FőképA negyedik nap már közelebb van a végéhez mint az elejéhez, és ez enyhe komorsággal töltött el, amikor délután hétkor kiértem a Szigetre. Letettem a cuccost, és összefutottam a Többiekkel. Természetesen nem volt teljes a létszám, így ki kellett mennünk, hogy kiosszunk két napijegyet. Kiszaladó társunk majd tíz perc várakoztatás után közölte, hogy ki kell mennünk whiskey-t inni. Kimentünk, habár egyikünk sem szereti. Miután így feláldoztuk magunkat, majd bejutottunk, a Többiek közölték, hogy Kispálra kell mennem. Csak az áldozat hatására mondtam azt, hogy na jó, és elindultunk a nagyszínpad felé. Mondanom sem kell, már játszottak. Régebben rengeteg Kispál koncerten ott voltam, és tudom, hogy nem ugyanazt játsszák mint 5-6 éve, de valahogy Kispál koncertből elegem lett egy életre, így mondjuk nem a lelkesedés hajtott.
Ennek ellenére, mégis igen jó koncertben volt részem. Kezdetben, csak bólogattam, meg énekelgettem amikor egy-egy dal szövege beugrott, később viszont teljes lelkesedéssel, a Többiekkel együtt üvöltöztük a szövegeket. Abszolút jól szólt, habár néha gerjedt, és a zenészek meg-megálltak hangolni. Néha azon gondolkodom, hogy direkt azért állnak le hangolni, hogy Lovasi közben beszélhessen. Teljesen jól képes áthidalni a technikai szüneteket. Titkos fegyverként vonósokat vetettek be, amolyan csujjogatós stílusban. Nekem és a Többieknek is tetszett, jó volt. Ismét egy igazi nagyszínpados programot láthattunk.

Miután vége lett, kicseleztem a sorsot, és a Nine Inch Nails kezdetéig el sem mozdultam a helyemről. Végre hallottam egy első számot! Lehet, hogy az én hallásommal van a baj, de szerintem nem szólt olyan jól, igaz, baromi hangos volt. Utoljára 6-7 éve hallgattam Nine Inch Nails-t, és azelőtt is ugyanennyivel, így nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, de valószínű, hogy nem erre gondoltam. Mint azt a Többiek egy tagja remekül megfogalmazta, ez tini lányoknak való zene. Ráadásul ez nem is az ő hibájuk, egész egyszerűen a mai tini lányok ilyen zenét hallgatnak. Igazi sztár rokkerek módjára viselkedtek a színpadon és a műsor is amolyan vegyeske volt, belassult industrial és pörgős rock dallamok váltották egymást. Igazi cool-ságnak gondolhatja bárki 20 év alatt. Be kell valljam még mindig nem döntöttem el, hogy most akkor tetszett, vagy sem a koncert, ezt még majd eldöntöm. Nem vártam meg a végét, mert nagyon oda szerettem volna érni a Sziget leglakatlanabb részére, a sátorba ahol sosincs levegő. Ekkorra megint eleredt az eső, így egyre nagyobb sártengere kellet átküzdenünk magunkat. A Nevermore az, az együttes, akik miatt úgy örültem az idei szigetnek, a szokásos dolgokon túl. Utolsóért cserébe az elsőt alapon, ide is időben odaértem, aminek annyira azért mégsem örülhettem, mert borzalmas masszaként szólt az egész. (ezt a sors dolgot úgy látszik nem nagyon tudom kicselezni) Szerencsére a harmadik számtól már szinte mindet hallottam, és lehet, hogy előtte is csak a NIN-en elszenvedett zajártalom akadályozott meg ebben. Az a bizonyos pillanat is eljött, amikor a „The River Dragon Has Come” című számukat játszották. Ekkor otthagytam a Többieket és szerencsét próbáltam elöl, persze csak lányosan, óvatosan. Ekkortól hol elöl, hol egy kicsit hátrébb tomboltam a zenéjükre, azokat a pillanatokat kivéve, amikor igyekeztem átszellemült áhítattal figyelni a gitárjátékot, hiszen körülöttem, szinte mindenki ezt tette. Mindenki pontosan játszott és szerencsére a hangosítást is ezekre a pillanatokra lőhették be, mert brutálisan jól szóltak, így a süketek hangosítanak a Szigeten elméletem is megdőlt. Warrel Dane hangja annyira elviszi az egészet, hogy a kevésbé jó akusztikai helyzetekben is majdnem élvezhető maradt a koncert. Habár én némi fáradtságot, nyűgösséget láttam az együttesen – lehet, hogy csak rosszkor néztem fel – az esemény, amolyan nyárifesztiválos, kicsit lazább Nevermore volt. Én azt hittem, hogy ennél jóval többen leszünk, még most sem nagyon értem az igazán nagy tömeg hiányát. Utána megebédeltünk még a Black Out előtt és bementünk a sátorba leülni. Az első két szám után a Többiek elmentek Korogra, majd mi is inkább arrafelé vettük az irányt. Ez olyan jól sikerült, hogy rájöttünk, hogy még nem ők játszanak és elindultunk a Terror Háza konténer felé, amikor összefutottunk a Többiekkel, akik előttünk indultak. Kábé ekkor, elhagytam a mobiltelefonomat, ugyanis nem zártam be rendesen a táskámat és kiesett belőle. Azt hittem, hogy ellopták, jeleztem az információnál, ahol kérték, hogy nézzem meg a szomszéd, talált tárgyak pultnál. Ott volt, mert aki megtalálta, rendes gyerek módjára leadta. Nagyon-nagyon köszönöm. A nagy ijedtségre a Terror Háza konténer felé vettük az irányt, ahol megnéztük a Mások Élete című film utolsó tíz percét, majd a leapadt Többiek (egy fő) felszedte a cuccát és elindultunk haza. Reggel negyed-fél négykor a hév érkeztével zárult le a negyedik nap, valamilyen hasonló párbeszéddel a szomszéd ülésen:
- .. és voltatok valami jó koncerten lányok?
- Persze, a Nine Inch Nails-en ott voltunk a harmadik sorban és végigtomboltuk az egészet.
Ekkor kapcsoltam be az mp3 lejátszómat lemondóan.