FőképHajnal fél egy, van 20-30 percem, hogy karcoljak valamit a tegnapról, aztán irány a Másfél és a Zuboly. Szóval a reggeli rutin a szokásos volt, meg utána a munka is. Sajnos. Eléggé szétlövi az ember kikapcsolódását, de hát valamiből élni kell.

A fentiek miatt így csak a Kispállal tudtam kezdeni. Reméltem, hogy egy jó koncertet hallok tőlük, amire úgy véltem, jó előjel a Kiscsillag koncertje. Nem is kellett csalódnom.
Bár én személy szerint még mindig nem tudtam megemészteni a zenekar öt főre bővítését (a srámlis „Szőkített nő a halálom”), most újabb három vendégmuzsikus lépett pályára Lovassi oldalán.

Varga Ferenc Vonóstriójának felléptetése olyan plusz zamatot adott a számoknak, mintha valamilyen bűvanyaggal szórtunk volna be egy elve 5 csillagos nedűt, és osztályon felüli minőséget kaptunk végeredményképpen.
Az azért lehangoló volt, hogy viszonylag kevesen voltunk a koncerten, bár ez nagymértékben köszönhető az időjárásnak, valamint a trópusi mocsarakra emlékeztető altalajnak, ami a Nagyszínpad előtt fogadott.

Kispál után maradtam a popómon, a Nine Inch Nailst semmi pénzért nem hagytam volna ki. A srácok az elején határozottan zúzósra vették a figurát, a jobbnál jobb nótákat kipörgetve, repült a mikrofon állványostul szinte minden számban.
Ahogy korosodom, úgy nem látom értelmét ennek a számomra meglehetősen értelmetlen dolognak. Olyan ez, mintha szétverném a PC-m, ami a munkaeszközöm, és nem a remek W miatt, hanem csak úgy passzióból, cikkírás közben.

Szóval a tombolás egy idő után fékeződött és én is megnyugodtam, hogy nem lesz lebontva a Nagyszínpad. A hanggal akadt némi problémám. Halk volt a cucc, de nagyon, és a magas hangok valahol eltűntek az éterben.
Néha előjöttek, de valaki gondosan ügyelt rá, hogy azon nyomban eltűnjenek. Érthetetlen. Ettől függetlenül, amikor leereszkedett a zenekar elé a „vetítőfüggöny” – tudja fene mi a pontos neve – olyan látványvilágban volt részünk, ami szerintem mosta a The Chemical Brotherst.

A Nine Inch Nails után leginkább csak bele-bele kaptam koncertekbe. A Nevermore volt az első, akiket nem tudtam végignézni, bár nagyon készültem rá. Rajtam kívülálló okok miatt sietve a Bahia felé kellett vennem az irányt az első pár szám után, bármennyire is ígéretesnek tűntek.
Onnan aztán a Black-Out-ra éppen visszaértem és megint fordulhattam vissza, mert mindenki inkább a Korogot akarta látni. Éppen nekikészültem az élvezeteknek, mikor csörgött a mobil.

Elvileg K – ezeréves barátnő – hívott. De nem, mert a Talált Tárgyak Osztály hívott, hogy valaki leadta nekik a telefont. Ekkor már kissé lila volt a fejem a szétcseszett este miatt, de legalább K telefonját nem használták össze-vissza és meg is lett.
Úgyhogy irány a TTO. K már ott várt, átvettük a telefont, aztán ment ki-ki a saját ágya felé.