FőképA néhai Nirvana dobosaként funkcionáló Dave Grohl kimerítette a grunge zene adta lehetőségeket és igazi suttyó rocksztárrá vált, legalábbis az utóbbi időben.
Saját bandájával, a fergeteges és mókás videoklipeket készítő Foo Fighters-szel pedig olyan jóízű, rock ’n’ roll életérzésű lemezeket gyárt, amivel szép lassan beírja nevét a klasszikusok közé.

A dobok takarásából egyenesen az előtérbe igazolt Dave egyébként nagyszerű frontember és mellesleg tehetséges gitáros is, valamint egy csipetnyi színészi tehetség is rejlik benne, ugyanakkor a gátlások teljesen hiányoznak belőle.

A sokat tapasztalt Grohl és bandája idén már hatodik stúdiólemezét jelenteti meg, ami a legutóbbi In Your Honor zenei világát viszi tovább, csak míg azon különválasztották a gyorsabb, zúzósabb és a lightosabb, akusztikus dalokat, itt ezek váltják egymást.

Nekem általában nincs is azzal bajom, ha egy zenekar több érzelmi skálán mozog, sőt, kifejezetten szeretem, ha igyekeznek minél többet megmutatni tudásukból és ezzel színesíteni a zenéjüket.
Tulajdonképpen ez a Foo Fighters esetében is majdnem helytálló, csak valamiért úgy gondolom, az érzelmesebb, nyugisabb dalok valahogy kevésbé hitelesek tőlük. Pontosabban nem is a hitelességüket kérdőjelezem meg, leginkább csak jobban áll nekik, amikor megvadult rockerek, míg a belazult dalaik szerintem valahogy nem sikerülnek olyan ütősre.

Így volt ez már a One by One esetében és az In Your Honor-ral is ugyanez a helyzet, amit jól mutat, hogy a békésebb korongot nem is igen hallgatom, míg a másik telitalálat. Óriási a szakadék a kettő között.
Jelen esetben azonban ezen a téren is történt fejlődés: az új lemezen ugyanis már nem kell feltétlenül átléptetnem a könnyedebb dalokat sem, merthogy a korábbiakhoz képest egész jól sikerültek.

Az új lemez nyitánya, az első klipes „Pretender” egy nagyszerű kezdés, a jobbak közül való, remek refrénnel megtámogatott és igazi dögös rock ’n’ roll nóta, szinte áramlik belőle az energia.
A lemez legjobb dala, fogós, lendületes, fülbemászó dallamokkal, abszolút pozitív hangulattal rendelkezik. Mellesleg a hozzá készített videoklip is remekül eltalált, kis hazánkban pedig most még aktuálisnak is mondható.

Szintén jó az „Erase-Replace” című szerzemény is, ami kissé retrós érzetet kelt és jó kis alaptémája van. Rettentő fogós még a „Long Road to Ruin” és a „Come Alive” is. Igazából sem ezekről, sem a lemez többi daláról nem lehet sok újdonságot mondani.
Aki már hallott Foo Fighterst, az tudja, hogy mit várhat el tőlük. Nincs túlbonyolítás, csak direkt és dögös rock ’n’ roll.

Azonban ha a korábbi lemezekhez hasonlíthatnám az újat, akkor mindenképpen elmondanám, hogy egy leheletnyivel talán komorabb, komolyabb és higgadtabb az összhatás, mint például a One by One esetében, de ez tényleg alig észrevehető eltérés, tehát senki ne számítson nagy szomorkodásra velük kapcsolatban, mert még így is szinte vidám atmoszféra sugárzik a legtöbb dalból.

Korábbi bírálatom cáfolataként azonban itt érdemes megemlíteni még legalább egy balladisztikusabb tételt, ami némiképp kiemelkedik a nyugisabb és az arctalanabb számok közül.
Ez a „Stranger Things Have Happened”, ami már egész élvezhető akusztikusabb szösszenet. Ennek is jó refrénje van, a többi dalhoz képest kissé stílusidegen volta ellenére nem akarom bántani, mert jól sikerült.
Ebből a fajtából még a „Statues” is ilyen eltalált szerzemény.

A Foo Fighters nagy erőssége a pozitív kisugárzáson kívül egyébként a refrénekben és a könnyen megjegyezhető dallamokban rejlik, amikkel akár első hallásra is képesek a hallgatót megfogni, ugyanakkor több hallgatás után sem válik unalmassá.
A dalok populárisak és könnyen befogadhatóak, ugyanakkor ez nem a rossz értelemben vett slágeresség.

Amerikában egyébként nagyon dívik ez a fajta zene, de Dave-ék egy okból magasan kitűnnek a tucatzenekarok közül, ez pedig tapasztalatuknak és érettségüknek köszönhető. Továbbá fiatalabb pályatársaiktól eltérően az ő esetükben nem a magamutogatás, a pénzszerzés, vagy a hírnév a fő motiváció, hanem érezhetően ösztönből jön és szeretik ezt csinálni.

Az együttes tagjai:
Dave Grohl - gitár/ének
Taylor Hawkins – dobok
Nate Mendel – basszusgitár
Chris Shiflett – gitár

A lemezen elhangzó számok listája:
1. The Pretender
2. Let It Die
3. Erase/Replace
4. Long Road To Ruin
5. Come Alive
6. Stranger Things Have Happened
7. Cheer Up, Boys (Your Make Up Is Running)
8. Summer s End
9. Ballad Of The Beaconsfield Miners
10. Statues
11. But, Honestly
12. Home

Diszkográfia:
Foo Fighters (1995)
The Colour And The Shape (1997)
There Is Nothing Left To Lose (1999)
One by One (2002)
In Your Honor (2005)
Skin & Bones (2006)
Echoes, Silence, Patience & Grace (2007) 
Greatest Hits (2009) 
Wasting Light (2011)