Joan Slonczewski: Ajtó az óceánba
Írta: Galgóczi Tamás | 2008. 01. 12.
Ez egy hihetetlenül jó, feminista nézőpontból megírt tudományos-fantasztikus utópia. Sokkal jobb, kidolgozottabb, átgondoltabb, terjedelmesebb, mint a szintén az Elízium-ciklusba tartozó Génszimfónia.
Tény, nyolc évig tartott, mire elkészült. Igaz, ez csak jót tett a műnek, amit kezdetben több kiadó is elutasított, de aztán napvilágot látott, és sikert aratott. Ezt többek között az 1987-ben kapott John Campbell-díj is bizonyítja. Na persze ami Amerikában befutott, az nálunk még lehet bukás. Főként, ha a sci-fit kedvelő olvasó a Génszimfóniával a háta mögött bojkottálja a regényt. Pedig…
....ez megalapozatlan döntés lenne, mivel Joan Slonczewski ezúttal a cselekményen kívül a háttérre is kellő figyelmet fordított. Nem csak a bonyodalom középpontjában álló, vízzel borított holdról (Shora) kapunk bőséges infót, hanem a Pátriárka vezette emberlakta világokról is. Ez utóbbi csoportosulásról ugyan csak a megértéshez szükséges mértékben, de egy percig sem volt olyan érzésem, hogy ne lenne működőképes az egész. Ugyanez a helyzet a Shora bolygójával (Veldon), illetve annak militáns társadalmával.
A biológus szerző kedvenc témája is bőséges szerepet kap, amikor a vízen úszó tutajközösségekről esik szó. Ők a Cserék, vagy más néven Ivadékok. Emberi társadalmuk évezredek óta békében, a Pártiárka uralmától elkülönülve létezik, és technikai civilizáció helyett valami egészen mást alkotott. A környezettel harmóniában élő, önmagukat ennek részeként felfogó – CSAK nőkből álló népességről van szó, akik kémcsövek és petricsészék nélkül, pusztán növényi laborjaikra (no meg az évezredek alatt felhalmozott tudásra) támaszkodva intézik a szabályozott szaporodást, a betegek gyógyítását, a megfelelő védőoltások és más szerek előállítását.
Életük az évszakok változása által diktált ütemben zajlik, egészen addig, míg le nem száll az első úrhajó, amiből veldoniak bújnak elő. Ezzel kezdetét veszi a kereskedés, majd halászhajók érkeznek, őket ásványkincseket keresők követik, s a sornak ezzel még nincs vége…
Miként dacolhat egy békés civilizáció az erőszakos behatolókkal? Hogyan értik meg egymást a teljesen eltérő kultúrák, amikor sem nyelvük, sem gondolkodásmódjuk nem egyezik? Egyáltalán, embernek tekintik egymást?
A válasz ott rejtezik a könyvben, amit nyugodt szívvel ajánlok minden sci-fi kedvelő számára. Nem könnyű olvasmány, nem is rövid – de mindenképpen ott a helye a patináns klasszikusok között.
Tény, nyolc évig tartott, mire elkészült. Igaz, ez csak jót tett a műnek, amit kezdetben több kiadó is elutasított, de aztán napvilágot látott, és sikert aratott. Ezt többek között az 1987-ben kapott John Campbell-díj is bizonyítja. Na persze ami Amerikában befutott, az nálunk még lehet bukás. Főként, ha a sci-fit kedvelő olvasó a Génszimfóniával a háta mögött bojkottálja a regényt. Pedig…
....ez megalapozatlan döntés lenne, mivel Joan Slonczewski ezúttal a cselekményen kívül a háttérre is kellő figyelmet fordított. Nem csak a bonyodalom középpontjában álló, vízzel borított holdról (Shora) kapunk bőséges infót, hanem a Pátriárka vezette emberlakta világokról is. Ez utóbbi csoportosulásról ugyan csak a megértéshez szükséges mértékben, de egy percig sem volt olyan érzésem, hogy ne lenne működőképes az egész. Ugyanez a helyzet a Shora bolygójával (Veldon), illetve annak militáns társadalmával.
A biológus szerző kedvenc témája is bőséges szerepet kap, amikor a vízen úszó tutajközösségekről esik szó. Ők a Cserék, vagy más néven Ivadékok. Emberi társadalmuk évezredek óta békében, a Pártiárka uralmától elkülönülve létezik, és technikai civilizáció helyett valami egészen mást alkotott. A környezettel harmóniában élő, önmagukat ennek részeként felfogó – CSAK nőkből álló népességről van szó, akik kémcsövek és petricsészék nélkül, pusztán növényi laborjaikra (no meg az évezredek alatt felhalmozott tudásra) támaszkodva intézik a szabályozott szaporodást, a betegek gyógyítását, a megfelelő védőoltások és más szerek előállítását.
Életük az évszakok változása által diktált ütemben zajlik, egészen addig, míg le nem száll az első úrhajó, amiből veldoniak bújnak elő. Ezzel kezdetét veszi a kereskedés, majd halászhajók érkeznek, őket ásványkincseket keresők követik, s a sornak ezzel még nincs vége…
Miként dacolhat egy békés civilizáció az erőszakos behatolókkal? Hogyan értik meg egymást a teljesen eltérő kultúrák, amikor sem nyelvük, sem gondolkodásmódjuk nem egyezik? Egyáltalán, embernek tekintik egymást?
A válasz ott rejtezik a könyvben, amit nyugodt szívvel ajánlok minden sci-fi kedvelő számára. Nem könnyű olvasmány, nem is rövid – de mindenképpen ott a helye a patináns klasszikusok között.