Paul Torday: Lazacfogás Jemenben
Írta: Krausz Vera | 2007. 10. 15.
Hívogató narancsos borító (az utóbbi évek kétségkívül legszebb borító tervezése) meglehetősen abszurd címmel fűszerezve. A Lazafogás Jemenben már e kettő jellemző alapján is szórakoztató, mindamellett igényes könyv ígéretével kecsegtetet.
A Woodhouse-díj boldog tulajdonosának (amellyel a híradásokban megjelent egy láda pezsgőn, és egy malacon kívül 52 Everyman Woodhouse kiadású kötet is jár) új és egyben első könyve a lazacok jemeni sivatagban való megtelepítésének, a Skóciában kedvelt lazachorgászat Jemenben való meghonosításának első látásra képtelen vállalkozásáról számol be.
A regényt a brit Külügyi Vizsgálóbizottság anyagául szolgáló fiktív dokumentumok képezik: a kihallgatások jegyzőkönyvei, a lazacprojekt hivatalos levelezései, valamint a szereplők személyes levelei, naplói, visszaemlékezései.
A parabolisztikus üzenetben is bővelkedő könyv szereplői a mai, már-már közhelyszámba menő szóval élve globalizálódó társadalmunk egy-egy jellegzetes alakját testesítik meg.
Adott a racionális alapokra helyezett házasságban élő, brit, hideg-rideg párocska; a törekvő karrierista Mary; az érzelmeit elfojtó, tudós lélek Fred; a csodálatos szépségű, magával ragadó nőiességgel megáldott, talpraesett Harriet; a világbékét a lazachorgászattól remélő bölcselkedő sejk, és a politikai hatalmat képviselő körmönfont kommunikátor, Peter Maxvell.
Torday szereplőit csipkelődő, finom humorral kezeli, a könyv műfajának megfelelően nem bocsátkozik mély lélekábrázolásokba. Mindamellett regényét olvasva mindannyian tudjuk, pontosan kikről és miről is beszél.
A Lazacfogás Jemenben korunk összes slágertémáját megpendíti, szó van benne terrorista merénylettről, a piszkos politikai játékokról, az iraki hadműveletekről és a természet, ökológia törvényeiről.
A különféle politikai összefüggések figyelemmel kísérése során az olvasónak tipikus „aha” érzete támad: igen, valahogy kb. ennyi komolyságot képzelünk bele mi is egy-egy politikai döntésbe.
Nem lepődünk meg azon, hogy a regényben a legtöbb esetben abszolút, mondjuk ki, baromságok figyelembevételével születik döntés a kormány aktuális stratégiájáról, projektjeiről.
A fordulatos, kalandos befejezést követően mindennek lezárásaként van egy helyes, kedves, szívet melengető epilógusszerű végkonklúzió is, arról, hogy nem mindig a pénz és az ismertség a legfontosabb emberi értékek, és nem feltétlenül adják meg ezek az élet értelmét.
Ha nem vágyunk fajsúlyos olvasmányra, mindamellett olyan kedves, szórakoztató könyvet olvasnánk, ami szól is valamiről a Lazacfogás Jemenben mindezt megadja: vidám, szatirikus, és nagyon mai.
A Woodhouse-díj boldog tulajdonosának (amellyel a híradásokban megjelent egy láda pezsgőn, és egy malacon kívül 52 Everyman Woodhouse kiadású kötet is jár) új és egyben első könyve a lazacok jemeni sivatagban való megtelepítésének, a Skóciában kedvelt lazachorgászat Jemenben való meghonosításának első látásra képtelen vállalkozásáról számol be.
A regényt a brit Külügyi Vizsgálóbizottság anyagául szolgáló fiktív dokumentumok képezik: a kihallgatások jegyzőkönyvei, a lazacprojekt hivatalos levelezései, valamint a szereplők személyes levelei, naplói, visszaemlékezései.
A parabolisztikus üzenetben is bővelkedő könyv szereplői a mai, már-már közhelyszámba menő szóval élve globalizálódó társadalmunk egy-egy jellegzetes alakját testesítik meg.
Adott a racionális alapokra helyezett házasságban élő, brit, hideg-rideg párocska; a törekvő karrierista Mary; az érzelmeit elfojtó, tudós lélek Fred; a csodálatos szépségű, magával ragadó nőiességgel megáldott, talpraesett Harriet; a világbékét a lazachorgászattól remélő bölcselkedő sejk, és a politikai hatalmat képviselő körmönfont kommunikátor, Peter Maxvell.
Torday szereplőit csipkelődő, finom humorral kezeli, a könyv műfajának megfelelően nem bocsátkozik mély lélekábrázolásokba. Mindamellett regényét olvasva mindannyian tudjuk, pontosan kikről és miről is beszél.
A Lazacfogás Jemenben korunk összes slágertémáját megpendíti, szó van benne terrorista merénylettről, a piszkos politikai játékokról, az iraki hadműveletekről és a természet, ökológia törvényeiről.
A különféle politikai összefüggések figyelemmel kísérése során az olvasónak tipikus „aha” érzete támad: igen, valahogy kb. ennyi komolyságot képzelünk bele mi is egy-egy politikai döntésbe.
Nem lepődünk meg azon, hogy a regényben a legtöbb esetben abszolút, mondjuk ki, baromságok figyelembevételével születik döntés a kormány aktuális stratégiájáról, projektjeiről.
A fordulatos, kalandos befejezést követően mindennek lezárásaként van egy helyes, kedves, szívet melengető epilógusszerű végkonklúzió is, arról, hogy nem mindig a pénz és az ismertség a legfontosabb emberi értékek, és nem feltétlenül adják meg ezek az élet értelmét.
Ha nem vágyunk fajsúlyos olvasmányra, mindamellett olyan kedves, szórakoztató könyvet olvasnánk, ami szól is valamiről a Lazacfogás Jemenben mindezt megadja: vidám, szatirikus, és nagyon mai.