FőképA nevében is ironikus hangütésű Vastrabant zenéje magán viseli a punk minden jegyét. A dallamok magától értődőek, könnyen megjegyezhetők és énekelhetők, a szövegek nem egyszer a South Park cizelláltságával és politikai korrektségével vetekszenek, a gitár és a basszusgitár többnyire együtt mozog, a harmóniák nem túlbonyolítottak, a dob gyakran a ska-ritmusokig lecsupaszított.
S nem utolsósorban anyanyelvükön énekelnek, szándékosan egy kisebb, jól meghatározott közösséghez szólnak.

Az acélos, és mindenekelőtt koszos gitártémák azonban egészen másfajta irányultságot sejtetnek.
A banda az Offspringnél vagy a Green Daynél megfontoltabban, doomosabban zúz, a gyakori témaváltások modernségre, huszonegyedik századiságra vallanak, és a letűnt rendszerekből sem az úttörődalokat és a mozgalmi indulókat emelik be zenéjükbe, hanem például a mindenkit büszkeséggel eltöltő (ugyanakkor a pár évtizede szocializálódottakat az egyik állami rádióadó szignáljára emlékeztető) Kossuth Nótát.

Ráadásul a híres toborzó dal újraszövegezett változata, a „hathárom” a maga édes-búsan múltidéző hangulatával és mozgósító erejével szerintem az album legjobb dala. Pont annyira kemény, amennyire keménynek illik lennie, pontosan abban az arányban keveredik benne a nemzeti büszkeség és a nemzeti önirónia, amennyi még épp nem gyomorforgató. Akár egy jó kis gyomorkeserű.

A csapat zenéjét sokan - a kiadójuk is - egyrészt a Nagy Ferós Bikiniéhez, másrészt az örmény-amerikai System of A Downéhoz hasonlítják. Joggal.
A „Ki csinál szódát”-hoz hasonló zenei poénok elsütésére, persze, ma már nincs mód, a Vastrabantot valahogy mégis a humor különbözteti meg a többi mai feltörekvő csapattól. A társadalomra roppant kritikusan tekintenek, és véleményüket nem is rejtik véka alá, ebben is követve Serj Tankianék példáját, ám egy pillanatig sem veszik túl komolyan magukat.

A Told be! - ahogy azt más fórumokon több helyen leírták már - minden kétséget kizáróan a 2007-es év legjobb hazai bemutatkozó albuma, s nem csak a rock szűkebb műfajában.
Zenéjük odamondogatós, humoros, mégsem Szupernem-féle happy punk, hanem kemény, karcos (és bizonyos értelemben igényes) punk-metál, amilyenből viszonylag keveset hallhatunk, s nem csak idehaza, hanem nemzetközi viszonylatban is.

Nem szabad kihagyni, sőt, szinte véteknek mondanám, ha a magyar felhozatal iránti fanyalgásból bárki amellett döntene, hogy mégsem hallgatja meg.
Végtére is nem csak valóságshow-csillagok igénytelen próbálkozásai (bár az egy egészen más stílus) és csinált trendcsapatok kemény mázba mártott cukorszirup-pasztilla számai jelentik a magyar rockzenét.

Az együttes tagjai:
Szőllősi Lajos - gitár
Laurencsik István - basszusgitár
Belkovics Arnold - dob

Közreműködők:
Kósa Zsolt - ének
Szabó Imre - basszusgitár

A lemezen elhangzó számok listája:
1. nagyszínpad
2. pogógörl
3. ha állat lennék…
4. hathárom
5. trendirobot
6. bőr a bőrre
7. diszkóvágás
8. kiscukor
9. ne higgy a nőnek míg meleg
10. Megdöglöttem… szar
11. szegények és csúnyák

Diszkográfia:
Told be! (2007)