FőképA Nash Ensemble-t sok évvel ezelőtt láttam a Zeneakadémián kortárs zenét játszani. Azonnal lenyűgözött tökéletes technikai tudásuk, és ami még fontosabb, a mélységes, alázatos átélés, ami valóban elevenné, hitelessé tette előadásukat.
Ezért is csaptam le azonnal a zenekar Sosztakovics-másodkiadására, mely a sokat hangoztatott ár-érték arány tekintetében kivételesen jó fogás.

S hogy mitől is? Sosztakovics Zongoraötöse, melyet a Beethoven Kvartett felkérésére írt (és adott elő 1940-ben ugyanezzel a vonósnégyessel közösen), mint annyi más Sosztakovics-darab, a szerző átlényegülő képességét példázza tökéletesen.

A klasszikus-formalista szélső tételek, a témákat felvonultató Előjáték, az akadémikus ellenpont szigorúsága ellenére is szívbemarkoló Fúga, a lírai Intermezzo és a szonátaformában megkomponált Finálé a jellegében a mű egészétől teljesen eltérő Scherzót, a vérgőzös sztálinista antiintellektualizmus paródiáját zárja közbe.
Efféle feszülő ellentétek könnyen túlzásokra ragadják még a legnagyobb előadókat is, minek következtében lényegük elsekélyesedik.

A Nash Ensemble viszont azon kevés együttesek közé tartozik, akik képesek a kottafejek mögé látni, megragadni egy adott mű metafizikáját, miközben eggyé olvasztják az egykori és a mai értelmezési horizontokat, a régihez hozzáteszik a kortárs felfogás nyújtotta interpretációs síkokat.
Így náluk izgalmasabb, zsigerekre hatóbb előadásban még nem hallottam Sosztakovics Zongoraötösét.

A Négy keringő annak ellenére alkot furcsán összefüggő táncgyűjteményt, hogy eredetileg különálló, egymástól mind témájukban, mind stílusukban különböző „szöveghelyeken” voltak fellelhetők.
A korábban filmekben és balettekben elhangzó rövid darabokat 1955-ben gyűjtötte egybe és hangszerelte Lev Atoumyan, s vélhetően ez adja a „négytételes mű” egységességének érzetét.

A sok felvételt megért Második zongoratrió a Zongoraötöshöz hasonlóan drámai súlyúvá érik a Nash Ensemble hangszereseinek keze alatt.
Az Allegretto tétel gyötrő, félelmetes zsidó témája különösen borzongató, elgondolkodtató felfogásban szólal meg – az egyébként sem vidám hangulatú mű minden keserűsége szinte ebbe a közel tizenegy percbe sűrűsödik össze.

Amit az angol zenekar hozzátesz a kétségtelenül legnagyobb hatású, és szerintem vitathatatlanul legnagyobb szovjet zeneszerző műveihez, hatásában ahhoz hasonló, mint amit a Szovjetunióból Angliába emigrált Sergei Chepik rendkívüli festményei hozzáadnak a londoni Szent Pál Székesegyház magasztos hangulatához: a megtermékenyítő újjáolvasás géniuszát.

Előadók:
The Nash Ensemble
Marcia Crayford, Elizabeth Layton – hegedű
Roger Chase – brácsa
Christopher van Kampen – cselló
Philippa Davies – fuvola, pikoló
Michael Collins – klarinét
Ian Brown – zongora

Amelia Freeman – művészeti vezető

A lemezen elhangzó művek listája:
1-5. Piano Quintet, Op. 57
6-9. Waltzes for Flute, Clarinet and Piano
10-13. Piano Trio No. 2, Op. 67