Leslie L. Lawrence: Siva utolsó tánca

A nyitó kép sokat sejtet: valakik távcsővel figyelnek egy nőt, akit elrabol a jeti, és úgy néz ki, meg fogja ölni. Aztán hirtelen kiderül, hogy a valóságban mégsem tesz vele semmit, hiszen egy film forgatásáról van szó. Utána történik valami egészen nem odavaló, és a nő mégis meghal.

Én szinte gödrükből kipotyogó szemekkel falom a sorokat és oldalakat, s közben tudom, hogy egészen meghatározó élményben van részem, ami talán egész életemre kihat majd. A távcsővel leskelődők egyike Leslie L. Lawrence volt, a könyv meg, melyet szinte egészben megettem, a Siva utolsó tánca, egy különös szerelem elindítója…

A Csomolungma lába, az isteni méltóságú hegyek övezte, ragyogóan fehér hószőnyeggel borított táj tökéletes helyszínéül szolgál a hollywoodi forgatócsoportnak, akik itt kívánják leforgatni „Siva utolsó tánca” című filmüket.
Munkájukkal alaposan sikerül felforgatniuk a helyi kolostor életét, illetve magukra haragítaniuk annak egyébként sem túl mosolygós apátját, Padma Gyamcót.

Miközben állandóan azzal ostromolják az öreg méltóságot, hogy engedje be őket forgatni a szent helyre, az apátnak egyéb gondja is bőven akad, hiszen valaki elrabolja méregdrága istenszobrocskáját. Lawrence-t így két oldalról is ostromolják: az egyik oldalról az apát úr sürgeti, hogy találja meg a kincset, a másik oldalról pedig a filmes stáb könyörög neki, hogy rágja már meg kicsit az öreg apát fülét, és szervezze be a forgatást Geldan kolostorába…

Miközben Lawrence egyre közelebb kerül a forgatócsoporthoz, valami egyre inkább bűzlik számára, ahogy közben az olvasó is vele együtt kezdi fintorgatni az orrát: a hatodrangú színészek már azt sem tudják, mi a szerepük, hiszen a különösen rossz forgatókönyv naponta változik, és a készítők is mind a filmvilág süllyesztőjéből érkeztek. Az egészben a legrosszabb pedig, hogy az elektromos berendezések sorozatosan elromlanak, így a speciális effektusok helyett nyilvános gyilkosságok történnek.

Kirobban a káosz, s lassan már senki sem bízik meg senkiben. Még szerencse, hogy a furfangos Lawrence mindenre alapos gondot fordít, mindent jól kiagyal, és elhatározza, hogy gátat szab a gyilkosságoknak, a tettest pedig fülön csípi…

Míg a feszültséget és az izgalmat állandóan fokozza, a szerző a jóízű humort sem hanyagolja, és közben elárul ezt-azt a buddhizmusról is, bevezeti az olvasót a kolostorok világába, a szerzetesek életébe, és bemutatja az ott élők isteneit is. Az érdekes tudnivalókat szinte észrevétlenül csempészi bele a történetbe, s az utolsó sorokkal együtt mi már nem csak a gyilkos és a többi jelenlévő vétkes személyét ismerjük meg, de egy fokkal még okosabbnak is tudhatjuk magunkat.

És hogy miféle szerelemről beszéltem az elején? A Siva utolsó tánca volt életem első krimije, tulajdonképpen miatta lettem szenvedélyes krimifaló. A pergő nyelvezet, a tökéletes párbeszédek, a főszereplő Indiana Jones-szerű jelleme és az izgalmas vonalvezetés menthetetlenül magával ragadott, egy új világot tárt fel előttem. Azóta szinte szerelmes hévvel falom a különböző detektívtörténeteket, és mára már ötven könyvet is elolvastam a szerzőtől.

Sokan kérdezik, ha még nem olvastak soha Leslie L. Lawrence-t, vajon mivel kezdjék. Az én ajánlatom minden esetben a Siva utolsó tánca, ami rendre be is válik.