FőképSokáig azt hittem, hogy mangát csak hátulról előre lehet, szabad olvasni. És hogy minden lapnak, minden egyes rajznak fekete-fehérnek illik lennie. No persze az első és hátsó borító kivételével.
Aztán kezembe nyomták Bania, a pokoli futár történetét, és egyszerre megtudtam, hogy a manga-kultúra nem csupán nyugat felé lépi túl Japán határait, hanem önálló formát öltött Koreában is.

Ugyan az elsőre eltúlzottnak tűnő, valójában azonban szimbolikus érzelem-ikonok, melyek olyannyira jellemzőek az eredeti japán alkotásokra, itt is megtalálhatóak, tagadhatatlan egyfajta önálló stílus jelenléte.
E stílus azonban meglehetősen nehezen megfogható. Talán a szöveg kevesebb, talán a történetvezetés direktebb - ugyanakkor időkezelés tekintetében összetettebb -, talán a szereplők nyugatiasabbak.

Részletes elemzésbe és tanulmányokba nem fogtam ezzel kapcsolatban, de úgy érzem, mindegy is, mennyiben más a koreai manhwa japán testvéréhez (szülőjéhez?) képest, a lényeg, hogy élvezetes, és éppolyan jól kidolgozott, mint bármelyik komoly műgonddal megrajzolt és megírt japán vagy nyugati képes történet.

Jelen hősünk, Bania meséje valahol a Star Wars és a Gyűrűk ura hagyományait látszik ötvözni.
Az emberek és az orkokhoz hasonlatos torrenek kegyelmet nem ismerő háborújában Bania és társai, a kézbesítők félelmet nem ismerve célhoz juttatják a rájuk bízott küldeményeket. Mindössze a megfelelő díjat kell megfizetni a pontos és gyors kézbesítésért - a hírvivők nem hajlandók elkötelezni magukat senki mellett.
Egyetlen hitvalláshoz tartják magukat: „Gyorsan. Precízen. Megbízhatóan.”

Aki esetleg Han Solo vagy a Csillagok Háborúja hexalógia csempészeinek alakját véli felfedezni Baniában, nem járhat túl messze az igazságtól, habár a szerző, Kim Young-Oh kifejezetten személyes élményhez - az esőben, hóban, szélben egyaránt méltóságteljesen dolgozó postai kézbesítőkkel való találkozáshoz - köti a történet fogantatását.
Mindenesetre szerintem könnyebben azonosulhatunk Baniával, ha más magánmitológiákból jól ismert jellem vonásait viseli magán, ha csupán részlegesen is.

Bár az első kötetben még épp csak belecsöppenünk a vad háborúskodásba, és nagy vonalakban megismerhetjük a főbb szereplők előtörténetét, annyi meglehetősen nagy bizonyossággal megjósolható, hogy a véletlenül sorsdöntő fontosságú üzenetet kézbesíteni kénytelen Bania a mese végén komoly jutalomban részesül majd, és akár hősként is ünnepelhetik, akárcsak a már említett Han Solót.

És ha már meghúztam a párhuzamot a Csillagok háborújával, meg kell említenem a Bania kedves humorát is, ami szintén inkább az „Egy új remény” kacagtató pillanatait idézi, mint a japán mangák sajátos viccelődő fordulatait.
Aztán lehet, hogy alapjaiban tévedek, és mindenbe egyik kedvenc űrmesémet látom bele, mindenesetre az önfeledt szórakozás reményében várom a folytatást.