FőképMár az ötödik nap végén a Tankcsapda – Tool – Napalm Death hármasának képe vigasztalt a rövid látogatás és a kihasználatlan idő felet érzett bánatomban. Másnap hétkor remek idő, és a szokásos, ki merre van gondolata fogadott.

A Zúzda volt a cél, ahol a fellépő együttes (azt hiszem a „Gecizők” remek névre hallgatnak) éppen a színpadon szeretett volna egy dalt megtanulni. Az eredményt nem vártuk meg, inkább a Nagyszínpad felé mentünk, hogy odaérjünk a Tankcsapdára.
Már játszottak, pedig a mi óráink szerint még nem igazán volt háromnegyed. Lehet, hogy ez a titka annak, hogy sosem hallunk első számot?

Sebaj, oldalról megközelítettük a pogó mögötti pihenő részt és átszellemülten mondogattuk egymásnak, hogy ez bizony rosszul szól.
Itt jegyezném meg, hogy nagyon ritkán hallgatok ’csapdát és a Szigeten kívül talán egyszer vagy kétszer láttam őket élőben. Egészen tavalyig meg voltam róla győződve, hogy még nem nagyon nőttek fel ekkora és ilyen vegyes közönséghez, ellenben tavaly mindez egy pillanat alatt megváltozott.

Az akkori koncert jól szólt hátul is (abban a negyed órában, amíg hátul voltunk) és valahogy nem volt kérdés, hogy tombolok-e, arra a zenére amit egyébként nem szoktam hallgatni. Már lement a nap, amikor a „Rock a nevem”-et játszották, ami annyira sztárrockzenekaros volt, hogy még szinte büszke is voltam.

Mindezt azért emlegettem itt fel, mert az idén semmi hasonlót nem éreztem. Most inkább sztárpunkzenekarként láttam őket. Lelkesek voltak, meg a „Baj van” nagyon király szám, csak valahogy nem volt az az érzésem, hogy hűazannya’ ilyet is tudnak?
Profik meg minden, de nekem kicsit fásultnak tűntek. Persze lehet, hogy most is egész egyszerűen csak rosszkor néztem fel. Mindenesetre azért kellemes bevezetés volt a Tool előtt.

Némi technikai szünet és tanakodás után – volt a Többiek közül olyan, aki a Satöbbit választotta a Tool helyett (köhömm) – ismét elfoglaltunk egy viszonylag jó helyet. (Ez a választás szerintünk annyira komikus volt, hogy egy-egy igazán jó szám vagy szóló után mindig megbeszéltük, hogy megyünk inkább Satöbbi-re, akikkel egyébként semmi bajom.)
Egy biztos, a basszus majdnem kiszakította a tüdőmet, olyan erővel szólt. Nem tudom, hogy a hangfalak sávjában hogyan lehet füldugó nélkül kibírni annyira elöl, ráadásul még a koncert első harmadában kicsit feljebb is tornázták a hangerőt.

A Tool remek technikás zenét játszik, pont annyi pörgéssel, hogy senki ne akarjon bealudni. A lemezeken. A koncertprogram összeállításánál viszont inkább a befelé forduló énjükre hallgathattak, mert a kezdeti kellemes pörgés után amolyan füvezős típusú zenét kezdtek játszani, nem a vidámabb fajtából.
Nem árt némi pszichedelia egy rockzenekarnak, de ez nekem kezdett kicsit sok lenni – mégis 2007 van – amikor szerencsére megint tempót váltottak, nem lassabbra.

Viszont a befordulást annyira komolyan vették, hogy nem érezték szükségét a közönséggel történő kommunikációnak, az énekes nem is igazán nézett ki a tömegre. Ennél némileg azért közvetlenebb előadásra számítottam.
Például a Satyricon előző nap folyamatosan megköszönte, hogy ott vagyunk, hogy mennyire jó volt már az előző magyarországi koncertjük, stb. De Tool-ék annyira nem ünnepeltették magukat – gyakorlatilag szinte semennyire – visszajöttek még ráadást játszani, azután, különösebb esemény nélkül vége lett a koncertnek.
Meg volt fényjáték is. Kellemes bevezetés a Napalm Death előtt.

Átrohantunk a Hammerhez. Négy évvel ezelőtt már játszottak a Szigeten (ha jól emlékszem), szerintem lényegesen kevesebb embernek, de ebben nem vagyok annyira biztos, mivel én délutáni koncertjüket emlegettem, pedig az este kilenckor volt a programfüzet szerint.

Nagyon szerettem volna pörögni már, így előre mentünk, de azért megálltunk a még biztonságos zónában. Már a múltkor is csodálkoztam azon, hogy ennyi koncert után, mi hajtja még őket.
A kor egyáltalán nem fedezhető fel a játékukon, gyorsak de félelmetesen. Természetesen(?) nem szólt túl jól, de azért voltak a hangosításnak kiemelkedő pillanatai. Erősen supportálták a Smear Campaign-t (2006-os lemezüket), de persze voltak nagy slágerek is.

Igazán rövid számok, üvöltés, hörgés, durva pogó, por, komolyan, az egyik legjobb koncertnek tartom. Nekem nagyon kevésnek tűnt, de lehet, hogy csak telhetetlen vagyok. A koncert után még összefutottunk a Többiekkel.
Ekkor még választhattam volna a Color Star-t levezetésnek, de nem akartam igazán levezetődni, inkább hazamentem és rendkívül pörgősen elaludtam.