Bernhard Lang: Menny és pokol
Írta: Makai Péter Kristóf | 2007. 12. 05.
Édesanya, édesapa, nagyszülők, rokonok ágya mellett állunk; ha szerencsések vagyunk, otthon, vagy kórházban, ha kevésbé, akkor egy komoly, távolságtartó hangú telefonhívás és egy csendes autóút után a halottkémnél.
Ők már mindent megtettek értük – hát persze. Szervezési kérdések: melyik templom, melyik temető, melyik pap, urnás vagy koporsós temetés lesz, siratóasszonyokra igényt tart-e az asszony vagy úr?
Lemegy a szertartás. A pap mintha egy hivatalban kitöltött űrlapot olvasna fel, ahol a különféle rubrikákat csak kényszerből ikszeltük be. Nem akartunk fennakadást okozni azzal, hogy a pontokra írjunk néhány szót, amitől félig-meddig személyesnek hangzana a halott méltatása.
Olyan távoli rokonokkal találkozunk, akiket már csak az évi egyszeri karácsonyi lap váltásakor keresünk ki analóg vagy digitális címjegyzékünkből.
Keserű félmosolyokat váltunk és szűkös szavakat, melyek úgy tudósítanak együttérzésünkről, hogy közben nehogy elkezdjenek érdeklődni rólunk. De aztán negyedórás, kínos beszélgetésekbe merülünk bele, amit úgy gombolyítunk, hogy ne kelljen nevén nevezni az illetőt.
Amíg ilyen kisszerű körülmények között halunk meg, ahogy tettük évszázadok óta, nem csodálom, hogy e mellett valami méltóságteljesebbet keresünk szeretteink számára – ha máshol nem, hát a túlvilágon.
Bernhard Lang ezeket az elképzeléseket sűrítette össze, és tálalta szikár leírásban. Elsősorban azokat a túlvilágra vonatkozó elképzeléseket gyűjtötte össze, melyek a Nyugat-Európa számára meghatározó Földközi-tenger peremén születtek.
A kötet középpontjában a zsidó-keresztény kultúrkör hite és későbbi szellemtörténete áll, de röviden kitekint a görög-római, az egyiptomi, és (egy-egy utalás erejéig) az ókori Babilon által közvetített másvilágképre is.
Éppen ezért legnagyobb hibájának is ugyanezt lehet felróni. Amennyire frappánsan megpróbálta összeállítani az európai kultúrkör halál utáni létről alkotott hittételeit, ugyanannyira figyelmen kívül hagyja az ennél távolabbi társadalmak világlátását.
Sehol egy megjegyzés sem esik a hinduk, buddhisták vagy dzsainok reinkarnációs gondolatairól, esetleg a Bardo Thödolról, a tibeti halottaskönyvről. Nem említik a népes afrikai törzsek szellembirodalmát, a haiti vodoun hagyományt, az Amerikák bennszülöttjeinek szertartásait, de a maori őslakókat sem.
Összességében elmondható, hogy ez az apró kötet azok számára jelenthet majd tanulságos olvasmányt, akik nem akarnak hosszú órákat áldozni egyetemi szintű és nyelvezetű, mélyfilozófiai vagy teológiai értekezésekre.
Bernhard Lang egyszerű, őszinte szavakkal kíván tájékoztatni arról, hogyan is képzelték el európai elődeink a halálunk után szerintük ránk váró életet. Ilyen terjedelemben persze nem lehet sokat mondani róla, de bevezetőnek megteszi.
Ők már mindent megtettek értük – hát persze. Szervezési kérdések: melyik templom, melyik temető, melyik pap, urnás vagy koporsós temetés lesz, siratóasszonyokra igényt tart-e az asszony vagy úr?
Lemegy a szertartás. A pap mintha egy hivatalban kitöltött űrlapot olvasna fel, ahol a különféle rubrikákat csak kényszerből ikszeltük be. Nem akartunk fennakadást okozni azzal, hogy a pontokra írjunk néhány szót, amitől félig-meddig személyesnek hangzana a halott méltatása.
Olyan távoli rokonokkal találkozunk, akiket már csak az évi egyszeri karácsonyi lap váltásakor keresünk ki analóg vagy digitális címjegyzékünkből.
Keserű félmosolyokat váltunk és szűkös szavakat, melyek úgy tudósítanak együttérzésünkről, hogy közben nehogy elkezdjenek érdeklődni rólunk. De aztán negyedórás, kínos beszélgetésekbe merülünk bele, amit úgy gombolyítunk, hogy ne kelljen nevén nevezni az illetőt.
Amíg ilyen kisszerű körülmények között halunk meg, ahogy tettük évszázadok óta, nem csodálom, hogy e mellett valami méltóságteljesebbet keresünk szeretteink számára – ha máshol nem, hát a túlvilágon.
Bernhard Lang ezeket az elképzeléseket sűrítette össze, és tálalta szikár leírásban. Elsősorban azokat a túlvilágra vonatkozó elképzeléseket gyűjtötte össze, melyek a Nyugat-Európa számára meghatározó Földközi-tenger peremén születtek.
A kötet középpontjában a zsidó-keresztény kultúrkör hite és későbbi szellemtörténete áll, de röviden kitekint a görög-római, az egyiptomi, és (egy-egy utalás erejéig) az ókori Babilon által közvetített másvilágképre is.
Éppen ezért legnagyobb hibájának is ugyanezt lehet felróni. Amennyire frappánsan megpróbálta összeállítani az európai kultúrkör halál utáni létről alkotott hittételeit, ugyanannyira figyelmen kívül hagyja az ennél távolabbi társadalmak világlátását.
Sehol egy megjegyzés sem esik a hinduk, buddhisták vagy dzsainok reinkarnációs gondolatairól, esetleg a Bardo Thödolról, a tibeti halottaskönyvről. Nem említik a népes afrikai törzsek szellembirodalmát, a haiti vodoun hagyományt, az Amerikák bennszülöttjeinek szertartásait, de a maori őslakókat sem.
Összességében elmondható, hogy ez az apró kötet azok számára jelenthet majd tanulságos olvasmányt, akik nem akarnak hosszú órákat áldozni egyetemi szintű és nyelvezetű, mélyfilozófiai vagy teológiai értekezésekre.
Bernhard Lang egyszerű, őszinte szavakkal kíván tájékoztatni arról, hogyan is képzelték el európai elődeink a halálunk után szerintük ránk váró életet. Ilyen terjedelemben persze nem lehet sokat mondani róla, de bevezetőnek megteszi.