FőképForgatókönyv: Ennio De Concini, Francesco Marcucci, Sandro Petraglia, Stefano Rulli
Zene: Ennio Morricone
Vágó: Franco Fraticelli
Főszereplők: Michele Placido, Giuliana de Sio, Alain Cuny, Francisco Rabal, Marie Lafor

Cattani felügyelő (Michele Placido) a szicíliai megpróbáltatások elől egy svájci idegklinikára menekül feleségével, súlyosan beteg kislányuk mielőbbi gyógyulását elősegítendő. Paola azonban – akit a maffia elrabolt és megerőszakolt – nem képes felejteni, és az öngyilkosságba hajszolja magát.
Corrado és Else különválnak: a férj kalandos úton Rómába megy, ahol apránként, megfontolt haditerv szerint nyársra tűzi az életét megkeserítő pénzembereket és hivatalnokokat: Cannito tanácsost, Laudeo professzort és az ördögi Terrasinit.

A Polip 2. szezonja Florestano Vancini rendezésében bemutatta, amint a moralista nyomozó családját és legközelebbi munkatársait veszíti el a szervezett bűnözés elleni szélmalomharcában, s válik a borzalmas csapások ellenére kitartó ragadozóvá.

Reménytelenül sötét képi világ támasztotta alá a metsző társadalomkritikába hajló krimit, amely egy ál-szerelemtől, üzleti ármánykodásoktól és makacs bátorságtól visszhangzó küzdelem talán legizgalmasabb felvonását mesélte el.
A kamera leplezetlen iróniával, mi több, meghökkentő realitással lebegte körbe az önmagukat sznob entellektüeleknek álcázó alvilági hatalmasok felháborító erkölcsi klímáját, s ezen keresztül az olasz államgépezet titkos gyöngeségeit.

Cattani most már senkire sem számíthat. Elkapta ugyan a bűnösöket, de újból magára maradt – ezúttal úgy érzi, már csak a hitben lelhet menedékre.
Egy hegyvidéki kolostor békéjét választja, de hamar be kell látnia, hogy a múlt nem ereszti: ezúttal egy amerikai FBI-ügynök kéri a segítségét, hogy lebuktassa a török fegyverkereskedőt, Khemal Yftert. Corrado a véletlennek „köszönhetően” tehát visszatér a gyilkos vadászat fősodrába.
Milánóban megismeri az Antinari családot, akik egy nyereséges bankház tulajdonosai, de új ellenségekkel is szembekerül, miközben egyre elvakultabb vagdalkozása lassan az olasz maffia legmagasabb köreit érinti…

Vancini 1985-ben biztos kézzel nyúlt a dekadens eposzhoz: profi színészek, kitűnően megírt dialógusok és egyedülállóan sűrű hangulat biztosította a széria eredményességét. Utóda, Luigi Perelli mindenképpen hátrányból indult, hiszen egy kevésbé sikerképes szinopszissal kellett dolgoznia.
A forgatókönyv zavarforrásai és tátongó szépséghibái ezúttal szembetűnők, könnyen diagnosztizálhatók.

Mindenekelőtt arról van szó, hogy Rulli és Petraglia bő lére eresztette elbeszélését: a 3. évad az előző szezon játékidejének kétszeresét teszi ki. Ez önmagában nem volna baj, ha tátott szájjal izgulnánk végig Cattani újabb megpróbáltatásait.
De a számos mellékindán ugráló történetben a hangsúlyok sajnos egyenetlenül oszlanak el: némely eseményszakaszok drámai erejükkel, feszültségükkel követhetetlenül tömények (a milánói nyomozás Yfter ügyletei után), máskor pedig egyértelműen nyugvópontra jut a sztori (Nicola Antinari története, majd a fegyverüzlet meghiúsításának előkészítése stb.).

Ez persze nem azt jelenti, hogy a forgatókönyvírók ne tudták friss vérrel telepumpálni ezt a ciklust. Az eposz önálló varázsa töretlen: a környezetrajztól a szokásosan lesújtó társadalmi üzeneten keresztül az egyes karakterek szemkápráztató plasztikusságáig minden vonzó attribútum tökéletes rendben sorakozik fel.
Újfent bámulatos az atmoszféra, amelynek intenzív komorságát már a kezdő képsorok (az éjszakai verekedés és a kolostori magány szolid, mégis szívbemarkolóan lírai jelenetei) hallatlan drámai kifejezőerővel dúcolják alá.

Cattani pokolszerű utazását ezúttal is éjszakai képek, rapszodikus zene és a végletekig elferdült erkölcsi világállás illusztrálja, bár a már-már görcsös kilátástalanságot ezúttal egy szerelmi szál oldja – de nem kell félnünk, A Polip kozmoszában az érzelmek nem rózsaszín léggömbként pukkadoznak.
Cattani és Giulia Antinari bensőséges románca a szirupos kellékektől mentesen tárul a szemünk elé, még a néhány hatásvadász motívum (hajókázás naplementekor stb.) láttán sem süthetjük az írókra, hogy ízlésficamban szenvednének.

A történet a lágy romantikázás ellenére ismét végletekig explicit: kemény lövöldözések, hosszas nyomozások, piszkos alvilági machinációk követik egymást.
A felfrissített szereplőgárda azonban gondoskodik arról, hogy A Polip ne váljon önismétlővé.
Az Antinari család felbukkanása új figurák egész seregét söpörte magával: Giulia mellett Nicola Antinari (Alain Cuny), az öreg bankár érdemel figyelmet, aki taorminai-i luxusvillájából korrumpálódott „bölcsként” próbálja egyben tartani széteső famíliájának vagyonát.

Dino Alessi (Adalberto Maria Merli) az évad ügyeletes „alfőnöke”: a pitiáner gazember, akire már az első percben ferde szemmel nézünk.
Sokkal izgalmasabb az egyik későbbi kulcsszereplő, Tano Cariddi (Remo Girone) bámulatos egyénisége. Cariddi az első intellektuális bűnöző a történetfolyamban: olyan ravasz csúcsragadozó, aki nem az anyagi szükségletek miatt, hanem elvből gyilkol, és szinte Cattanihoz hasonló erkölcsi normatívákkal rendelkezik.
Remo Girone fanyar arcvonásaival és ridegen nagyvilági modorával formálja remekbe a kifinomult gonosznak ezt az archetipikus alakját.

Bert (Cyrus Elias), Cattani nyomozótársa joviális hangulatot kölcsönöz a szériának: kellemes humorával, előzékenységével rögtön megnyeri szimpátiánkat – nem is csoda, hogy ő is a többiekhez hasonló módon, ólom által végzi.
S végül, de nem utolsósorban ismételten felbukkan Laudeo (Paul Guers), és Terrasini ügyvéd (François Périer), akiknek hatalma börtönéveik során persze jócskán megfogyatkozott: mindketten őskövületek – jelenlétük redundáns is – szükségszerűen veszniük kell ebben a lila gőzzel átitatott univerzumban, ahol a maffia „felfalja saját gyermekeit.”

Nem kell szégyenkeznünk, ha elővesszük a sorozat harmadik évadját, hiszen az extrém borzongások megint garantáltak, ismét fejüket vesztik a jók, és ép bőrrel megússzák a lapokat óvatosan osztó gonoszok.
Ötletekben sincs hiány: a gyomorszájon vágó hangulatiság, a változatlanul izgalmas fordulatok, valamint az új arcokkal bővült szereplőgárda már önmagában megérdemelné, hogy rááldozzuk az időt erre a kellemes hat epizódra, csak hát azok a nemkívánatos zátonyok a dramaturgiában… csak azokat tudnám feledni!

Kapcsolódó írások:
A Polip – 1. évad (DVD)
A Polip – 2. évad (DVD)
A Polip – 3. évad (DVD)
A Polip - 4. évad (DVD)