, hallani.
A két énekesnős formációt semmiképp nem mondanám átlagosnak, még ebben a műfajban, a gótikus metálban sem, különösen, ha egyikük, Carmen, operai képzettségű hangja ellenpontként egészíti ki a másik lány, Ada, természetes, már-már népzeneien tiszta énekét. De mint mondtam, nem volt alkalmam megismerni őket, s ezért elképesztett az összhatás.
No nem rögtön az első számban, mivel a banda zenéjét az Ideashoz képest túlzottan egyszerűnek, kevéssé fineszesnek, a csuklyás, csuhás szerkót pedig kissé erőltetettnek találtam.
Végtére is nem egyfajta megfordított Contemporary Gregorian előadására készültem, még ha a régizenés bevezető (amit mellékesen kifejezetten eltaláltnak éreztem) úgymond megkövetelte, de legalábbis előre vetítette ezt.
Ám hamar lekerült a szerzetesi fejtakaró, és innentől már csak a zenére, s nem a külsőségeke kellett koncentrálni. (Amennyiben persze sikerült elfeledkezni Carmen tagadhatatlanul nőies megjelenéséről.)
Úgy tűnik, a szakrális, ősrítusos germán dallamok, melyekhez hasonlót többek között a Tyr vagy a Therion viking-teuton ihletésű számaiban is gyakran felfedezni, közvetlen utat találtak a közönséghez.
A tömeget ugyanis csakhamar abszolút magával ragadta a csapat.
Carmen és Ada kettősei valóban egészen mélyen rejtőző kollektív emlékeket hívtak elő az én tudatalattimból is. Az, hogy szépen szóltak az egymás körül kígyózó dallamok, szinte magától értődő.
Mégis, még én is találtam bennük valami pluszt, valamit, ami a bevett sémákon messze túlmutat. (És most nem Carmennek, a banda számomra nyilvánvaló gravitációs centrumának és teremtőerejének gitárjátékára gondolok.) Egyszóval engem is rendesen megfogott a zenéjük.
De bármennyire bejöttek az előzenekarok, ma este mindenekelőtt a Within Temptationért jöttem ki a Petőfi Csarnokba.
Amikor megszólaltak a „Jillian” kezdőakkordjai, a hátam is borsózott, hiszen ilyen közelségből még sosem láthattam énekelni Sharont. Sharon den Adelt, azon kevesek egyikét, akinek még a lába nyomát is szívesen megcsókolnám.
Viszont, amikor fényképezni próbáltam őt, teljesen elkeseredtem, hogy ebből aztán semmi sem lesz.
Ez a lány képtelen egy helyben megmaradni. Képtelen akárcsak egyetlen pillanatra is megállapodni egyfajta számomra kegyes mozdulatlanságban. Egyre táncol, kígyózik, szinte lebeg, pillanatok alatt bejárja az egész színpadot, s közben a karja és keze szüntelenül arabeszkeket ír le, igéz, repked, bűvöl és mámorít.
És ez az elemi, kifogyhatatlan energia egészen a koncert végégig megmaradt.
Most, a második személyes élményem után végleg egyértelművé vált az, amit a koncert-videókból már korábban is sejtettem. A Within Temptation egyetlen ember, mégpedig Sharon köré épül fel.
A többiek - akikről azért meg kell jegyeznem, hogy tökéletesen, és nem csupán korlátozott tehetségű másodhegedűsként látják el feladatukat a hangszerek mellett - minden kétséget kizáróan egyedül őt szolgálják ki.
Teljes alázattal, ugyanakkor kreatív, visszahúzódóan egyenrangú társként.
Sharon azt tett a közönségével, amit akart. Mindenki együtt tapsolt, együtt énekelt, ugrált vele.
Mire felcsendültek az általam mindenképp várva várt „Mother Earth” hangjai (az albumról korábban már egy számot, a „The Promise”-t, a ráadásban pedig a „Deceiver Of Fools”-t és az elmaradhatatlan „Ice Queen”-t is eljátszották), az egész Petőfi Csarnok egyetlen zenétől megittasult lélekké olvadt össze, papnőjük pedig ősi szertartást pontifikált.
Mindhárom zenekar énekelt angyalokról, de ezen az estén kiderült, hogy az angyalokat nem csak megénekelni lehet, hanem teljes valójukban meg is jelennek előttünk. Egyikük legalábbis itt járt közöttünk, és akárcsak egy női testet öltött modern, megtisztult Azazel, bűvkörébe vont, elcsábított mindenkit, aki csak a közelébe került.
Önös óhaj talán, de már alig várom, hogy újra lássam holland kedvenceimet, például a következő Sziget nagyszínpadán.